Egy fedél alatt

Gyerekkoromban nagy családban éltem. A pesti Nagykörút egyik mellékutcájában, úgynevezett nagypolgári lakásban laktunk tízen: szüleim, kisöcsém és én, anyai nagyszüleim, nagyapám nővére, anyám húga a férjével és a kisfiával. Sokat voltak nálunk a többi testvér gyerekei is, főleg iskolaszünet idején akár tizenöten is laktunk a 120 négyzetméteren. Ennek oka elsősorban az ötvenes-hatvanas évek lakáshiánya volt – de működött a felállás. Nagyanyám biztos kézzel irányította a háztartást, ami pedig mosógép, hűtőszekrény (mikró és mosogatógép) nélkül nem lehetett könnyű. Mindenkinek megvolt a maga feladata. Mama főzött és irányított, lányai takarítottak és mosogattak, Papa bevásárolt és felhozta a szenet a pincéből.

A vők dolga a pénzkeresés volt, a gyerekeké a tanulás és a játék.

Meg hogy ne legyenek láb alatt. Ugyanis, elárulom, akkoriban még nem a gyerek körül forgott a világ, hanem, ha már mégis, akkor a családfők körül. Nekik tálaltak először, ők kapták a legjobb falatokat, az ő ingük lett elsőnek kivasalva. Azért persze foglalkoztak a gyerekekkel is, főként vasárnap. Gyerekként ez tökéletes állapot volt nekünk, olyan fokú biztonságot, meleg és vidám hangulatot azóta sem éreztem.

Amint lehetett, azért szétszéledt a nagycsalád, de azután is egy házban éltünk, csak különböző emeleteken – úgyhogy a mindennapi élet nem sokat változott. Ha most, felnőttként visszagondolok erre az életformára, tudnék-e ma így élni: hát önszántamból nemigen.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a TLC csatornán elkezdődött egy új reality: a 25 fős amerikai Putman család életét követhetjük nyomon – mármint, ha hiszünk az efféle családvalóságshow-k őszinteségében. (Hiszen a TLC már befürdött egyszer egy nagycsaláddal: a 19 gyerekes, mélyen vallásos, ókonzervatív Duggarékról kiderült, hogy a legnagyobb fiuk, a négygyerekes mintaférj éveken át zaklatta a húgait, pornófüggő volt és prostituáltakhoz járt.)

Nos, Putmanék egyelőre vidámnak és boldognak látszanak, bár én már belelátom a lehetséges konfliktusok csíráit. Mert tényleg szép az, ha szülők, négy gyerekük, azok házastársai és az összes unoka egy fedél alatt él és jól kijön egymással. Ám a négy fiatal nő közül csak egy a szülők lánya, a többi három a menyük. A kétségtelen szeretettel, de vaskézzel kormányzó anyós irányítása alatt. Meg aztán a nap a háztartási munkáról szól a nők számára. A mosógép egész nap megy, hiszen csak alsóneműből, zokniból 25-25 fogy naponta.

De ők választották. A fiúk olyan lányokat vettek feleségül, akik szívesen beleolvadtak a nagycsaládba. Láthatóan jóban is van mindenki mindenkivel. Az apa, Bill érzelmes, szeretetteljes lénye meghatározó, az ő álma valósult meg ezzel az életformával.

Sokat könnyezik és egy nap legalább negyvenszer elmondja valakinek: szeretlek. Ez a mi cinikus, európai fülünknek kissé nyálas és enyhén komikus. Mint ahogyan az is, hogy amikor a lány és a vő bejelenti, hogy egy időre elköltöznek, mert a férfi munkahelyéhez közelebb kellene lakniuk – bár megértik, de búbánatba esik a család. És amikor a lányuk hazalátogat, mindenki forró öleléssel, ezer csókkal és szeretlekkel búcsúztatja, pedig tudják, hogy két nap múlva újra jön.

Hamarosan új ház építésébe fog a jómódú família – amúgy építési vállalkozók, nem lesz gond. Mert együtt akarnak maradni, ha nyolc fürdőszoba árán is. Mi, nézők meg csak csodálkozva csóváljuk a fejünket. Nagy család, három generáció együtt? Nem veszekednek? Szeretik egymást? Nahát, hogy mik vannak…