Babakaland a kapun túl - Nem egyszerű ide be- és kijutni...

Anya is gondoskodó. Nem is értené a kérdést: mi lesz belőled, emberke? Attila békésen alszik – a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthonában, amelyet néhány hete adtak át. Szép az intézmény, az 1900-as évek végén készült, s kifejezetten erre a célra – bár lehet, a kifejezést nem ismerték –, a problémás fiatalkorú lányok javítására építették.

Most, ennyi év után is szép. Némi csinosítás ráférne, de a kert gondozott, jól táplált cicák sétálnak benne. Ők ítélet nélkül jöttek ide. Rájuk untak, s dobták be őket a kerítésen, vagy maguktól szöktek ide, kideríthetetlen, de jól elvannak. Enni-inni kapnak, a lakók, a lányok szeretik őket. Kis simogatásért hálásan dorombolnak, s a fiatal nők is feledik az aznapi sérelmeket. Mert sérelmek vannak: 70 leány él itt, 24-en gyermekvédelmi intézkedés eredményeképp a speciális gyermekotthoni részben; több lány a büntetését tölti, ők 12–21 éves korúak (bár ennyire ifjú lakó most nincs itt). Tizenkét serdülő, kamaszodó lány él egy-egy szobában. Konfliktus bármiért lehet.

Nem egyszerű, foglalja össze Szim András, az intézet igazgatója. Hatalmas ember, a volt vízilabdás bajnokra, Csapó Gáborra emlékeztet. Halk szavú, öt éve ő irányít itt.

Az ország minden tájáról vannak itt, átlagban 16-18 éves lányok, többségük rablás miatt. A nap 24 órájában nevelő vigyáz rájuk. Rend szerint élnek, aki nem végezte el a nyolc általános osztályt, reggel nyolctól egyig iskolapadban ül. Akinek ez megvan, pincér- vagy dajkaképzésre járhat, s szerezhet oklevelet.

Ha végeznek, erkölcsi bizonyítványt kapnak, abban nem szerepel, hogy büntették őket, kint elhelyezkedhetnek.

Aki tanul, jól viselkedik, a büntetése felezhető, ez ösztönzi őket. Délután kötelező és választható fejlesztő foglalkozások vannak: sport, művészet- és lovas terápia, pszichológia, miegyéb.

Mindenki fejlődhet, képezheti magát, de tízkor szigorúan lámpaoltás van, az alvás kötelező. Aki betartja a szabályokat és jól tejesít, azt mindennap hívhatják telefonon, csomagot kaphat, hétvégén látogató jöhet hozzá, vagy ő kimaradásra távozhat. Élnek is a lehetőséggel, és akad – ezt sem hallgatja el az igazgató –, aki visszaél, nem jön vissza, szökik. Most éppen ketten vannak így kint. Velük mi lesz? Csak reméli, nem követnek el butaságot, hamar elfogják őket, s visszakerülnek.

Indulunk az igazgatóval az új anya-baba részleg felé. Vártak már rá, mondja az igazgató. Volt elítélt lány, aki állapotosan került ide, s volt, aki a kimenőjén lett várandós.

Törvény írja elő anya és gyermeke együttes elhelyezését, ezért lett ez a kis részleg. Most négy szoba van, ahol együtt lehetnek. Az építők végezhettek volna előbb, de végül szép lett, s minden együtt van, ami egy újszülött harmonikus fejlődéséhez kell. Ottjártunk idején két szoba foglalt, de lapunk megjelenésekor már telt ház lesz. Az igazgató máris attól tart, ha rövid időn belül lesz ötödik, hatodik baba, őket hova teszi?!

