'Ez a valaki a szülőanyám… Édesanyámnak nem nevezném'

Kedves Ágnes!
Hirtelen felindulásból kérném a véleményét. Valaki azt vágta a fejemhez: „Szívtelen dög vagy!”
Ez a valaki a szülőanyám… Édesanyámnak nem nevezném. Még nem töltöttem be a három évemet, amikor az apám disszidált. Anyámmal attól fogva nem lehetett bírni, teljesen kifordult önmagából. Ivott, pasizott, szerintem egy időben prostituált is volt. A férfiak egymást váltották, némelyek oda is költöztek hozzánk egy időre, aztán eltűntek. Utáltam őket egytől egyig, de ilyenkor legalább nem éheztünk. Az egyik férfi aztán nálam is próbálkozott, 12 éves voltam. Akkor megszöktem hazulról. A nagymamámhoz akartam utazni vidékre, de egy fillérem sem volt. Lopni próbáltam valakitől, de elkaptak, intézetbe vittek, állami gondozásba kerültem. Nyolc hónap alatt anyám egyszer sem látogatott meg. Végül sikerült eljuttatnom a nagyanyámhoz egy levelet, ő azonnal vonatra ült és jött. Egyszerű, iskolázatlan parasztasszony volt, nem is tudom, hogyan sikerült elintéznie, hogy hozzá kerültem gondozásra. Négy évig éltem vele, erre az időszakra emlékszem vissza a legszívesebben. De aztán vége lett, Mama váratlanul, szívrohamban meghalt. Mivel másfél évem volt még hátra a nagykorúságig, visszavittek az intézetbe. Míg a nagyanyámmal éltem, anyám kétszer látogatott meg a négy év alatt, kétszer pedig telefonált, karácsonykor. De a 18. születésnapom tájékán megjelent, mert hírét vette, az állami gondozottak kapnak egy kis tőkét a nagykorúságuk elérésekor, hogy így segítsék őket az életbe való elinduláshoz. Ezt már kérte is volna kölcsön, de én indulatosan elzavartam. Azt hittem, sosem látom többé. Férjhez mentem, kétszer is, a második nekifutásra jól sikerült a házasságom. Két gyereket neveltem fel, és már van egy unokám is.
És nemrégiben újra megjelent az életemben anyám, 30 év után. Lerobbanva, daganattal, százévesnek kinézve. Mostanában hetente jön pénzt kunyerálni. Először adtam neki, másodszor is, s ettől vérszemet kapott.
Tegnap megmondtam neki, ha ő annak idején kiiratkozott az anyaságból, akkor ne várjon többé tőlem semmit. Ekkor kaptam meg tőle, hogy szívtelen dög vagyok. Ön mit gondol, meddig tart a gyermeki kötelesség?
Üdvözlettel: Mária


Kedves Mária!
Először is gratulálok és kifejezem a tiszteletemet azért, hogy ilyen gyerekkor után is erős lábakon helytáll az életben. Ebben az anyjának nem sok része van. Ő lefelé tartó spirálba került annak idején, talán nem száz százalékban a saját hibájából. Így szeretetet, törődést valóban nemigen várhat, de talán irgalmat igen. Amitől ön lesz gazdagabb.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes