Ismétlődő jelenet: 'Te jó ég, hárman? - Négyen. - Úúúristen!'

Szorozzák be néggyel! - Ugyanaz a forgatókönyv játszódott le újra és újra. „Gyereket várok. – Ez csodálatos! – Ikrek. – Ujujuj, dupla öröm! – Nem egészen, többen vannak. – Te jó ég, hárman?! – Négyen. – Úúúristen!!!” Annak idején minden családtagot, ismerőst sokkolt a hír. Kivéve Pálfi Adriennt és Bajkai Lászlót. Az égiek adták a négy egészséges kisfiút – ők pedig a földön végtelen türelemmel, kitartással és nem utolsósorban jókedvvel viselik a szülőszerepet. Állíthatom: nem szorulnak a sajnálatunkra. Rácsodálkozni viszont szabad, és van is min! Az egyéves négyes ikreknél jártunk Ráckevén.

Család-otthonSzijjártó Gabriella2014. 12. 16. kedd2014. 12. 16.

Kép: Négyesikrek, Bajkai-Pálfi család Ráckeve nagycsalád, gyerekek 2014.12.03. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

Ismétlődő jelenet: 'Te jó ég, hárman? - Négyen. - Úúúristen!'
Négyesikrek, Bajkai-Pálfi család Ráckeve nagycsalád, gyerekek 2014.12.03. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

Egyenes háttal ül, nem pislog, csak megmerevedett arccal bámul rám – pedig hosszú percek óta a legcsábosabb hangommal igyekszem elvarázsolni. Állom Kristóf tekintetét, tudom, hogy át kell esnem nála az idegenek szűrőtesztjén. Ő a legbizalmatlanabb a fiúk közül, úgyhogy fellélegzem, amikor széles mosollyal négykézláb megindul felém. Zöld utat kaptam! Ezen Ádám is felbátorodik, és előmászik az étkezőasztal alatt tárolt bébihordozók rejtekéből. Már csak két fürge gyíkot, Balázst és Lacust kell befogni ahhoz, hogy az ebéden túlesve levegőzni induljunk. Négy kisgyermekkel, le a harmadikról…

Bejáratott liturgia szerint, gyors mozdulatokkal zajlik minden. Az épp legnyugodtabb két gyereket kezdi felöltöztetni Adrienn és állandó napközbeni segítője, Ildikó. Pelenkacsere, aztán nadrág, pluszzokni, sapka, overall, takaró, cumi, majd be a mózeskosárba, és ki a hűvösebb lépcsőházba. Jöhet a másik kettő!

Lift nincs, a két nő mindkét kezében úgy 10-10 kilónyi mózeskosárral gyűri le a három emeletet. Adriennek újra fel kell mennie a táskákért, szelektív hulladékos zacskókért, miközben a földszinten Ildikó a tárolóból előbányássza a két ikerbabakocsit. A kocsikat a Belügyminisztériumtól kapták, de Adrienn legnagyobb ajándékként Ildikót említi, aki anno a férj pályakezdő óvó nénije volt, most pedig a családsegítő szolgálat munkatársaként hétköznapokon, napközben a Bajkai-Pálfi ikrek mellé „utalta ki” a város. A két nő kihámozza a fiúkat a mózeskosarakból, és kettesével bekvártélyozza a kocsikba. Indulhatunk! A csapat fele már a start pillanatában alszik, a többiek bezsebelnek még néhány bókot és elképedt tekintetet a járókelőktől, mielőtt álomba szenderülnének. Merthogy nem mindennapi látvány ez a felvonulás, a másfél óra alatt sűrűn megállítanak bennünket. Rójuk a Csepel-szigeti kisváros útjait – már amelyik jó minőségű és nem utolsósorban kellően széles a „séta-duplakocsikázáshoz”. Adrienn be-beugrik egy-egy üzletbe, ez a kisebb vásárlások ideje. Útba ejtjük a Lipóti pékséget is – a hívő tulajdonos és felesége felajánlásaképpen ingyen kapják itt a pékárut.

Két üzlet közt Adrienn a kezdetekről mesél. Csak utólag szembesültem azzal, hogy az alvó kicsiket tologatva ez volt a mi kis közös időnk, a nap békés-beszélgetős percei – minden más pillanat a fiúké.

– Elképesztő érzés volt megtudni! A nőgyógyászom azt mondta, minden hatszázezredik szüléskor jönnek világra négyes ikrek. Az is ritkaságszámba megy, hogy a fiúk természetes úton fogantak, nem lombikbébiprogram során, és egyikőnk családjában sincsenek ikrek. Az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy mind a négy magzat megmarad, sőt kifejezetten azt tanácsolták, vetessünk el belőlük, így a többieknek nőnek az életesélyei. Nem tudtuk megtenni, a sorsra bíztuk magunkat.

