Pajzán fantáziatorna

Kicsiknek nyoma sincs ezúttal, csak felnőttek vannak a helyiségben, nem is jut mindegyiküknek ülőhely. Így néhányan állva figyelik az Erdélyből érkezett Both Zsuzsát, aki hamisítatlan ütőgardon kíséretével énekli, hogy „Fekete faluban fehér torony látszik…”. Ártatlan természeti kép lehetne ez, de mivel a Tekergő Meseösvény pajzánmeseestjén járunk, e szavak egészen mást juttatnak a közönség eszébe – amit a kuncogásokból is látni-hallani…

– Amikor mesélni kezdtem Kriván Andrea társammal, a barátaink irigykedve hallgatták, hogy gyerekekhez járunk mesét mondani – feleli az ötlet eredetét firtató kérdésemre Gregus László, az egyik Tekergő –, így végül felnőttek számára is szerveztünk előadást. Ennek már több mint négy éve, s azóta is folyamatosan, minden hónapban tartunk felnőtteknek szóló esteket.

Igény van tehát a mesére. Nem csoda, hisz’ gyerekkorban szinte mindenki kapcsolatba kerül vele. De míg nagyszüleink később is közel maradtak e világhoz a kifejezetten felnőtteknek szóló mesék révén, mára ezek szerepét a tévéműsorok vették át. Csakhogy míg a tévéből készen kapjuk a történetet, addig a mese megtornáztatja a fantáziánkat…

– Régóta dédelgetett tervem a pajzán est – ezt már Hajós Erika mondja, a másik Tekergő. – Ugyanis a legtöbben rácsodálkoznak, hogy felnőtteknek mesélünk, általában mérsékelt az érdeklődés.

Ezért gondoltam, hogy próbáljuk meg pajzán mesékkel becsalogatni a közönségünket.

A HelloAnyuban a szünet idejére már feloldódik a hallgatóság is. Odamennek a mesélőkhöz, a muzsikushoz, gratulálnak, kérdezgetnek. Én a felől érdeklődöm: szaladt már-e el valaki azért, mert esetleg túl pikáns volt számára egy mese?

– Még senki sem menekült el – válaszolják egybehagzóan, majd László hozzáteszi: – Olyan viszont már előfordult, hogy reklamáltak, nem elég pajzánok a történetek. Mi próbáljuk megtalálni az egyensúlyt a túl durva és a „nem is igazán pajzán” mesék között, s olyanokat válogatni, melyek mindenki számára befogadhatóak.

Hallgatom az előadást – szolgálólány, pap és katona, ördög és pokol, Ádám és Éva sorolódik fel, ahogyan a legtöbb „rendes” mesében is. Várom, hogy egyszer mégis elejtenek valamilyen nyomdafestéket nem tűrő szót, de véletlenül sem következik be: ez nem pornográfia, nincs min megbotránkozni – csak hátradőlni, és élvezni az élményt. Mert a mesehallgatás, mesemondás bele van kódolva az emberi természetünkbe. Csak lassan elfelejtődött, ezért újra kell tanulni.

László mesél:
…s akkor Isten, mert nem volt ideje befejezni őket, adott nekik két-két krajcárt, vegyenek a vásárba’ tűt s cérnát, s nyaktól ágyékig varrják össze magukat. Éva vett cukrot s csecsebecsét, s csak azután cérnát. Ádám egyből a szatócshoz ment, s vett tűt s jó sok cérnát. (…) Éva bizony nem tudta végigölteni magát, alul maradt egy hasadás. Ádámnak meg túl sok cérnája volt, s ami maradt, azt szépen eldolgozta, hogy ne lógjon a fődig. Aztán a kettőt összepróbálták. Éppeg jól találtak…

Erika mesél:
…János megszerette a kománé buktáját. S aztán a kománét is erősen. Mondta is neki egyszer: egy pár bokszos csizmát is adna, ha a kománé este, a sötétben találkozna vele a pajtában. A kománé beleegyezett, hanem a János feleségének hamar el is mondta, hogy mit forgat a férje a fejibe. S így kománé helyett az asszony ment a sötét pajtába (…) Ment János eléfelé a házhoz, s csak az volt a fejibe, hogy neki még ilyen jó sose volt. Belépett az ajtón, s há’ látta, hogy ring az asszony csipeje s azon a derekára kötözött két bokszos csizma…