Salánki Anikó: Szenteste kiderül

Az ablakhoz nyomta az orrát, úgy nézett ki a kertre. Esik a hó! Egy pillanatra elöntötte a boldogság. Régen a december volt a legszebb hónap az évben. Apa szerette a havat, dudorászva lapátolta el, szívességből még az öreg szomszédok háza előtt is, ő meg ott ugrált körülötte.

Család-otthonSalánki Anikó2017. 12. 14. csütörtök2017. 12. 14.
Salánki Anikó: Szenteste kiderül


Szánkózni is eljártak a gátoldalra, megesett, hogy már rájuk sötétedett, apa cinkosan rákacsintott és elmélyített hangon énekelte a kiskarácsonyt.

Mindig előveszi ezeket az emlékeket, nehogy eltűnjenek, bár így is halványodnak, mint a régi fényképek. Nagymamáéknál laktak, a kisszobában, hárman. Amikor kinyitották az összecsukható díványt, nem sok hely maradt, de vidámak voltak. A karácsonyi készülődés izgalmában csak anya sóhajtozott, hogy erre se meg arra se futja.

Ilyenkor nem hangzott nevetés, és hiába fűtött nagyapa a sparheltben, hidegnek érezte a házat. Apu titokzatos arccal hívta be a műhelybe, az ócska fészerbe. Lombfűrésszel vágott ki figurákat: fenyőt, csillagot, harangot, őzet, nyulat. Ő festette ki őket, még a nyelvét is kidugta igyekezetében. Kicsit szétfolyt a festék, de gyönyörűnek látta. Kettesben mentek ki a piacra is fenyőt venni.

Már nem volt nagy választék, egy kicsit vittek haza, ferdén álló gallyairól peregtek a tűlevelek, amikor beállították a tartóba. Ez volt az utolsó karácsonyuk együtt. Apa már három éve nincs.

A karácsony azután olyan semmilyen lett. Állt a fenyő, sült a hús, ajándék is került a fa alá, de hiányzott apa nevetése, a történetei. Üres volt a helye.

Anya meg ő tavaly költöztek el. Tudta persze, hogy férjhez megy, megbeszélte vele. Nagyi szerint László rendes ember, hogy így, csomaggal is kell neki anya. Ő meg nézett nagy szemekkel, hogy hol a csomag. Azóta persze rájött, hogy ő az. Megrántotta a vállát, mint akinek ez az egész nem fontos, de árgus szemekkel figyelte őket.

Karácsonykor hatalmas ezüstfenyő állt a nappaliban, temérdek dísszel, ragyogó fényekkel. Csak nézte, s elfordult, ne lássák, hogy sír, nagyfiú már ehhez. A szaloncukorból sem evett egy szemet se.

Most újra itt a december, látta, hogy meghozták a fát, ezüstfenyő, jó nagy. Anya dudorászni fog, amíg előszedegeti a gömböket, a figurákat, az aranyboát, az égőket. Ő meg ráteszi az alsó gallyakra a vékony furnérból kivágott díszeket. Ha anya új férje megdicséri és nem kell leszednie, lehet, hogy Laci apunak szólítja majd, ahogyan kérte. Persze még nem biztos, de szenteste kiderül.