FELHÍVOTT EGY HANG hívószám nélkül – gyakorta kezdődnek így a panaszos ügyek. Köthetünk-e telefonon szerződést, és mit tehetünk, ha megtévesztőnek, tisztességtelennek bizonyul a tájékoztatás? Olvasónkat hirdetésre próbálták így rábírni, segítségért a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodához fordultunk.

Szerződés vagy beugratás?

„A hívó állította: én szóban ingyenes szerződést kötöttem egy évvel ezelőtt arra, hogy az online szaknévsorban szerepeljek a cégemmel. Szerinte akkor automatikus hosszabbítást is kértem, amelyet most kedvezményes áron kiszámláznak nekem, készpénzben 48 ezer forintot kell fizetnem plusz áfát, cserébe még egy évig szerepel a cégem a szaknévsorban. Állították, hogy korábban küldtek nekem erről egy e-mailt. Ám azt újra nem voltak hajlandók elküldeni, hiába kértem, mondták, akkor elveszítem a kedvezményt és 116 ezer forint plusz áfát kell befizetnem. Kértem, küldjék meg a hangfelvételt, de az volt a válasz: akkor elvész a kedvezmény, és a tartozásomat átadják egy kintlévőség- kezelőnek. A cégemet egyik online szaknévsor adatbázisában sem találom. Azzal érveltek: tavaly egy pályázat jóvoltából volt ingyenes a megjelenés. Szerintük olyan szerződést kötöttem, amit nem kell aláírni, mégis érvényes. Valóban létezhet olyan szerződés, amit nem kell aláírással hitelesíteni?” – kételkedik győri olvasónk.

Panaszosunk kérdésére a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodában kerestünk választ, ahol fogyasztóvédelmi szakemberek adnak díjmentesen tanácsot fogyasztói és vállalkozói problémák megoldásához, segítve igényeink érvényesítését. Megtévesztő reklámok, szavatosság és jótállás, üdülési jog, internetes vásárlások, üzletfelek megtévesztése – szakértőik olyan területeken nyújtanak segítséget online (www.fogyasztovedok.hu) vagy személyesen vidéki irodáikban – Debrecen, Eger, Szeged, Pécs, Győr –, melyek sokakat érintenek.

– Az eset valóban felháborító, de sajnos nem egyedi – kaptuk a választ dr. Kogyilla Tímea szakértőtől, az irodahálózat koordinátorától. – A tanácsadó irodához az utóbbi években érkezett jelzések szerint gyakori, hogy az online megjelenést kínáló vállalkozások telefonon keresztül keresik meg reménybeli ügyfeleiket, és megtévesztő tájékoztatást nyújtanak. Előfordul, hogy egy korábban már megkötött szerződésre hivatkoznak, és azt állítják, hogy adategyeztetés céljából telefonálnak.

Ezt követően számlát küldenek, állítva, hogy a megkeresett vállalkozás korábban telefonon megrendelte a szolgáltatásukat. Előfordul, ahogyan a jelen esetben is, hogy kilátásba helyezik: ha az „ügyfél” nem fizet, a vitatott összeget átadják a követeléskezelő cégnek. Amennyiben hasonló telefonhívást kapunk, érdemes megvizsgálni, valóban fennáll-e a hívó által említett szerződéses jogviszony – figyelmeztet Kogyilla Tímea.

Az üzleti életben tömegével fordulnak elő olyan ügyletek cégeknél és egyéni vállalkozóknál is, amelyeket a felek szóban, ráutaló magatartással vagy elektronikus úton kötnek meg, az írásbeliség elmulasztása nem okozza e szerződések érvénytelenségét.

A konkrét esetben azonban sem a megrendelt szolgáltatás tárgyában, sem annak összegében nem állapodtak meg, így a Ptk. 6:63. § (1) és (2) bekezdése alapján vélhetően nem jött létre érvényes szerződés.

Ha bebizonyosodik, hogy az online megjelenést kínáló vállalkozás megtévesztő tájékoztatásával igyekezett az üzleti döntést tisztességtelenül befolyásolni, az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal jogosult eljárni, s ha a versenyjogot sértő piaci magatartás bebizonyosodik, szankciót alkalmaz. Felmerülhet a csalás kísérlete is, ekkor az illetékes rendőrkapitányságon lehet feljelentést tenni.

A tanácsadó iroda felhívja a figyelmet a hasonló csapdahelyzetek elkerülésére. Azt javasolják, szánjunk kellő időt és figyelmet a telefonos megkeresésekre. Ha alkalmatlan időben zavarnak, kérjünk visszahívást később. Győződjünk meg arról, hogy valóban fennáll-e az említett szerződéses jogviszony. Kérjünk pontosítást, ha a szerződés egy-egy pontja nem lenne érthető. Lehetőség szerint rögzítsük a beszélgetést, illetve kérdezzünk rá, készül-e hangfelvétel.

Ha még a telefonbeszélgetés végén is maradtak tisztázatlan kérdések, bátran kérjük, hogy az ajánlatot írásban is küldjék meg – így érvényesíthetjük jogainkat.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.