Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Most tettem le a  friss újságot, amelyben együttérzéssel olvastam Melinda levelét, aki arról panaszkodott, hogy a zenében tehetséges kisfiát az elvált apja akadályozni próbálta a megfelelő iskolába átiratkozásban, s másban is korlátozza. Korábban pedig arról olvastam, hogy egy apa a válás miatti lelkiismeret-furdalását a gyerekeknek adott eltúlzott ajándékokkal kompenzálja. A mi esetünk ezeknek az ellenkezője. Mert az én fiamat a válás után úgy írta le az apja, mintha soha nem lett volna az ő gyereke!

Nyolcéves volt Peti, amikor elváltunk. Addig nemigen veszekedtünk, nyugalomban éltünk, ezért a gyereket villámcsapásként érte, amikor az apja egyik napról a másikra elköltözött. Előtte egy órával közölte velünk, hogy valakibe beleszeretett, de persze a kisfiát ugyanúgy szereti, bla-bla… Amúgy tényleg nagyon jó apa volt, rengeteget foglalkozott Petivel. A válás után egy darabig egyedül élt, akkor a kéthetenkénti láthatáson kívül naponta felhívta a fiát, többször ment elé az iskolába, eljárt a sportversenyeire. Amikor elvette a barátnőjét, még fél évig, ha nem is ennyire gyakran, de sokat volt a fiával. Aztán lassanként eltávolodott. Először a láthatások közötti együttlétek szűntek meg, majd a láthatások hétvégéje szűkült egynaposra. Utána pedig mindig közbejött valami, ami miatt nem tudott eljönni a gyerekért. Addigra a nem éppen bőkezű tartásdíjon kívül semmilyen kiadásból sem vette ki a részét.

Aztán megszületett Peti féltestvére, akit a fiam talán kétszer látott kisbaba korában. És azóta sem. De az apját sem, immár nyolc éve. Most már első éves egyetemista, az apja most is 25 ezer forint tartásdíjat fizet, azt is úgy, hogy letiltatom a fizetéséből, mert korábban el-elfelejtette. A gyerek szerencsére államilag támogatott szakra jár, továbbá a fővárosban élünk, de azért el lehet képzelni, hogy egy húszéves fiú taníttatásának költsége nem csak a tandíjból áll…

Soha nem bocsátok meg a volt férjemnek. Nem a válás miatt, hanem mert nem tudom elfelejteni a kisfiam sok könnyét, kérdezősködését: miért nem szeret az apukám? Mostanra persze Peti is megkeményedett, már nem emlegeti. Múltkor egy rokon megemlítette előtte: az apja súlyos autóbalesetet szenvedett, de felgyógyult. Teljes közönnyel kezdett másról beszélni… 

Üdvözlettel: Barbara

Kedves Barbara! 

El sem tudom mondani, hányszor olvastam már ilyen levelet. Nehéz megérteni, hogyan lehet abbahagyni az apaságot, pedig korábban nagyon jó volt a szülő-gyermek kapcsolat. De most már ne rágódjon ezen, szerencsére a fiú nagy erővel túltette magát rajta. Bár ez a seb soha nem fog teljesen begyógyulni. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes