Mániás lelki ceremóniák

Nem kevés ember szenved a kényszereitől. A tolakodó gondolatok gyakran visszatérnek, ellenállhatatlanul törnek be a tudatba, s uralják azt. Másfelől: sokszor éppen az önemésztő felvetések, ijesztő fantáziálások szorongatásából igyekszik valaki kényszercselekvésekkel kitörni.

Van, aki folyton balesetet vizionál. Nyilván nem vezet autót. De a kényszerképzetei a kocsiban felerősödnek utasként, ezért kerüli az ilyen helyzetet. Ha mégis beül az autóba, leginkább a hátsó ülésen foglal helyet. Ott az ő „biztonsági zónája”. A kényszerbeteget ugyanis az a meggyőződést vezényli: ha a kontroll kicsúszik a kezéből, katasztrófa jön. Mondjuk, leég a lakása, kirabolják. Ezért többször is visszamegy az otthonába ellenőrizni, kihúzta-e a vasalózsinórt, megérinti a tűzhely csapjait, lezárta-e mindegyiket, az utcán jó néhányszor belenéz a táskájába, nem lopták-e ki onnan a pénztárcáját.

Más „kényszeres” folyton kezet most, mert foglya a képzetének, hogy leteríti egy kórokozó. Daganatos betegeknél nem ritka: kezeléskor és utána is különféle kényszercselekvéseik lesznek, amelyekkel önkéntelenül csillapítani igyekeznek halálos szorongásukat.

Ugyanakkor bizonyos kényszerei mindenkinek vannak. Ilyen lehet, hogy valaki rosszul alszik idegen helyen, vagy ódzkodik a nyilvános mosdóktól. Ám – miként Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta mondja – ezekkel nincs semmi probléma egy normális határon belül. Akkortól van baj, ha a kényszerek gátolják a napi életvitelt. Ha már nemcsak egyszer-kétszer futunk vissza ellenőrizni, ráfordítottuk- e a kulcsot a zárra, hanem egész nap ezen gondolkozunk. Vagy már mindent megszámolunk, köveket, lámpákat, lépcsőfokokat, számoljuk a mozdulatsorainkat is, vagy állandóan igazítjuk a függönyöket, terítőket.

– Ilyenkor – szakemberrel közösen – azon kellene eltöprengeni, milyen más idegesítő pszichés manőver váltotta ki mindezt, s azt kell megszüntetni. Egyébként a kényszeres ellenőrző mozdulatok megsokszorozódhatnak, ha fáradtabbak, feszültebbek vagyunk. S mivel a napi érzelmek közé bekerült például az egzisztenciális félelem is, ezért egyre rosszabb a szorongástűrésünk, és a bizonytalanság, nyugtalanság könnyen előhívhatja a kényszeres gondolatokat, cselekedeteket – teszi hozzá Tari Annamária.

Vannak azért mindennapi „jó kényszereink” is. Akár a reggeli kávé, a pontosan betartott étkezési vagy lefekvési idő. Ezek a „segítő rituálék”, szokások biztonságot és nyugalmat adnak, rendszerbe helyezik az életünket. De azért ne hagyjuk elhatalmasodni a kényszereket.

Tari Annamária úgy fogalmaz, vegyük figyelmeztetésnek a mániás ceremóniákat: a kelleténél nagyobb a szorongásszintünk.