A kislány a pöttyös mesekönyvből

Feledhetetlenek azok a szentendrei nyarak. Az unokák önfeledten szaladgálhattak a kertben, addig játszhattak, ameddig csak akartak. Sokszor kaptak uzsonnára forró kakaót, amit a nagymama készített nekik.

Gyakoriak voltak a családi összejövetelek, ilyenkor „sárga meggyes” tészta és szászrégeni torta volt a desszert. Az aprónépség szeretett odabújni Cuksikához (így becézték nagymamájukat), a lányok hímezni, kötni, horgolni is tőle tanultak meg.

Amikor pedig előkerült a pauszpapír, már tudták, hogy eljött az alkotás ideje. Ám a nagymama tudott szigorú is lenni, soha nem engedte például, hogy hozzányúljanak a rajzeszközeihez, hiszen a külföldről nagy nehezen beszerzett színes ceruzái kenyérkereső munkájához nélkülözhetetlenek voltak.

– Az is nagyon izgatott bennünket, hogy milyen kincseket rejthetnek nagymamánk íróasztalának fiókjai – emlékezik vissza Farkas Anna. – Sosem mertünk benne kutatni. Még a halála után sem nyúltunk hozzá évekig. Egyszer aztán rászántuk magunkat a hagyaték rendezésére. Meglepetések sora várt ránk.

Az egyik fiókban találtunk egy gyógy­sze­res­üveget, amiből 1-től 90-ig megszámozott lencseszemek hullottak ki. Először nem tudtuk mire vélni a dolgot, de aztán észrevettük a kis címkét az üvegen, és a rajta olvasható szövegből kiderült, hogy a mi drága Cuksikánk a lencseszemeket a lottószámok véletlenszerű kiválasztásához használta. Mindent precízen eltett, a dokumentumait, rajzait, vázlatait mappákban őrizte.

Ennek köszönhetően az elsőszülött unokának sikerült feldolgoznia nagymamájuk hagyatékát, és 2015-ben, születésének századik évfordulóján, családi összefogásban életmű-kiállítást rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Mosó Masa és barátai című tárlat kurátora Farkas Judit Antónia irodalomtörténész, arculattervezője pedig Farkas Anna tervezőgrafikus volt. Nagy adósságot törlesztettek!

Györffy István néprajzkutató leánya, F. Györffy Anna (1915–2006) pályája nem csak mesekönyv-illusztrálásból állt, noha kétségkívül az hozta meg számára a hírnevet. Kezdetben ruhatervezést tanult, a Goldberger textilgyár divattervezőjeként dolgozott.

1952 és 1988 között több száz illusztrációt készített könyvekhez, állandó rajzolója lett gyermeklapoknak, köztük a Dörmögő Dömötörnek, nevéhez számos diafilm, kifestő, kártyanaptár, kivágós játék fűződik. Budapestről 1949-ben költözött Szentendrére, ahol 2006-ban, 91 éves korában bekövetkezett haláláig alkotott.

– Pöttyös Panni történeteit Szepes Mária írta és Cuksika illusztrálta. A főhős egy óvodás kislány, aki piros pöttyös ruhája és a bárányhimlője után kapta a becenevét. De mivel a nagymamát a családon belül mindenki Panni néninek hívta, meglehet, ez is ihletet adhatott a névadáshoz – meséli Farkas Anna.

– Előkerültek azok a levelek, melyekből kiderül, hogy az alkotópáros tudatos stratégia mentén indította el a könyvsorozatot 1955-ben, hosszú távú együtt-működésben gondolkodtak. Ez meg is valósult, hiszen három évtizeden át jelentek meg az újabb és újabb epizódok, összesen tizenöt kötet.

Ha a sorozat népszerűségének és időtállóságának titkát kutatjuk, mindenképpen szerepet játszanak benne a humoros, kedves, könnyen befogadható illusztrációk, melyek révén a szöveggel együtt a gyerekek a saját hétköznapjaikra és környezetükre ismernek.

Ugyancsak nemzedékek nőttek fel a Mosó Masa mosodája című, helyesírást fejlesztő mesekönyvön, melynek szerzője Varga Katalin. Először 1968-ban jelent meg, azóta pedig negyven kiadást ért meg. Bájos állatfigurák, kedves emberek, érdekes tárgyak, sokszínű képzeletvilág – ezúttal így fest a siker receptje.

Aztán egy évvel később jött az újabb közös munka, a Kisbence, melynek főhősét az írónő a saját fiáról mintázta. S az élet nemrégiben különös helyzetet produkált: Pöttyös Panni unokája és Kisbence, mint a két mesében „érintett” családtag, közvetlen munkakapcsolatba kerültek.

Eddig is tudtak egymásról, most viszont Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója – ismerve korábbi munkáit – felkérte Farkas Anna tervező-grafikust, hogy álmodja meg a múzeum új logóját és arculatát.

– Nem véletlen, hogy Cuksika nyomdokaiba léptem – vallja Anna. – Belém ivódott a kreatív gondolkodás, a kézzel való foglalatosság, a szabadságérzet, az irodalom szeretete – mindaz, ami a nagymamámat is jellemezte. Én is terveztem már könyveket, de meséket illusztrálni biztosan nem fogok.

Ennek több oka is van, de talán a legfontosabb: nem tudnék olyan kedves figurákat rajzolni, mint ő. Ebből a szempontból túl magasra tette a lécet!