Gazda a zöldben

Befejeződött az aratás. Gépek garmadája járt a határban. Aszályban és hőségben zakatolt a „mezei szorgalom”. Az ember begyűjtötte a föld megtermelt javait. „Aratás. Olyan ez a szó a mély magánhangzóival és kemény mássalhangzóival, mint a kaszavágás hangja, amikor halk roppanással törik a búza kemény szára, és a búza meg a rozs sóhajtva dől a testvérekhez, akik még lábon állnak… Az arató kaszának más hangja van, mint annak, amelyik füvet vág.” Fekete István (1900–1970) még 1941-es írta ezt. Tudnivaló, hogy az író a Kis-Balatonnál írta főművét, a „Tüskevár” című ifjúsági regényt. És folytatását „Téli berek” címmel. Ezen a vidéken gazdálkodik Feil Dávid. Első munkahelye a nagy író egykori tanyája közelében volt. A Zala folyó torkolat tájéki állami természetvédelmi kutatóházban. Aztán – sorsa fordultán – folytatta a rögös családi örökséget. 

Szemlélete nem változott jottányit sem. Zöld szíve van vezérigazgatóként is. A természet törvényei iránti tisztelete töretlen. Hisz a hagyományos paraszti értékekben. Ezért munkájában érvényre juttatja a natúra rendjét. Föld és zöld egységét. Környezettudatosságával példát is kíván adni. Meggyőződése, hogy földművesként felelősséggel tartozik az őt körülvevő világ, de elsősorban nemzete és szűkebb környezete felé. Ebben a szellemben irányítja a Dél-Balaton Mezőgazdasági Zrt. sokrétű tevékenységét. Szerte a Dunántúlon, ahol a gazdaság működik. 

A birtok, amely igyekszik megvalósítani a hatékony és eredményes gazdálkodás egyensúlyát a helyi közösség javának szolgálatával egyetemben úgy, hogy a vidéki embereknek megélhetést adjon. Elve, hogy ne éljük fel a jövőnket az örökségül kapott természeti javak elherdálásával. Környezetkímélő módszerek alkalmazásával kell élnünk. Utódaink érdekében. 

„Ahhoz, hogy jobban megértsük az emberiség és a Föld közötti kölcsönös függőséget, a talaj szemszögéből kell szemlélnünk önmagunkat” – véli Norman Wirzba kortárs kanadai filozófus. „Isten paradicsoma” című opuszában így ír: „A talaj nem élettelen vagy halott anyag. Sokkal inkább egy összetett test, amely élőlények milliárdjait tartalmazza, amelyek naponta teszik lehetővé az élet és a halál folyamatainak fenntartását. A talaj a szó szoros értelmében az az alap, amelyen a földi élőlények táplálkoznak és élnek. Nem véletlenül tekintette sok ősi – mezőgazdasági és preagrikulturális – civilizáció a földet annak termőtalajával és vizével együtt egy nagy szellem vagy teremtő erő megtestesülésének.” Ennek fényében teszi a dolgát Feil Dávid. Mint mondja: ő és kollégái a talajéletre egyre nagyobb figyelmet fordítanak: igyekeznek hosszan takarni a talajt, és kevesebbszer bolygatni. Azért, hogy a természetes talajélet és a mikroorganizmusok mindegyre zavartalanabbul működhessenek. 

Ennek jelentőségére és kiemelt fontosságára már Fukuoka Masanobu (1913–2008) japán gazdálkodó és filozófus, a zöld elméleten nyugvó természetes gazdálkodás szorgalmazója is nagy súlyt helyezett. S ha radikális, magvas maximalizmusát ugyan nem is lehet maradéktalanul átültetni Európába, abból baj nem lehet, ha olykor gondolataiba mélyedünk. 
 

Feil Dávidot szüntelen a természet törvényei iránti tisztelet vezérli