A 13-as szám bűvöletében érkeztek az ikrek. Szüleik 13 éve voltak együtt, amikor 2013-ban, egy tavaszi napon, éppen 13-án tudták meg az örömhírt, és november 13-án születtek meg. A terhesség 29. hetében, császármetszéssel segítették világra őket. Egymás utáni sorrendben: László 1230, Balázs 990, Kristóf 1180, Ádám 1400 grammal született.

– Eddig a kórházban töltött hosszú heteket éreztem a legnehezebbnek – ismeri be Adrienn. – Laci naponta rohant hozzánk munka után, és az eszemmel tudtam, hogy az inkubátorban fekvő fiúknak még meg kell erősödniük, mégis nagyon vágytam haza velük. Ráadásul Ádámot pár hetes korában megműtötték, mert az emésztőrendszere felmondta a szolgálatot. Ezzel egy időben Balázs azzal rémisztett halálra minket, hogy megmagyarázhatatlan okból nem vett levegőt. Örökkévalóságnak tűnt, amíg nem lélegzett. Senkinek nem kívánom azt a szorongó érzést, amit szülőként bent átéltünk az egészségükért, az életükért aggódva!

A szülés után két hónappal hagyhatták el a kórházat – méghozzá egy rendőrségi kisbusszal! A harmincas éveik elején járó házaspár ugyanis a Ráckevei Rendőrkapitányságon dolgozik közalkalmazottként (érdekes módon Adrienn helyét a segédhivatal-vezetői székben éppen Laci vette át), ahol számtalan módon támogatják a hirtelen nagycsaládossá vált fiatalokat. Például azzal, hogy azóta is szolgálati járgánnyal, sofőrrel és készséggel fuvarozzák orvosi ellenőrzésekre az ikreket, ebből a hivatal egyszerűen nem akar engedni. Pedig az elmúlt év során a párnak sikerült túladnia az Opeljukon – hiszen lehetetlen küldetésnek bizonyult belepasszírozni a négy gyerekülést –, és a Katolikus Karitász anyagi támogatásával hozzájutottak egy jó állapotú kisbuszhoz.

– Most már nem vagyunk röghöz kötve, minden hétvégén megyünk valahová a gyerekekkel – mutatja büszkén Adrienn a ház mögötti parkolóban a piros buszt, amiben ott sorakozik a négy gyerekülés. Képzeljék bele a két ikerbabakocsit összecsukva, meg néhány táskát a szokásos úti holmikkal. És jó pár tömött szatyrot a nagybevásárlás után. Merthogy minden hétvégén együtt, mind a hatan gurulnak el a szupermarketbe, ahol a sorok közt elfér a két dupla kocsi, no és persze Laci még a megrakott gurulós kosarat is vonszolja...

Fantáziálásomnak a rögvalóság vet véget: hazaértünk. A fiúk ki a babakocsiból, be a mózeskosárba, majd a táskákkal együtt fel a harmadik emeletre! A nők szaporán lihegnek a lépcsőkön, mintha a kint belélegzett párás, nehéz levegőtől súlyosabbak lennének a fiúk… A még alvó Lacust és Ádámot csomagostól kiteszik az erkélyre, az ébren lévő türelmetleneket ügyesen levetkőztetik, a „szagosakat” tisztába teszik, a kisszobából behoznak egyelőre csak két etetőszéket, adagolják a vitamint, a gyümölcslét, és készül az uzsonna is. A két nő láthatóan összeszokottan, roppant hatékonyan ténykedik – a kívülálló számára mégis úgy tűnik, ide Siva isten minden karja is kevés lenne! Két éhes szájat már majdnem betömnek, mikor felébred Ádám. Kezdődik a sorozat elölről. Amikor talán szusszanhatnának egyet, az álomszuszék Lacus is csatlakozik. Újraindul a verkli...

Már a kapucsengő hangjára fülig ér az ikrek szája: négy óra van, apa érkezik haza. Ildikó babaügyileg friss „váltótársa” azonnal magára vállalja az etetés végét, ebben a hasra menő konkurenciaharcban szép sorban és főleg fürgén adagolja a sűrű pépet a reklamáló aprók között.