Jókor érkeztünk: nincs etetési, sétáltatási idő. Csend van. Attila alszik, s halk zene szól. H. Andrea, nyújtja felém a kezét egy apró, 18 éves leány. Ötven kiló sincs, saccolom, kiderül, két kilót tévedtem. Ide fogolyszökés miatt került. Az meg úgy volt, mondja, Budán élt, intézetben, onnan szökött éppen. Bulizni ment, ahol fogyott az ital. Volt ott egy lány, akit régóta ismert, volt, hogy együtt is laktak. Nagyképű volt a lány, és hangos. Előbb csak összeverekedtek, ahogy lányok szoktak ritkán: pofozás, karmolás, hajtépés, ököllel csapkodás, majd rugdosás is volt. Ittak sokat mindketten. Andrea sem tudja, hogyan, de kezébe került a kés. Szúrt, alig talált, a lány alig sérült. Sebét összevarrták, hanem volt tanú, aki elmondta, ő közben kiabált, megöllek, te büdös k… 2015. november 22-én történt ez, akkor továbbszökött. Január végén fogták meg, háziőrizetbe került, mondták, kislány, emberölés kísérlete lesz majd a vád.

– Dehogy akartam ölni, s baja sem lett semmi, védekeztem. Akkor visszavittek az intézetbe, lábamra nyomkövető bilincset tettek, hogy várjak, míg tárgyalás lesz. S akkor egyik nap délben leszedtem a bilincset, de éjfélre elkaptak. Ennél azért hosszabb szabadságot terveztem. Akkor már terhes voltam. Tervezett gyerek volt ő, de nem egészen így. A párom tapasztalt, negyven múlt, válófélben van. Mellettem állt, s áll most is, hogy fogolyszökés miatt egy év javító-nevelő intézeti büntetést kaptam. Este telefonál, s hoz, amire nekem és Attilának szüksége van. Június 11-én született a fiam. Alig sír, mindig mosolyog, jókedvű lesz, aki csak ránéz. November 7-én kaptunk itt egy szobát. A fiamnak mindene megvan, amire szüksége lehet. Úgy mondják, a 9. osztályt, amit kint abbahagytam, itt befejezhetem. Tanárok jönnek, oktatnak, s vizsgáztatnak. A perem is majdcsak elkezdődik. Riogatnak, kaphatok öt évet, tízet, de én nem akarok börtönbe menni, ölni nem akartam. Ezt tudja a sértett is, vizsgáljanak meg bennünket akár hazugságvizsgálóval. Boldog akarok lenni, s azt, hogy a fiamnak jó anyja legyek.

Eddig ér Andrea, amikor hallja, Attila felsír. Rohan azonnal, és ringat, hogy nincs semmi baj. A kismamáknak hétkor van ébresztő, ha a gyerek éjjel nem aludt, félórát még hagyják őket pihenni. Délután öttől tízig akár tévézhetnek is, de dolog mindig akad a gyerek körül.

– Kincsem, Dáriusz, halkabban, Attila még alszik – mondja J. Ilona.

A másfél éves Dáriusz jön, megy, tesz, rak, de zajt nem csap, tudja a dolgát. Ilona mondja, hazugság miatt került ide. Ízesen, palócosan beszél, 19 már „elvagyok”, fényképezhetnek, mondja. Apja semmilyen ember volt, most is börtönben ül, ezért lett ő intézeti gyerek.

Nagy szerelem volt az övék a párjával, így fogant Dáriusz, mondja. Megosztani a jó hírt szökött meg, a rendőrök keresték ideig, amikor megcsípték, ő a nővére adatait diktálta be. Ezért egy év javítónevelőre ítélték. De kár volt azért a fiúért hazudni, többrendbeli autófeltörésért előzetes letartóztatásba került. Ír néha, de Ilona nem válaszol, miféle kapcsolat lenne ebből?!

Van neki új udvarlója, a Béla, aki komoly ember, vasbetonszerelő.

Csak akaratos, látogatáskor ezt a nevelő rögtön „levette”, szólt, csak óvatosan ezzel az emberrel! Amúgy jó fiú ő, este telefonál, cigarettát küld vagy hoz.

– Dohányos vagyok, de itt csak napi három szál engedélyezett: reggeli, ebéd és vacsora után. Akkor tudok a legjobban gondolkodni, hogyan tovább? Nem is tudom. Apám börtönben, anyu új élettársát most fogták le drogárusításért, én itt bent. A 8. osztály még hiányzik, azt januártól befejezhetem. Legalább a kincsemnek, Dáriusznak kicsivel jobb élete legyen, mint nekem.

Attila a szomszéd szobában sír, s Dáriusz nyugtatni indul. Talán már tudja, sírni csak a győztesnek szabad. Ők nem azok, nagyon nem azok.