Szabad egy szexre?

„Lassan már 30 éve élünk boldogan a férjemmel, de az utóbbi időben nincs kedve ágyba bújni velem, pedig péntek estére új fehérneműt is vettem, hogy elcsábítsam. Mit tehetnék?” Hol van már az idő, amikor az efféle kényes, pikáns kérdésekre az újságból, a szexológus rovatából próbálták kisilabizálni a választ a tanácstalan feleségek! Ma már elég néhány internetes oldalon bepötyögni a panaszt – persze a névtelenség homályába burkolózva –, s máris özönlenek a javaslatok tucatnyi szakértőtől és szexgurutól…

„A tisztességes asszony még akkor sem dicsekedett a nemi örömével, ha ez az érzés a férjéhez kötődött. Aki elismerte nemi életének pozitív tapasztalatait, azt a társadalom elítélte és »rossz nőnek« tartotta” – tekintett vissza a múltra a minap 87 éves korában elhunyt Lux Elvira Szexkontroll című könyvében.

A szexuális forradalom előbb Amerikában söpörte el a tabukat, majd a hetvenes évektől hozzánk is begyűrűzött. Az antibébi-pirulával a táskájukban a nők felszabadultan vetették bele magukat az ágybéli örömökbe, és mertek is beszélni erről. Sőt, újabban a lányok mintha szókimondóbbak és rámenősebbek lennének, mint a sokszor meglepően szemérmes férfiak. Azt várták, hogy a teljes kitárulkozástól egészségesebbek lesznek a kapcsolatok, tartósabbak a házasságok, de tudjuk, hogy nem így történt. Elég megnézni néhány epizódot a Szex és New York amerikai tévésorozatból, hogy ráébredjünk: a világ gazdagabbik felén élő, jól kereső szinglik is éppoly nehezen botlanak bele Mr. Bigbe, azaz a Nagy Ő-be, ahogyan a magyarok – s megtartani még nehezebb feladat…

Mire is okítottak a „régimódi” szexuálpszichológusok? Először is arra, hogy amely párok kapcsolatát a félresikerült ágyjelenetek teszik tönkre, merjenek segítséget kérni. S ez nagy szó, hiszen le kellett győzni a szégyenérzetet és a prüdériát.

Lux Elvira ugyan az egri angolkisasszonyoknál tanult, de volt benne merészség: egy teherkocsira kapaszkodva titokban szökött Pestre, hogy az egyetemen tanulhasson.

Később az édesanyja barátnőjénél lakhatott – férjhez is ment szállásadója fiához. Stabil házasságban élt több mint hatvan évig, lánya született, unokái, dédunokái. Nem keserűségből gondolta hát, hogy a „szexuális forradalom” zsákutcába vitt, mert leértékelte a női beteljesedés régi fokmérőjét, az anyaságot. Nem csak a kielégülés módozatait oktatta lelkesen, de meddő pároknak is segített.

A nyolcvanhoz közel még internetes portálokon is adott tanácsokat. A rossz házasságára panaszkodó negyvenes asszonyoknak azt írta, hogy a kapcsolatot nem a jó szex, hanem a „jó nő” tudja megmenteni. Szerinte a bölcs nő érzelmi libikókát játszik, sosem ad magából túl sokat és sosem túl rámenős, hogy izgalmas maradjon.

Akadt persze blogger, aki felháborodott, mondván, „Elvira néni, drága”, már nem érti az idők szavát, ugyanis az ellustult és lepedőakrobatának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető férjet el kéne zavarni, s helyette belevaló legényt keresni.

Kinek-kinek a vérmérsékletétől függ, egyetért-e a dühös blogíróval, vagy inkább tanul a szexuális lélektan nagyasszonyától…

TABUDÖNTÖGETŐK. A nemi élet mint téma 1972 körül került be a hazai újságokba és a köznyelvbe. A szexuális életre nevelés egyik úttörője Szilágyi Vilmos volt. Veres Pál a Magyar Ifjúságban, Lux Elvira pedig a Pajtás újságban kapott rovatot, ott fogadták a szexben járatlan ifjak kérdéseit. Később Lux Elvirának az Új Tükörben közölt válaszait könyvben is kiadták, ezzel a címmel: Szabad egy szexre? Ezerszám özönlöttek a levelek, de eleinte még az is kényes kérdésnek számított: melyik intim testrészt miképpen nevezzék, hogy ne tűnjön obszcénnek?