'Senki sem érdemli, hogy minden reggel gyomorideggel kelljen iskolába menni'

Kedves Ágnes!
Érintett nagymamaként osztom meg önnel az aggodalmamat . Napi utazásaim, bevásárlásaim során, emberek közt forogva hallom a szülők panaszát az iskola igazgatónőjére. Elviselhetetlen a stílusa, rendszeresen megalázza, földbe döngöli a gyerekeket.
Fejükhöz vágja, hogy úgysem lesz belőlük más, csak közmunkás. Szerintem nincs joga így beszélni senkivel csak azért, mert kapott egy rangot! Még akkor sem fogja vissza magát, amikor a nyílt napon a szülők ott ülnek az osztályban. Senki nem mer neki szólni, mert mindenki félti a gyerekét a bosszútól.
A tanároknak is feltűnt a viselkedése, nem tudom, miért nem tesznek ellene valamit. Pedig biztosan neki is van felettese, akinél panaszt lehet rá tenni. Ha ennyire utálja a gyerekeket, változtasson munkahelyet. Kíváncsi vagyok, ha az ő gyerekét alázná így valaki, mit szólna hozzá?!
Ezek a szegény gyerekek amúgy is túl vannak terhelve, meg hát nem is lehet mindenki zsenipalánta. De hogy minden reggel gyomorideggel kelljen iskolába menni, azt senki sem érdemli. Mi a véleménye?
Üdvözlettel: Egy aggódó nagymama


Kedves Asszonyom!
Megértem a felháborodását, de sajnos semmiféle konkrétumot nem ír. A bélyegző pecsétje alapján egy Észak-Magyarországon található általános iskoláról van szó. De arról is csak egyetlen példát hoz fel, miként alázza az igazgatónő a gyerekeket. Így hát én is csak általánosságban tudok válaszolni.
Igen, mindig is volt és ma is van ilyen tanártípus, aki leginkább hideg szigorral, fenyegetéssel, gúnyolódással, emelt hangon hajlandó a gyerekekkel beszélni. Sokszor tényleg nem érthető, miért ment pedagógusnak, aki nem képes szeretettel fordulni feléjük. Talán kiégett, megfáradt tanár, aki már csak tehernek tekinti a tanítást. Talán őt is így nevelték, s ezt a stílust érzi hatékonynak. Nem gondolom, hogy rosszat akar, de nyilván csak a szigorban hisz. A másik ember – különösen gyerek – megalázására azonban nem lehet mentség.
Legyünk realisták: ne várja a többi tanártól, hogy megpróbálják eltávolítani a főnöküket, ez nem így működik. Még a szülőknek van rá a legtöbb esélyük, hogy valamit elérjenek.
Például, ha írnának egy közös levelet az igazgatónő munkáltatójának, melyben konkrét példákkal alátámasztva bepanaszolják őt, intézkedést kérve. Őszinte leszek: sok eredmény így sem várható.
És az sem mindegy, hogy az igazgatónő általában alázó stílusban beszél-e a gyerekekkel, vagy kipécéz magának egyet-egyet, akikre rászáll. Én az utóbbit tartanám súlyosabbnak, szülőként biztosan nem hagynám. De ha csak pokróc a modora, akkor lehet, hogy nem törődnék vele…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes