Doromboló játszótárs

A spanyolországi Anatóliában talált nyolcezer éves, macskával játszó nőket ábrázoló szobrok szintén ezt az ősi együttélést bizonyítják. De nagy kultusza támadt az ókori Egyiptomban is: volt idő, amikor szent állatként tisztelték és elpusztítása halálbüntetéssel járt. De becsben tartották már az ókori görögök és a rómaiak is, a középkori Európában viszont vegyes fogadtatásra talált. Az uralkodókörök soraiban körberajongott társállatként szerepelt, főleg a hölgyek körében, azonban VIII. Ince pápa az egyház nagy ellenségét látta a macskákban (is), és – emberi mintára – pogány állatoknak kiáltotta ki őket. Ezzel a legsötétebb korszak vette kezdetét a macskatörténelemben (is), évszázadokon át üldözték és irtották őket, már csak a boszorkányok miatt is, akikről azt tartották, hogy éjszaka a macska alakját öltik magukra. Közben pedig tömegesen szaporodtak el az egerek és a patkányok (halálos betegségeket terjesztve), amelyekről a józanabb városi és falusi népek jól tudták, ezek pusztításában a macskák fontos szerepet játszanak. Miután az efféle babonaságnak leáldozott, tartásuk ismét általánossá vált, megbecsülésük helyreállt, olyannyira, hogy 1871-ben Londonban megrendezték az első macskakiállítást. Ezzel párhuzamosan lendületet kapott a nemesítésük, így napjainkra joggal csodálkozhatunk el azon, hogy a tulajdonságok, külső bélyegek milyen gazdag változatosságát lehet kihozni a macskából.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK