Piros masnitól a Ciánkáli shopig

Már középső csoportos óvodásként azt csicsergi: "Hú, de csinos az új ruhád, anya!" S miközben az apukája azt sem veszi észre, ha az ember feketéből vörösre festeti a haját, a leánygyermek azt is kiszúrja - és helyesli -, ha másfél centivel rövidül a frizura.
Ha az embernek lánya van, akkor az egész első osztály értesül róla, hogy az ő anyukája a legszebb a világon. S ha bárki kétségbe merné vonni, hogy a mama külseje legfeljebb egy tündérkirálynő szintjén mérhető, könnyen kaphat egy monoklit a szeme alá.
Ha az embernek lánya van, akkor ezen éteri állapotból egy nap arra ocsúdik, hogy a piros masnis copf cikinek minősíttetik. Innen pedig rohamsebesen jut arra a felismerésre, hogy a Klucsik véleménye divat terén jóval nagyobb súllyal esik latba, mint az övé. Nem is beszélve a Piller Mónikáéról! És ha ezen két leányzó például úgy dönt, hogy a IV. A nőnemű tagjai mindkét karjukon csuklótól könyékig érő madzagfonatokat hordjanak, akkor nincs mese, az ember elmegy a boltba, és veszi a madzagokat. (S amikor ilyesmin mérgelődik, még nem sejti persze, hogy nemsokára visszasírja ezeket a békés napokat.)
Ha az embernek lánya van, egyszer csak azon veszi észre magát, az ő édes kis babája - ki tudja, mikor és hogyan, de egy pillanat alatt - nyakigláb kamasz lett, aki már se nem édes, se nem baba. Már rég nincs említés az anyuka földöntúli szépségéről, és az új ruháját is legjobb esetben egy néma ajakbiggyesztés észrevételezi. De még ez is jobb, mint a gúnyos elnézés, ami a szomszéd bácsinak a mamához intézett régimódi bókja hallatán dereng az arcán. S amikor az ember utánanéz csemetéjének, amint vasalt bakancsban, az apja autószereléshez használt kockás flanelingében hármasával véve a lépcsőket ledübörög rajtuk, csak abba a reménybe kapaszkodhat, amit gyermekeik kamaszkorán már túljutott barátnői mondanak: kitartani, kitartani, egyszer vége lesz!
Ezt a kifejletet egyelőre a távoli jövő homálya borítja. Pedig olyan könnyű beleélni magunkat abba a (tév)hitbe, hogy a fekete bakancs után mindjárt a lágy organza következik. Egy csudát, hiszen a legmélyebb bugyor még hátravan! Azt pedig úgy hívják, hogy Ciánkáli shop. Amelynek az olcsósága a legszörnyűbb. Ugyanis a gyermek a zsebpénzéből is tetőtől talpig felöltözhet onnan. A koszlott pincehelyiségben elbűvölt gimnazisták tépnek ki lázas izgalommal egymás kezéből olyan ancúgokat, amilyeneket egy finnyásabb guberáló undorral ejtene vissza a kukába. S miközben a lányka megvetéssel hajítja be a szekrény aljába a karácsonyra kapott méregdrága, pasztellszínű olasz pulóvert, ruhatára a nyolcvanéves hitoktató néni, valamint az első emeleti őrült Aranka gardróbjára kezd hajazni. Az ember utánanéz lányának, amint osztálybulira megy: libakaki színű, bő, hosszú télikabát, barna-szürke kockás szoknya, kibolyhozódott fekete kardigán. Haja (mert valaki a múltkor megdicsérte szép, dús esését) ötcentisre vágva, arca sápadt és szenvedésteli. Ha az ember együtt megy az utcán a lányával, csak abban bízik, hogy nem találkoznak ismerőssel.
Aztán amikor a közvetlenül ezután jelentkező, dögösen szexi korszakon is túlesnek, egyszer csak bekövetkezik az, amire az ember már nem is számított. A lány váratlanul elkezd korának, alkatának, színeinek megfelelő cuccokat vásárolni. Az ember nem tudja nem észrevenni, hogy a pasik nyaka kitekeredik az utcán, ha elsuhan mellettük. És kedves, és ismét dicséri az anyukáját, aki legelfogulatlanabb pillanatában is gyönyörűnek látja.
Hát igen, nő lett, gondolja magában elérzékenyülten az anyja, aki esküszik rá: nincs a világon jobb annál, ha az embernek lánya van.