Palacsinta néni nagyon is létezik! Tésztájában kankalin nyílik

Tündér ballonkabátban – ez a címe Gimesi Dóra meséjének, melyet a kecskeméti Ciróka Bábszínház tűzött műsorra. A szereplők között népszerűségnek örvendő helybéliek is megtalálhatók. Az egyik bábfigurát Palacsinta néninek hívják, aki nem más, mint a központi piac sütödéjének örökké mosolygó tulajdonosa, Fehér Zoltánné, Krisztina.

– Nem gondoltam volna, hogy egyszer még mesehős leszek – mosolyog a lángos- és palacsintasütés utolérhetetlen nagymestere. – Rengetegen járnak ide a képviselőktől az építészeken át a művészekig. A bábszínháziak inkognitóban jöttek és messziről figyelték a viselkedésemet, a frizurámat, a szókincsemet. Aztán a rendező meghívott a premierre. Egyik ámulatból a másikba estem. A székemet papírszívecskékkel díszítették, a színpadon díszletként állt a sütödém, aminek az ablakából kinézett Palacsinta néni, vagyis én. Nagyon jól szórakoztam, sírtam és nevettem is. A bemutató utáni fogadáson pazar lakomával szolgáltak: lencselevessel és rengeteg palacsintával. Az utóbbiakat természetesen én sütöttem.

Krisztinának feltűnt, mennyire összetartó a társulat. Érezte a sok-sok szeretetet, amellyel egymás iránt viseltetnek. S ez bizony a mai világban óriási erény. De hiszen éppen ezt a „kincset” fedezték fel őbenne is! Népszerűségének titka a mosolyában rejlik, mindenkihez van egy-két jó szava. Ha kedves az emberekhez, azok is kedvesek hozzá. Amíg süti a lángost vagy ízesíti a palacsintát, pillanatok alatt képes kapcsolatot teremteni, beszélget a vevőkkel. Elszomorítja, hogy több a panaszos szó, mint az elégedett mondat.

Pedig siránkozni ő is tudna. Mondjuk azért, mert négykor kell kelnie. És nem éppen leányálom a rekkenő hőségben a tűzhely mellett állni. Krisztina asszony a szüleitől a munka becsületét, a kereskedelmi szakközépiskolában pedig az árusítás alapjait tanulta. Negyvenhat éve boltos, dolgozott élelmiszerbolti pénztárosként és nagyáruház vezetőhelyetteseként, harminchét esztendeje pedig lángos- és palacsintasütő. Amikor a mezőgazdász férje elvesztette a munkáját, elhatározták, hogy magánvállalkozásba kezdenek. Először is vettek egy lakókocsit.

– Fiatalok voltunk, bírtuk a strapát – emlékszik vissza azokra az időkre. – Hajnal háromkor keltünk. Vándoroltunk a városban, megvoltak a helyek, ahol az egyes napszakokban árusítottunk. Hívtak bennünket sportrendezvényekre, vásárokba. A kecskeméti piacon is felbukkantunk, végül itt építettük a bódét. Sajnos a férjem már meghalt, a lányom meg Hollandiában telepedett le, két unokám van.

Palacsinta néni lángosának és palacsintájának nincs párja, noha konkurencia akad bőven. Egyszer világhírű vendég jött: Erzsébet királynőt kecskeméti látogatása során kivitték a piacra, s amikor elhaladtak a finom illatokat árasztó pavilon előtt, váratlanul megállt a pultnál, Krisztina pedig már nyújtotta is a baracklekváros palacsintát. Szemmel láthatóan ízlett az uralkodónak.

Ez az igazi siker, mint ahogyan az sem lebecsülendő, hogy egy németországi gasztrofesztiválon neki ítélték a fődíjat. Természetesen bennünket sem enged el úgy, hogy ne kapnánk kóstolót. A nutelláskókuszos, lekváros-diós palacsinta mennyei, aztán meg ott a túrós-mazsolás, a mákos-vaníliás, a cimetes (fahéjas) és a többi finomság. Mind mesébe illő – mint az alkotója.