Velünk élő hagyomány - Húsvéti kalácsaink

„Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet.” Sokan ismerhetik ezt a régi mondást, ami arra utal, hogy a paraszti élet hajdan a családi termelésen és a megtermelt élelem elfogyasztásán alapult, s ha rossz volt a termés, megtörténhetett, amit e mondás sommásan kifejez. De természetesen minden család azon igyekezett, hogy húsvétra, pünkösdre, az egyházi év nagy ünnepeire kalács legyen az asztalán a mindennapi kenyér mellett. Mint ahogyan ezeken a nagy ünnepeken minden kicsit szebb-jobb kellett legyen a mindennapinál: az öltözet, a lakás rendje és díszítettsége, az étkezés, az egész környezet.

Még egy kimagasló ünnep volt az emberélet folyamán, amely elképzelhetetlen kalács nélkül: a lakodalom.

Több száz éve fogalmazott így egy lengyel író: „A kalácsok – mindennek az alapja. Lehet, hogy merész dolog kimondani: kalácsok nélkül mintha nem is lenne lakodalom!”

Mert mi is a kalács? A kenyérnek különlegesen formált, finomabb, csemegeszámba menő fajtája, ami a XX. század előtt akár összetevőiben nem is, csak formai kialakításában különbözött a kenyértől, s ugyancsak a kemence „főggyén” sült meg, akárcsak a kenyér. A XX. század fejleménye, hogy a hozzá felhasznált lisztnek fehérnek kellett lennie, élesztővel készült, kovász helyett kevés cukor, tojás, vaj, tejföl, egyéb zsiradék hozzáadásával tették finomabbá. Előbb-utóbb kerek lábasban, formában, tepsiben sütötték, a kenyértől eltérően.

A kalácsoknak vidékenként eltérő formái váltak hagyományossá.

Fonása változatos lehetett. Sok helyütt sütöttek kerek kalácsot, sőt gyűrű alakú kalácsot is, volt, ahol a húsvéti kalácsnak külön nevet is adtak (például kókonya). Változatos lehetett a fonásmódja is. Reméljük, nem csak múlt időben kell beszélnünk a változatos kalácsformákról – mert való igaz, hogy a pékek által sütött hosszúkás kalácsok formáját sok háziasszony átvette.

A húsvétra sült kalácsot sok helyütt – római és görög katolikus vallásúak körében – csak azután fogyasztották el, hogy húsvétvasárnap reggelén a templomban megszenteltették. Kosárba kerültek az ételek, amiket a nagyböjt folyamán nem fogyaszthattak: a húsvéti étkezésre szánt sonka, tojás, ami lehetett festett vagy éppen hímes is.

Volt, ahol több, másutt kevesebb ételfélét tettek a kosárba. Torma és egy üveg bor is kerülhetett bele. A kosárra szépen hímzett vagy díszes szövésű terítő került, amit talán más célra nem is használtak.

Így vitték a templomba, ahol az ételszentelés megtörtént. Ha nagyon sokan igényelték a szentelést, akkor a szertartás nem is a templomban, hanem a templom előtt vagy mellett, szabad téren történt. Gyönyörű látványt nyújtott a sok színes terítővel letakart kosár. Igazi versengés, mondhatni, szépségverseny is indult a letakart kosarak között, hiszen a terítők szépségére mindenki adott. Ünnepi hangulatban folyt a várakozás a szentelt vizet hintő papra.

A húsvéti reggeli, amit a templomból hazatérve fogyasztott el a család, ünnepélyes volt. Olyan szokásokat is követtek ilyenkor, amelyek más napokon nem tartoztak az étkezéshez, például megosztották a szentelt tojást egymás közt a családtagok. Ha olvasóink számon tartanak, betartanak ilyen szokást, ami csak a húsvéti étkezéshez, a böjt utáni első reggelihez illik, kérjük, írják meg. És azt is, ha ma már nem tartják be, de emlékeznek, hogy az idősebb generációk fontosnak tartották.

Húsvét vasárnapja, a Megváltó feltámadása az esztendőnek valóban kimagasló ünnepe, igazi örömünnep a tavaszi időben. Ezek a szokások is szebbé, ünnepélyesebbé tették. Az ünnepi étkezésnek ezek az apró szépségei régebben kötelezőnek tűntek, hiedelmek is társultak hozzájuk, napjainkban pedig az ünnep mélyebb átélését segítik, szebbé, emlékezetesebbé teszik.

A kalácsból sok helyen a locsolókat is megkínálhatták húsvéthétfőn, de estére többnyire elfogyott. Ha maradt keddre, az nagy dolog volt. Áprily Lajos költőnk meg is énekelte Kalács, keddi kalács című versében. Boldog húsvéti ünnepeket és hozzá finom kalácsot kívánunk!
Talán ez a pályázat is alkalmas lehet arra, hogy az idei húsvétra a nagymama sütötte kalács új életre  keljen! 


Dr. Györgyi Erzsébet
néprajzkutató



Áprily Lajos
Kalács, keddi kalács


Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.