Arcszeszt csak egyszer

Lajos rendszerint már hajnalban felserkent. Kávét kortyolt először is, majd hozzálátott a főzéshez: húst aprított meg hagymát, s míg rotyogott a pörkölt, visszafeküdt kicsit. Reggel nyolckor felöltözött, aktatáskát ragadott. A házias férj a piacra sietett legelőször, leveszöldséget vett meg erős paprikát, majd a boltban zacskós tejet.
Kilenc óra se volt, amikor a szatyrot nagy sóhajtással végre letehette a pult mellé. Egy sört kért és fél deci barackot, majd lehuppant a székre. Tíz is elmúlt, mire megrendelte a második kört. Komótosan kortyolta harmadik felesét, miközben üvegesedő tekintetét körbehordozta a Vadkacsa törzsközönségén. Jöhetett a negyedik.
Lajos ebédidőben rendszerint hazaért, de mivel enni nemigen akaródzott, ledőlt aludni. A felesége sosem tette szóvá, ha épp ruhástul. Az aszszony büszke volt az ő csendes életükre. Na jó, lehet, hogy Lajos néha megtántorodik, és falas lesz a kabátja, de ennél több nem történhet. Melyik férfi nem issza meg a magáét, sóhajtott magában a feleség.
Szabolcsi lány volt, az anyja még talicskával ment az apja elé péntek délutánonként, hogy részegen szedje le a fekete vonatról. Mekkora ricsaj volt aztán este, mikor az öreg feleszmélt, még pofonok is csattantak. Hát náluk nincs ilyesmi. Lajos jó ember. A teli üveg arcszeszt is csak egyszer itta meg, amikor napokig nem mozdulhatott ki a lakásból. Két napig illatos volt tőle, érződött a leheletén. Harmadnap még nem is pirkadt, amikor felkelt. Kapkodva szedelőzködött, s reggel hatkor lázasan elsietett. Bevásárolni.