Rejtegetett nyomor

Jövő januártól összevonják a családvédelmi és gyermekjóléti szolgálatokat, s ettől azt várják, hogy a rendszer hatékonyabban működjön. A változások szellemében az ország 198 járási központjában több szakembernek – pszichológusnak, jogásznak, szakképzett mediátornak – kell majd dolgoznia. Mindez a jelzőrendszer működését, a gondok orvoslását segíti. Körülbelül 460 millió forinttal több pénz jut a veszélyeztetett gyermekek és a rászoruló családok védelmét szolgáló intézményhálózat működésére. Kérdés, ez mire elég…

„Sokan vannak nagy bajban. Egyre több elhanyagolt, bezárt, megvert, éheztetett gyermekről hallunk, és gyakori, hogy túl későn derül fény a krízishelyzetekre. Akadnak azonban figyelmeztető jelek, ilyen például, ha egy hátrányos helyzetű családban nevelkedő diák magántanuló lesz, kikerül az iskolából, így már a tanárok sem látják mindennap.

A családgondozók, szociális munkások alulfizetettek, gyakran változtatnak állást, ezért nincs idejük kiépíteni a bizalmi kapcsolatot a rászorulókkal. Félő, hogy az új rendszerhez sem lesz majd elég szakember, főleg a hátrányos régiókban.

A gyerekek védelembe vétele nem ígér több szolgáltatást és juttatást, ellenben szorosabb ellenőrzéssel jár. A családok korábban jöttek segítséget kérni. Manapság viszont inkább rejtegetik megélhetési gondjaikat, attól tartanak ugyanis, hogy elveszik tőlük a gyerekeiket – erősíti meg Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke. A szülők tehát épp attól az intézményrendszertől félnek, amely arra lenne hivatott, hogy őket segítse…

– A családgondozó személyiségétől is függ, hogyan működik a jelzőrendszer. Ha egy gyerek igazolatlanul mulaszt az iskolában, én már másnap beszélek a szülővel – mondja Simon Miklósné Katalin, aki Kerecsenden és Demjénben immár 15 éve látogatja a rászorulókat, ezért is ritka az olyan család, amellyel ne értene szót.

– Ha a veszélyeztetettség miatt kiemelik a gyermekeket, akkor általában tiltakoznak a szülők. Ez valójában jó jel, hiszen azt mutatja, hogy él a kötődés, és sikerülhet majd hazagondoznunk őket – véli Katalin.

Alapelve, hogy a szülő nem pótolható, csak támogatható. Hosszú évek alatt elérte, hogy tisztelik, és bizalommal fordulnak hozzá, de amellett, hogy ad, cserébe ő is kérhet, és állíthat szabályokat. Előfordul persze, hogy „rá akarják szakítani az ajtót”, de mindig akad, aki mellé áll, s megvédi.

Kerecsend romák lakta részén járunk, ahol évek alatt sikerült elérni például azt, hogy a patak partját már nem ékteleníti szemét, és nem botlunk eldobott pelenkákba. Itt nem csupán a védelembe vett gyermekekre kell figyelni, mert majdnem minden családnál akad valami gond, ami krízissé érhet. Találkozunk olyan asszon?- nyal, akinek régebben hét gyermekét vitték intézetbe, az egyikük alultáplált volt.

A családgondozás jóvoltából végül mindet visszakaphatta, s ma már az unokáját tologathatja. A szülők legtöbbje itt csak az alkalmi munkát ismeri, többen eljárnak a gombaüzembe vagy az almáskertbe.

Sokan szívják a herbált, ami a cigarettába tekert szintetikus drogot jelenti, bódult férfiakkal vagy kamaszokkal bárki találkozhat errefelé fényes nappal is. A tizenhat évesek már kimaradnak az iskolából, ha pedig egy nyolcadikos diákot megkérdeznek, mi akar lenni, menten rávágja: közmunkás…

– Azért nem ment a fiam iskolába, mert nem volt cipője – magyarázza a 31 éves, 6 osztályt végzett Annamária, aki 8 gyermeknek adott életet. Kétszobás lakásban élnek kilencen, s az asszony leginkább azt sajnálja, hogy nincsen víz a fürdőszobában. Ha lenne folyóvizük, csak könnyebb volna rendet, tisztaságot tartani, mondja, de ez egyelőre csak álom.

Olyan helyzetet kellene teremteni, hogy ezekben a családokban is életrevaló, felelősségteljes felnőttek nevelődjenek – vélik a szociális szakemberek, de ehhez önmagában kevés a terepen helytálló családgondozók munkája.