Örökké vándorúton

A Gazdasági, Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szűk tíz éve kiadott egy jelentést, amelynek az adatai megdöbbentőek – és a helyzet azóta még rosszabb: világszerte mintegy 190 millió ember él a szülőhazáján kívül.

Kérdezhetnék, miért vándorol az ember, miért nem jó ott neki, ahová született? A válasz lehet egyszerű és összetett, ám mielőtt bárki felelne, csak annyit gondoljon át, ő maradna-e azon a helyen, ahol az életminőség olyan mértékben megváltozik, hogy ha nem költözik el onnan, az halállal jár. Meghal mindenki, akit szeret, aki fontos neki, mert elfogy az ivóvíz; a termőföldek kiszáradnak; örökké reng a talaj; ömlik a láva; a tenger mindent eláraszt, nincs száraz terület, amin élni lehetne; az eddigi szomszéd az életünkre tör, csak azért, mert más istenben hisz vagy mert vágyik a földünkre. Ilyenkor az ember két dolgot tehet: küzd az elemek és a betolakodók ellen, vagy ha ez hasztalan: elmenekül. Költözik, vándorol.

Sokáig tartotta magát az elmélet, hogy az emberiség a mai Afrika területén született, ám öt esztendővel ezelőtt 1,8 millió éves előember maradványára bukkantak egy grúz faluban, Dmanisziban. Vagyis ez a csontváz azt feltételezi, hogy az ember földi megjelenése mégsem csupán Afrikában keresendő. De mindez az ember vándorlása szempontjából mindegy is. Hiszen születtünk is bárhová, jól néznénk ki, ha az emberiség ma is ott élne, ahol megjelent. Ahányan ma élünk a bolygón, azaz 7,6 milliárdnyian, el sem férnénk ősi szülőföldünkön. Az ember nem is maradt a helyén, öröktől fogva úton van. Amíg nem voltak országhatárok, szabadon mászkált, s amióta határok jelölik ki egy-egy nemzet és életközösség életterét, a mozgása nehezebb és korántsem konfliktusmentes. 

Manapság a társadalomtudósok többféle migrációt is megkülönböztetnek, de alapvetően kétfajtát: határokon átívelőt és határokon belülit. Ezen belül is további kettőt: szabad akaraton alapulót, vagyis önkéntes vándorlást, illetve menekülést. Hogy a folyamat meddig tart, vagyis átmeneti-e, netán végleges, azt sok esetben a költözés célja dönti el – például idénymunka, tanulás, tőkefelhalmozás –, illetve, hogy a hely, ahonnan eljött/elmenekült a család, közösség, népcsoport, újra élhetővé válik-e a régi lakosok számára. 

Mindezeket figyelembe véve kijelenthető, hogy a világon ma nincs olyan ország, amelynek a polgárai ne volnának migránsok. Mi, magyarok is azok vagyunk itt, a Kárpát-medencében. Mielőtt idejöttünk volna Ázsiából, számos hódító és földművelő népcsoport élt már itt: hunok, keleti-gótok, szarmaták, gepidák, longobárdok, avarok. Amikor őseink megérkeztek a IX. században, a terület gyéren lakottnak számított, s az itt élő szláv és avar népességet a magyarság magába olvasztotta. A magyarok azóta is főként a Kárpátok ívének ölelésében élnek, bár voltak évszázadok, amikor közülük is sokan továbbálltak. Hol rövidebb-hosszabb időre, hol végleg. Ilyen volt a tatárdúlás, a török hódoltság kora, a szabadságharcok ideje (Rákóczi, 1849 után), a XX. század elején – József Attila is megírta a Hazám című versében – „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. De elvitt tőlünk több százezer embert a második világháború, az 1956-os forradalom és szabadságharc; s csak a jelenben, a XXI. század első tizennyolc évében félmilliónál is több magyar keresi boldogságát és boldogulását más országban. 

A migrációnak nem csupán iránya, de hatása is van. Ezt mindig az dönti el, mekkora a vándorlók tömege és mi a szándéka – illetve hogyan bánik egy közösség az érkezőkkel. Mert mindez akár fellendítheti a társadalmi, kulturális és tudományos életet, de el is pusztíthat mindent. Jó példa az utóbbira Francisco Pizzaro története, aki a XVI. században szinte egy maroknyi, ám fegyverzetében jóval fejlettebb technológiával felszerelt katonával véget vetett az inka birodalomnak Dél-Amerika nyugati partjainál – több ezer embert mészárolt le csak azért, mert az inkák nem voltak hajlandók áttérni a keresztény vallásra. Ausztráliát pedig egykor börtönszigetként is használta Anglia, ám a gyarmatosítók és a rabok leszármazottai mégis élhető társadalmat építettek ott – igaz, erről minden bizonnyal mást gondolnak a leigázott őslakosok…