Velünk élő történelem – Mesél az obszidián

Rejtőzik egy szerény sírhant a fülöpszállási temetőben. A rozsdásodó vaskeretbe foglalt fehér márványtáblán ez áll: Gudmon Gábor 1896–1945. Székely Gábor nagyanyjának, Teruskának az öccse. Reformátusnak született, de huszonévesen úgy döntött, hogy áttér a zsidó vallásra. Álmában megjelent Mózes, azt mondta neki, köztünk a helyed. Senki nem tudta lebeszélni a tervéről, sem a szülei, sem a testvérei, sem a református pap, sem a rabbi. Ezzel a döntésével megpecsételte a sorsát.

Pesten volt pincér, amikor beleszeretett egy gyönyörű zsidó lányba.

Etelnek azonban más jövendőbelit szemeltek ki a szülei, akik végül kivándoroltak Amerikába. Mehetett volna velük a lányuk is, de csak neki ígértek hajójegyet, nyilván azért, hogy a szerelmétől végleg elszakítsák. Győzött az érzelem: Etel Gábort választotta. Hamarosan összekötötték az életüket, nagy boldogságban éltek. Nyolc kislányuk született. Olyanok voltak, mint az angyalkák, szépek, okosak, tisztelettudók. A nyári vakációkat a fülöpszállási nagyszülőknél töltötték, imádták a falusi lét nyújtotta szabadságot, a kitapintható békét.

Aztán közbeszólt a történelem. Tudták, hogy mi vár a zsidókra.

Gudmon Gábor a családjával egy alföldi tanyán bujdosott, de valaki beárulta őket. Mehettek volna másik rejtekhelyre, de a családfő úgy döntött, nincs miért menekülniük, szembe kell nézniük a sorsukkal. Az utolsó estén felmásztak a szénaboglya tetejére, fogták egymás kezét és nézték a csillagokat. Határtalannak tűnt az idő, holott nagyon is véges volt. Másnap vonatra kellett ülniük, vitték őket az izsáki gyűjtőbe. Onnan a kiskőrösi gettóba, majd a kecskeméti táborba. Gábor neve nem volt rajta a listán, mindenki reformátusnak ismerte, de őt ez nem érdekelte, magát már zsidónak tartotta. Családjával akart tartani, ám fülöpszállási barátai ezt megakadályozták. Valami indokkal fogdába zárták, és csak akkor engedték ki, amikor a vonat már elhagyta a települést. Ment hát utánuk, mindennap. Tiszta ruhát, élelmet vitt nekik. Etel a szíve alatt hordozta kilencedik gyermeküket.

Gábor hallotta, hogy pénzzel ki lehet váltani zsidókat. Két kecskeméti csendőrrel meg is állapodott az összegben. Futótűzként terjedt a hír a faluban, sokan segítettek, a család is értékesítette, amit tudott. Szép summa gyűlt össze, házat lehetett volna belőle venni. A csendőr zsebre tette a pénzt, azt ígérte, másnap délután átadja a kimenekített családot. Hazudott. Senki nem ment a megbeszélt helyre. Gábor kétségbeesve rohant a kecskeméti vasútállomásra.

Ott hallotta a hírt, hogy még délelőtt elindult a zsidókkal teli vonat Auschwitz felé.

Gudmon Gábor félig ájultan gyalogolt hazafelé. Fülöpszállás negyvenkét kilométer, tizenkét óra alatt tette meg az utat. Egyre erőtlenebbül bukdácsolt a sínek között. Elvonszolta magát a tanyára, ahol utoljára gyönyörködött együtt a család az alföldi égboltban. Tekintete a szénaboglyára szegeződött, nem tudott máshová nézni. Régen nem ivott alkoholt, most viszont öntötte magába. Szinte egyik napról a másikra megőszült. Fásultan feküdt az ágyon, várta a halált. De csak az oroszok jöttek. Öltözetéből zsidónak ítélték, agyba-főbe verték.

Szörnyű kínok között teltek az utolsó napjai. „Nem látlak én téged többé, édes kedvesem. S nem látod, hogy érted könnyes a szemem...” Ezt a szomorú katonadalt énekelte Gábor alig hallható hangon. Szinte csak suttogta. Testvére közelebb hajolt hozzá, fejük összeért, kezük egymásba fonódott. A többi strófát már együtt énekelték. Hajdanán de sokszor felcsendült ez a dal az első világháború távoli frontjain, ahol a Gudmonok is hősként szolgálták a hazát! Hat fiútestvér közül öten voltak hadkötelesek, mindegyiküket elvitték harcolni – és mindegyikük hazajött a frontról. Gábor karácsony múltával Albert bátyja karjai közt halt meg.

Fülöpszálláson, nem messzire a zsidó temető sírjaitól helyezték örök nyugalomra. Nővére, Teruska szorgalmasan gondozta a sírját. Teruska unokája, Székely Gábor hétéves lehetett, amikor egyszer vele tartott.

A mama kikapálta a gazokat, elgereblyézte a környéket. Egyszer csak éleset koppant valami a szerszám vasán. Semmi különös, csak egy kődarab, s félredobta. Gáborka azonban felvette és megtisztította. Megcsillant rajta a napsugár. Otthon a nagypapa alaposabban szemügyre vette. „Szokott hullani az égbül ilyenforma kűdarab” – jegyezte meg, de mivel a sírnál került elő, nagyobb a valószínűsége, hogy hallottjukra emlékezvén a zsidók tették oda. De hiszen a Gudmon család minden tagja református! – csodálkozott Gáborka, míg meg nem tudta, hogy neki bizony volt reformátusnak született és zsidóvá lett rokona is. Nagyanyja megígérte, egyszer majd elmeséli a történetét.

Most már könyvben is olvasható.