Kutyaposta

A Kutyapostás már többször kifejezte csodálatát a vakvezető kutyák iránt, így tehát nyilvánvaló, hogy hírt adunk arról, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szeretettel várja azokat, akik szeretnének belépni önkéntes kölyöknevelő programjukba, amely a vakvezetőkutyaképzés alapját jelenti. A kölyöknevelő 2-3 hónapos korától 12-15 hónapos koráig ad otthont egy kiskutyának, a nevelési időszak lejártával pedig visszaadja őt az alapítványnak, hogy elkezdődjön speciális kiképzése. A kölyöknevelés élményekben gazdag tevékenység, melyben sok tudást kapnak az önkéntesek, annak a célnak az érdekében, hogy a jól felkészített kutyák képzésbe kerülhessenek, és személyükben minél több látássérült ember kaphasson hű társat.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy ez a munka bizony rengeteg lemondással, s még több tennivalóval jár. Sok mindent meg kell gondolnia annak, aki kölyöknevelőnek jelentkezik. Egy sor feladat ugyan pontosan olyan, mint ami bármilyen más néhány hetes-hónapos kiskutyával történik, de vannak speciális tudnivalók is. Miután a felnőtt vakvezetők jó része majdan lakásba kerül, a kölyök is a nevelőszülő lakásában fog élni, és a család mindennapi életének része lesz. Szocializációs célból legalább ötször egy héten változatos környezetbe kell vinni a kutyust, ami a különféle járművek, hangok ismeretét jelenti, az idegen emberek és állatok megismerését, elfogadását.

Nagyon fontos, hogy minden családtag beleegyezzen a kölyöknevelésbe, sőt az is, hogy az otthoni egyéb kutyák, macskák is elfogadják a kölyök érkezését. Arra viszont nincs szükség, hogy érts is a kutyakiképzéshez, mert ehhez kellő segítséget ad az iskola, de fontos, hogy jól érezd magad egy nagytestű kutya mellett. És persze akadnak adminisztratív teendők is: ilyen például, hogy jelen kell lenni a havi egy-két alkalommal sorra kerülő kölyöktalálkozókon, és írásban is be kell számolni a kiskutya fejlődéséről.

A jó múltkorjában a Hajógyáriszigeten találkoztam vagy fél tucat kis labradorral és a nevelőszülőikkel: éppen folyt a szocializálás. Láthatóan minden szülő imádta a kicsinyét, így hát adódott a kérdés: hogy bírják ki, amikor elveszi/visszaveszi a kiskutyát az iskola. Sírunk, napokig, hetekig, egészen az újabb kiskutyáig – volt a válasz. Ez talán a legnagyobb nehézség, ami egy nevelőszülőre vár. Üresség költözik a szívébe, de talán büszkeség is: tettél valami óriási dolgot, amire kevés ember képes. Egy darabot adtál magadból azért, hogy másokon segíthess.