Laci nemcsak a kiskanállal bánik jól, a 49 négyzetméteres lakásban minden a férfi keze munkáját dicséri. Falat bontott, hogy tágasabb legyen a konyha és az étkező, hatalmas gardróbszekrényt épített a rengeteg holminak, a gyerekszobában pedig az ajándékba kapott három „szóló” rácsos kiságyat szerkesztette egybe, hogy egyáltalán elférjenek a parányi térben. Az egész lakás falait Adrienn kézimunkái, finom hímzései és gobelinjei díszítik – plusz a fiúk szobájában 66 papírbárányka vigyázza a kicsik álmát. Praktikum és fondorlat ide vagy oda, amikor a négy jóllakott „gyíktanonc” kikerül az etetőszékből és négykézláb szétszéled, világosan látszik: a hatfős családra „ráférne” nagyobb otthon is.

– A városi rendőrkapitányság felajánlott nekünk egy családi házat szolgálati lakásként – meséli Laci. – Hálásan megköszöntük, de nem fogadtuk el. Bár a 30 ezer forintnyi lakbér igazán kedvezményes, ám az a ház sosem lenne a miénk. Ezért inkább próbáljuk eladni ezt a lakást, utána kamatmentes munkáltatói kölcsönt kérünk, hogy saját házat vehessünk.

Boszorkányos ügyesség szükségeltetik ahhoz, hogy beosszák Laci fizetését és a családi pótlékot! A házaspár bólogat, nincs ezen mit cáfolni – ám sem pénzügyekben, sem a gyerekek gondozása, ellátása miatt nem hagyja el panasz a szájukat ottlétem alatt. Az orvos felajánlotta az abortuszt, emlékeztet Adrienn, de ők akarták így, hogy mind a négyen megszülessenek. És nem is bánták meg azóta. Pedig amikor minap este fél nyolckor végre mind egyszerre elaludtak, majd félóra múlva Ádám felébredt és három órán át váltva ölben kellett ringatniuk, nehogy sírásával felébressze a többieket, hááát, az bizony kemény próbatétel a fárasztó nap végén...

A nappali mennyezetén még mindig ott lóg a színes „Boldog születésnapot” felirat, emlékeztetve a november 13-i első évfordulóra. Laci azt találta ki, hogy egész nap több száz, az ikrekről készült fénykép futott a tévé képernyőjén.

A két sorozat, azaz nyolc torta legfőbb szenzációját a gyertya jelentette (a kéjes csokitrancsírozáson kívül), ez az égő csodafény képes volt néhány másodpercre lelassítani az örökmozgókat. Első hallásra abszurdnak tűnt a szülők ajándéka: négy darab, egy-egy méteres plüssállatot vettek – aztán látom, máris milyen jó szolgálatot tesznek: radiátorvédőként, úttorlaszként, konnektorálcaként… A tévének és egyéb villogó műszaki kütyünek viszont nem jósolok hosszú életet, a megismerés és megtapogatás vágya az összes kisfiút mágnesként odavonzza – az én szerepvállalásom az est folyamán gyakorlatilag ezek parttalan védelmében merül ki.

– Ráckeve városától hároméves korukig minden születésnapjukra száz-százezer forintot kapnak az ikrek – a házaspár hosszan sorolja a támogatókat, nem szeretnének senkit sem kihagyni. A négy babahordozót a kisgyermekes zsaruk adták kölcsön, és a ruhák, játékok java része is a kollégák ajándéka. Ennyi segítségre, jóindulatra nem számítottak, gyakran ismeretlenektől is. Amikor hazajöttek a kórházból, csak bébizokniból Dunát lehetett volna rekeszteni, akárcsak rugdalózóból. Egy cég öt hónapig ellátta őket pelenkával, utána a katolikus segélyszervezet sietett a segítségükre – naponta legalább 25-30 darabot használnak el. A másik súlyos fogyóeszköz a zöldség és a gyümölcs, már napi egy-két kilónyit eltüntetnek.

Kármentő ténykedésem közben én már az esti fürdetésre hangolódom: vajon mekkora pancsolást vághat le ez a négy kis gézengúz a kádban?! Megtudom, a következő hatékony módszer vált be: Laci beül a kádnyi vízbe, Adrienn pedig egyesével hordja neki a fiúkat. Amíg a férfi lubickol a soron következővel, a felesége szárazra törli, felöltözteti a tiszta gyereket és előkészíti a másikat. Megelégszünk a „vizes futószalag” elképzelésével a parányi fürdőszobában, és tapintatosan elköszönünk. Adrienn ezzel búcsúzik:

– Sokan kívülről csak a nehézségeket látják, milyen szörnyű lehet nekünk négy kicsi gyerekkel, és ezért sajnálgatnak minket. Igen, nehéz, mint bármelyik kisgyermekes szülőnek, úgyhogy köszönjük az aggódást. De a fiúkkal sokkal több az öröm, amit kapunk tőlük. Kérem szépen, ezt is szorozzák be néggyel!

Ezek is érdekelhetnek