'Tanulj meg kutyául, ha érteni akarod őt!'

Ezeket azért is érdemes a kutyásoknak és a nem kutyásoknak ismerniük, mert egyelőre négylábú barátaink még nem tudnak beszélni. Azonban a kutyatulajdonosok e jelek segítségével, ha talán nem is tudnak társalogni kedvenceikkel, de pontosan értik kívánságaikat, érzelmeiket, a nem kutyások pedig értesülhetnek az ismeretlen kutyus pozitív vagy negatív beállítottságáról.
(Mert ugye egészen más a farkát boldogan csóváló, vigyorgó kutya, mint egy farkát behúzó, a hátán a szőrt felállító, vicsorgó fenevad…)

Hát akkor következzen néhány olyan testbeszéd, ami meglehetősen pontosan kifejezi barátunk aktuális állapotát.

A folyamatos szemkontaktus a gazda felé erős jele az irántunk érzett szeretetének. Míg idegenek vagy más állatok irányába már korántsem ilyen megnyugtató jelenség, ekkor sokkal inkább gyanakszik, akár támadásra is készülhet. Ugyanígy kétértelmű az egyik lábának felemelése.

Ha a gazda előtt csinálja, az ugyancsak a szeretet jele, simogatást, játékot kér. Ám ugyanígy felemeli a lábát, s mozdulatlanná merevedik, ha vadászni készül, már amennyiben vadászkutyánk van. Amikor meghúzódik és kicsinek tetteti magát, összekuporodva lefekszik a földre, akkor fél. Ez szinte természetes, ha például egy kis kutya lát egy nagyobbat. De aztán, ha érzékeli, hogy nincs semmi baj, akkor azonnal felmászik akár a hátára is, amit a nagy kutya – főleg, ha jól van nevelve – kényszeredetten, de eltűr.

A lakásban (is) tartott kutyák főleg, ha kicsik, hajlamosak megrágni ezt-azt: szőnyeget, bútort, miegymást. (Simon nevű kutyánk például a távirányítókat szerette, Sancho pedig az újságolvasást.) Hogy miért rágnak? Mert kicsik, mert unatkoznak, mert esetleg szoronganak, hogy egyedül maradtak. Az egyedül maradást, ha lehet, szoktatással és a távol töltött idő lassú emelésével tanítsuk.

A gyakori ásítás, ahogy az embernél, úgy a kutyánál is az izgalom, a feszültség, olykor a félelem jele.

A lábunkon való üldögélés, a hozzánk simulás a kutya sajátos dédelgetésének számít: berni pásztoraimnál például megfigyeltem, hogy igyekeznek mindig keresztbe állni, hogy így kelljen őket szabályosan félretolni, ami felér egy kis simogatással. S ugyanígy, a közös ágyban alvás sem feltétlenül a kényelemszeretetet jelenti – kivételt képeznek az agarak, akiknek a normál elhelyezése minimum egy önálló kanapét igényel –, hanem csak azt, hogy minél többet legyenek a közelünkben.

Vagyis tanulj meg kutyául, ha érteni akarod őt!