Mindenáron győzelem? Dühöngés nélkül tudjon veszteni és hencegés nélkül nyerni

A rossz nyelvek szerint az amerikai elnökválasztás kudarcával szembesülve Hillary Clinton dührohamot kapott, ezért nem jelent meg a választói előtt. A nyertesnek, Donald Trumpnak pedig a meglepő győzelmet kellett feldolgoznia – bár korábban magabiztosan azt nyilatkozta, hogy nem is tud mást, csak nyerni. A testbeszéd szakértői azonban – bár a milliárdos uralkodott magán – kiolvasták a testtartásából, hogy bizonytalankodott, amikor Obama elnökkel találkozott. Nem könnyű sem a vesztes, sem a győztes oldalon állni.

Már a hat hónapos csecsemők között megfigyelték a vetélkedést. Szülőként muszáj a gyermeket megtanítani rá, hogy dühöngés nélkül tudjon veszteni és hencegés nélkül nyerni – akár a társasjátékban. A sport lehet a legjobb iskolája a veszteség elviselésének, az elúszott meccs után sem dobja be a törülközőt, aki éremre áhítozik.

„Sírni csak a győztesnek szabad” – erre esküdött az olimpiai bajnok úszónő, Székely Éva. A családban viszont bölcsebb elengedni a vágyat, hogy felülkerekedjünk. A házastársaknak nyerő párost kell alkotniuk – véli Gray Chapman családterapeuta: „A nyertes-vesztes helyzetnek a nyerő fél sem tud igazán örülni, mert senki sem szeret egy vesztessel élni!” – írja, ugyanis az egymást megalázók már nem tekintenek tisztelettel a társukra.

„Az életben nem kell mindig jól járni” – tanácsolta a pszichiáter Popper Péter. Az lehet csak hiteles, aki nem hajt mindenáron, görcsösen a győzelemre. Popper szerint sokak élete amiatt megy tönkre, mert a fiatalokat sem az iskola, sem a család nem készíti fel arra, hogy van vereség és bukás is. Szerinte pedig „Nem lehet ökölvívó az az ember, aki nem kalkulálja be, behúzhatnak neki akkorát a ringben, hogy kiütik.” A K. O. lehet tanulságos, mivel léteznek olyan értékek, melyeket csak a földről fekve fedezhetünk fel, miután kiütöttek – ám fontos, hogy utána fel tudjunk állni…

A hatalomért vívott küzdelem olykor személyeskedő párharccá válik, mégsem „lúzer”, aki megadja a tiszteletet a versenytársának és képes méltósággal veszíteni – erre tanít a történelem, tudjuk meg Joseph Cummins könyvéből, aki felidézi a híres riválisok históriáját. Milyen tulajdonságok vezetnek győzelemre? „A jövőben, ha szólni vagy üzenni kívánsz nekem, akkor szólíts Ázsia urának” – kérte ki magának Nagy Sándor, a hidegvérű döntéseiről híres makedón király, hogy Dareiosz perzsa uralkodó magával egyenrangúnak tekintse. Ám később, miután a perzsa királyt elárulta a saját unokatestvére, s ezzel a vesztét okozta, Nagy Sándor megadta a tiszteletet egykori ellenfelének, és kivégeztette az árulót.

Jobb lenne, ha szomszédos szigetek uralkodónői lennének, és békében élhetnének, mint a nővérek – ezt kívánta I. Erzsébet angol királynő és Stuart Mária, a skótok királynője, akik unokatestvérek voltak, s becsülték egymást. Máriát a kortársai Európa leggyönyörűbb asszonyának tartották, de a vörös hajú Erzsébetért is bolondultak a férfiak. Amikor az egyik főurat megkérdezték, melyikük a szebb, diplomatikusan így felelt: Angliában Erzsébet, Skóciában Mária. Küzdelmük az angol trónért folyt, de nőként is versengtek. Kiderült végül: a skótok királynőjét a szenvedély vezérli, míg Erzsébet az eszére hallgat – így ő bizonyult túlélőművésznek, míg a riválisa feje a porba hullott.