Régmúlt idők fényei

A petróleum neve a kőolaj latin elnevezéséből (oleum petrae) ered. Kémiai összetételét tekintve annak egyik származéka; a kőolaj lepárlása során a benne lévő szénhidrogén-vegyületek – forráspontjaik alapján – különválasztódnak; e tekintetben a petróleum a benzin és a gázolaj között helyezkedik el.

A vízhez hasonlóan folyékony, de azzal nem keveredő, sárgás, átlátszó folyadék. Fűtőértéke a gázolajéhoz hasonló. Irritálja a bőrt, gőze mérgező (kábultságot okoz), lenyelve vagy a légutakba kerülve halálos is lehet. Fertőtlenítő hatására alapozva az alternatív gyógymódok némely hívei külsőleges használatát is javasolják, az orvosok azonban ezt elvetik, mondván: hatása kiszámíthatatlan, a súlyos mellékhatások miatt jóval több a kockázat, mint a várható eredmény. Égő lángja fehér fénnyel és jóval magasabb hőfokon izzik, mint az olajé vagy a gyertyáé, ezt fölismerve a villamosítás előtt általánosan használták világításra. Ma hígító és tisztító (zsíroldó) szerként ismert, illetve, mint a kempingezés, horgászás során használt viharlámpák lámpaolaja.

A másik petról. Az 1920-as évek közepéig magyar nyelvterületen a kőolajat (ásványolajat) nevezték petróleumnak. Természetes előfordulási helyei sok helyütt ismertek voltak már az ókorban. A szivárgások útján felszínre jutó olajat a forráshelyen gödröket ásva gyűjtötték össze. Szenczi Molnár Albert „kősziklából csöpögő olay”- ként határozza meg az 1604- ben kiadott latin–magyar szótárában. A kőolaj bányászata a történelmi Magyarország területén is a felszíni, természetes források kiaknázásával indult, legtovább Erdélyben és a Muraközben folyt ilyen jellegű kitermelés.