Energiabombaként hat a díj

Nem lepődik már meg, ha először a nevére kérdeznek rá. Gyerekkorában akadtak belőle kellemetlenségei, hiszen kézenfekvő, hogy „bazsarózsának” becézzék. De semmit nem tehetett ellene, az édesapja szerette volna: ha lánya születik, hívják Rózsának. Mostanában megint sokat beszélnek róla, s immáron nem csak szűkebb környezetében, merthogy a kistelepülések kategóriájában az Év Védőnőjének választották.

– Óriási meglepetés volt számomra. Azt sem tudtam, hogy jelöltek a díjra – meséli. – Mint kiderült, egy kedves helyi család tett javaslatot a személyemre, amit széles körű lakossági összefogás követett. Az internetes szavazás nemcsak kattintásból állt, hanem néhány soros ajánlást is kellett tenni. Nagyon megtisztelő elismerés, amely tükrözi a jászszentlászlóiak szeretetét.

Rózsa harmincnyolc éve kezdte védőnői szolgálatát, azóta a faluban él, soha nem fordult meg a fejében, hogy elköltözzön innen vagy átnyergeljen más pályára. Kötődése azért is erős, mert a szomszédos Szankról származik, s egyértelműnek tartotta, hogy a szülei közelében maradjon. Eredetileg biológia–kémia szakos tanár akart lenni, de akkor nem indult ilyen szak a szegedi főiskolán, messzebbre meg nem akart elmenni. Biztatták a családban: legyen védőnő.

Megfogadta a tanácsot, gondolván, legfeljebb majd egészségügyi szakközépben tanít. Ez sosem következett be, mert már nagyon várták Jászszentlászlón, ahol két éve üresen állt a védőnői állás. Még át sem vette a diplomáját, amikor 1979. július 1-jén munkába állt. Azóta egy napot nem hiányzott, táppénzen sem volt.

– Ha újrakezdhetném, akkor is ezt a hivatást választanám – árulja el. – Régen kerékpárral jártam a tanyavilágot, ma már autóval. Egyszer majdnem a határban ragadtam. Békésen tekertem a dűlőúton, mígnem azt vettem észre, hogy a tanyából két kutya szalad felém. Ilyenkor jobb megállni és nyugton maradni. A csaholó ebek elhallgattak, körbeszaglásztak, majd lefeküdtek mellém. De akárhányszor megmozdultam, felpattantak és vicsorogtak. Esélyem sem volt kiszabadulni a fogságukból. Sírva fakadtam. Aztán fél óra múltán rám untak és visszamentek a gazdájukhoz. Ezt a történetet mindig elmesélem a leendő védőnőknek. Eddig huszonegy hallgató töltötte nálam a falusi gyakorlatát, az utóbbi időben azonban alig jönnek.

Nem is gondolná az ember, milyen szerteágazó a munkája a falusi védőnőnek. Rózsa nemcsak a várandós anyukákat és a kisgyerekes szülőket látja el tanácsokkal, hanem az iskolai védőnői tevékenység is a feladatai közé tartozik. Mindig újabb kihívásokkal találkozik, sosincs két egyforma napja.

Harminc éve szervez szűrővizsgálatokat a településen élő hölgyeknek, akik így helyben vehetnek részt különféle nőgyógyászati ellenőrzéseken.

Mindezt egyfajta misszióként teszi a felnőttek érdekében, de az is nagy örömet okoz számára, hogy a 2500 lelket számláló faluban emelkedik a születések száma. Tavaly harminc baba jött a világra, az idén eddig tizenhárom, s még tizenegy várandós anyukáról tud.

– Elégedett vagyok a sorsommal – összegez Szatmáriné Bazsa Rózsa. – Nemrég még azt terveztem, ha elérem a nyugdíjkorhatárt, átadom a helyem az utódomnak. Most változott az elképzelésem. Az év védőnője díj valóságos energiabombaként hatott rám, nem szívesen hagynám itt a pályát. Tizenhét éve özvegy vagyok, az egyik lányom külföldön él, a másik a fővároshoz közel lakik. Van már egy unokám, és hamarosan ikrek születnek. Nem tudok kibújni a bőrömből, így nem csak nagymamaként vagyok velük, hanem védőnőként is.