Dobozolni a legjobb

Persze, egy kis kulturális csatornán (M5-ön) vetítik, nagyon kell figyelni a műsort, hogy rátaláljunk.

Fábri Zoltán filmje, az Örkény István művéből írt Isten hozta, őrnagy úr! egyike minden idők legjobb magyar filmjeinek. (Tényleg, lehetne ilyen sorozatot létrehozni, mondjuk, minden vasárnap egy filmet bemutatni erről a képzeletbeli listáról. Ami persze nagyon egyéni szempontok szerint lenne összeállítva, hiszen nincs két néző, akinek ugyanaz lenne a válogatása. De ami a régebbi filmeket illeti, ez biztosan benne lenne, akárcsak Fábri Zoltán sok másik alkotása a Körhintától és a Hannibál tanár úrtól kezdve A tanúig és Az ötödik pecsétig.)

Mitől olyan tökéletes ez a film? Elsősorban persze azért, mert Örkény írt egy kiváló allegorikus művet 1967-ben, ami azonnal a színpadra és a filmvászonra kívánkozott. Láttam több jó előadást is az évtizedek során, de a film mindet felülmúlja. Mert minden – a visszafogott rendezés, a zseniális színészi munka, a negyvenes évek tárgyi világa, a csodaszép helyszín – az írói gondolatot szolgálja.

Örkényt és Fábrit, mint máskor is, a kisember kiszolgáltatottsága érdekli. És az, hogy meddig érdemes megalkudni, hol van a pont, amikor cselekedni kell. A történet jól ismert. A festői mátrai faluba ír levelet a családjának a frontról Tót Gyula, és kéri, hogy a harcokban idegileg kimerült parancsnokát lássák vendégül. Az érkező őrnagy nem csupán kimerült, hanem fokozatosan eluralkodik rajta az elmebaj. A család semmiben nem mer neki ellentmondani, Gyula fiuk érdekében vita nélkül teljesítik a legőrültebb ötleteit. Ellenpontja a normális, tevékeny apa, Tót Lajos. A község köztiszteletben álló tűzoltó parancsnoka a fia miatt meghunyászkodik, de tönkre is megy ebben. A család két nő tagja, az aggódó feleség és édesanya, s a lelkes kishúg, Ágika próbálja benne tartani a lelket, de a cérna egyszer csak mégis elszakad. De addig is megy a tökéletesen értelmetlen dobozgyártás éjjel-nappal. Mert az őrnagy szerint dobozolni a legjobb dolog a világon, és azt reméli, egyszer talán eljön az idő, amikor rávehető az egész emberiség.

A filmben remekül oldották meg, hogy egyszerre legyen jelen az 1942-es, realista magyar valóság és az elvont, általános érvényű groteszk szemlélet. Humor és vészjósló komorság van itt együtt. Latinovits Zoltán alakításában ez az őrnagy az orosz front megpróbáltatásaitól, a partizántámadásoktól kikészült úri katonatiszt és egyben a mindenkori diktátor megtestesítője. Latinovits itt megint bebizonyítja, hogy nem véletlenül nevezik Színészkirálynak. És azt is, hogy ez a megkapóan szép férfi a negatív szerepeiben volt a legjobb! A harmonikus külső háborgó lelket rejtett, s ezek a kirobbanó tehetséggel párosulva tették őt zseniális művésszé.

De minden színész nagyszerű. Sinkovits Imre édes jó Lajosom szerepében ugyancsak kiválót alkotott, akárcsak Fónay Márta és Venczel Vera. Még az epizódszerepeket is olyan súlyú színészek kapták, mint Páger Antal, Rajz János és Dégi István. A történet kommentálását pedig a narrátor Darvas Iván ironikus hangján hallhattuk. Nem utolsósorban az operatőr Illés György munkája is nagyban erősíti, de mindenkor egyensúlyban tartja a reális-irreális hangulatot. Nem először láttam e filmet, bár ezt megelőzően legalább húsz éve utoljára. És semmit sem veszít a varázsából. Amikor az irodalmi anyag és a megvalósítás egyenrangúan és minden részletében magas értékű, akkor az kegyelmi pillanat.