Nagyszülőkből újra szülők

"Hat éve szörnyű baleset történt a vámosszabadi határátkelő előtt: egy Győrbe tartó személyautó kamionba rohant. Négyen haltak meg akkor. Trizsi Palika tíz napig kómában volt. A Darvas nagyszülők szíve csordultig tele van reménységgel, amit csak az a nagyszülő érezhet át, akit különösen nagy feladat elé állít az élet. Élniük, a szülők helyett is gondoskodniuk kell unokájukról.
Darvas Gyula életét évtizedekig harmónia kísérte, a szó szoros értelmében is. A Konstanzi Filharmónia szóló nagybőgőse végigmuzsikálta az egész világot, Amerikát, Japánt, Európát. Élményekben bővelkedő, dolgos éveket tudott maga mögött, így gondtalan nyugdíjasesztendőkre készült. Ám Darvasék a szörnyű balesetben elvesztették lányukat és vejüket. Unokájuk, Palika akkor ébredt fel kómájából, amikor édesapját és édesanyját temették. És rögtön a szüleit kereste.
A kisfiú felépült, ma már iskolába jár; s persze zenélni tanul. Nagyapja szerint nagyon tehetséges: otthon is a muzsikáé a fő szerep. A Darvas házaspár észrevétlenül vált nagyszülőből ismét szülővé. Tudják, Palikának szüksége van rájuk.
A család tragédiájáról és megpróbáltatásaikról csak kevesen tudnak.
- A kórházi betegágyánál felváltva őriztük unokánkat - idézi vissza megpróbáltatásait a szép arcú nagymama, Márta, aki három gyermekét nevelte fel. - Hiszem, hogy Palikának ez adhatott akkora erőt, hogy magához tért, s gyógyulni kezdett. Bennünk pedig annak tudata tartotta a lelket, hogy a kisfiúnak életben kell maradnia. Visszatuszkoltuk könnyeinket, tartottuk magunkat. A kérdés azonban akkor is, ma is visszaköszön: miért pont velünk történt meg mindez?"

Ajánlás
A szerzőpáros, Harcsás Judit és Vida Melinda, a Kisalföld című napilap munkatársai így ajánlják Boldogságkeresők című könyvüket:
"Batyusok vagyunk a szó legigazibb értelmében. Mert többnyire képtelenek vagyunk szabadulni egy-egy tragédiától, félelem szülte mondattól, és nem utasítjuk vissza a segítséget kérő szót. Ötvenkét hét, ötvenkét embermese, ami róluk, rólunk szól, akár mindannyiunkról szólhatna.Éppen ötvenkettő, hogy jusson belőle egy-egy - az év minden hetére. Hátha erőt ad, soraiban vigasztal, nekünk pedig arról üzen, hogy érdemes felállni, újra elindulni és leírni mindazt, amit e találkozások során tanultunk."