A Kutyapostás megvallja: 'Régen olvastam ennyire kutyáért vágyódó sorokat'

A levél arról szólt, hogy nagyon szeretne egy kutyát, de mivel Gyöngyösön, egy negyedik emeleti lakásban él, elbizonytalanodott, hogy emeletes házba való-e kutya. Pedig szeretne, már gyerekkora óta, amikor ugyan Budán, egy kertes ház földszintjén laktak, de a szülei ott sem engedték a kutyust, a lakók nyugalmára hivatkozva.
„Jelenleg, az emeletet leszámítva, tágas, parkos környezetben lakom. Megköszönöm, ha megírja az ön véleményét az emeleti kutyatartásról.”

A levél meg is jelent rovatunkban, amire válaszoltam.
„Jómagam mindig amondó voltam, hogy a lakás mérete és milyensége soha ne legyen elsőrendű szempont a kutyatartásban. Persze, azért akadhat kivétel: mondjuk egy borjúnyi dog vagy egy hatalmas kaukázusi nehezen képzelhető el egy garzonban… De a lényeg mindig az, hogy akarjuk-e, szeretjük-e azt a négylábút, mert akkor úgy is megteszünk érte mindent.”
Aztán még írtam pár sort arról, hogy mennyi mindenben fog majd megváltozni az élete, majd így zártam a levelet:
„Ha mindezt végiggondolta, biztosan tudom, remek kutyust talál majd magának. Jó választást (s írja meg, mi történt).”

A minap újabb levél érkezett. Reméltem, hogy ezúttal már egy kedves kiskutya gazdájaként ír Katalin…

„A polcomon keresgélve nemrég kezembe akadt egy régi, megkopott fedelű könyv. Borítóján kisfiú, egy gyönyörű skót juhászkutyával. Gyermekkorom kedvenc regénye, Eric Knight Lassie hazatérje volt, amit tízéves koromban kaptam jó magatartásomért a Németvölgyi Úti Általános Iskolában. A kutyákat és általában az állatokat amúgy is szerettem, de így már az olvasást, irodalmat is megkedveltem. Természetesen skót juhászkutyát szerettem volna, háromszínűt, lengő szőrűt, mint Lassie. Majd szépen ápolom, fésülöm, mint a regényhős fiú: Joe Carraclough. Ez nem valósult meg, de összebarátkoztam egy idős, kutyáját sétáltató nénivel, akivel nagyon jókat beszélgettünk kutyákról, természetről, könyvekről. Ő hívta föl a figyelmem Fekete István csodálatos állatos könyveire, köztük a Bogáncsra. És közben játszottam, labdáztam okos magyar vizsla kutyájával. Néhány évtized azóta már eltelt, biológiatanár lettem. Sok gyerekkel beszélgettem én is Lassie-ről, Bogáncsról, az állatok, a természet szeretetéről. És a kutyatárs iránti vágy most is megvan, legfeljebb nem pont olyan lesz, mint Lassie!”

Kedves Katalin! Régen olvastam ennyire kutyáért vágyódó sorokat. Ne hezitáljon tovább, szerezzen egyet, és meglátja, a négylábúval megkapja azt, amire évtizedek óta vár! Legközelebb kutyatulajdonosi minőségében írjon!

Szücs Gábor