Talán még meg lehet nevelni Ősmucigságát

Kedves Ágnes!
Huszonöt évnyi házasság után, negyvenöt évesen maradtam özvegyen két nagy lánnyal.
A férjem halála óta eltelt tizenöt évben sokat dolgoztam, de már tavaly óta nyugdíjban vagyok. A párkeresésben volt egykét sikertelen próbálkozásom, aztán nyolc évvel ezelőtt megtaláltam azt a férfit, akivel azóta is együtt vagyunk.
Péter is özvegy, öt évvel idősebb nálam, rendes és megbízható ember, jól megértjük egymást. Egyikünk sem akart soha összeköltözni, mindketten a saját lakásunkban élünk, jó ez így. Hétközben nem, de hétvégeken majdnem mindig találkozunk, együtt szoktunk nyaralni az ő telkén, néha táncolni megyünk egy nyugdíjasklubba.
Máshová sajnos nem. Se mozi, se színház, se egy kisebb-nagyobb külföldi kirándulás. Nem mentünk el soha Velencébe, pedig ez utóbbit nyolc éve ígéri…
Mindennek pedig az az oka, hogy a kedvesem sajnos igen fukar. Igazából más hibája nemigen van, de ez nagyon zavar. Mindenre sajnálja a pénzt, de legfőképp rám. Pedig semmi különösebb igényem nincs a fentieken kívül.
Holott ő is szereti a szépet és jót. Ha a barátnőmtől vagy a lányaimtól kapok színházjegyet, arra boldogan eljön velem. Ha meghívom vasárnapi ebédre, dicséri a főztömet, de mindig üres kézzel jön, se egy szál virág, se egy cukrászsütemény vagy legalább egy üdítő. Karácsonyra mindig megkapom az ABC-ben vett, celofánba burkolt szappan-testápoló csomagot, kb. 1200 forintért. Pedig én az évek során szép ingeket, pulóvert ajándékoztam neki, de soha nem restellte el magát. Talán kicsinyesen hangzik, de a smucigság és a figyelmesség teljes hiánya nagyon bosszant. Most sikerült mindezt alulmúlnia.
A 60. születésnapomon a család nagyon kitett magáért. Lányaimtól egy nagyon szép velencei utat kaptam, velük és férjeikkel öt napot töltöttünk ott, csodás emlékem lesz, amíg élek. Egyik barátnőmtől színházjegyeket kaptam, másiktól drága parfümöt.
És a kedvesemtől? Egy telefonos felköszöntést! Azért ezek már összegyűltek az évek során... Kicsinyes vagyok, amiért a sok jó tulajdonsága fejében nem nézem el a sóherségét? (Bár eddig még nem szóltam érte.)
Üdvözlettel: Erzsébet


Kedves Erzsébet!
Tartozom egy vallomással: a fukarságot én sem bírom, különösen, ha ilyen kicsinyesen nyilvánul meg, mint az ön Péterénél. Lehet, hogy én – legalább vicces formában – szóvá tenném anélkül, hogy megszégyeníteném Ősmucigságát. Mert hátha csak neveletlen. Hátha még megváltozik 65 évesen. Ha nem, akkor viszont önnek kell eldöntenie: a jó tulajdonságok felülírják-e ezt az egy rosszat? Ha igen, akkor meg ezt úgy kell kezelni, mint egy fogyatékosságot, amiről nem tehet szegény…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes