Mókuskerék

Mint a harci riadó a csataménnek, olyan az embernek a stressz: a szervezetet elárasztó hormonok mozgósítják védekezőképességünket, gondoskodnak róla, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Minél gyorsabban és jobban reagálunk az élet változásaira, annál sikeresebbek lehetünk, s ennek érdekében érdemes néha felpörgetnünk magunkat. Például azért, hogy megfussuk az olimpiai csúcsot vagy hogy elérjük a hetes buszt.
Más kérdés, hogy mit érzett volna ősünk, ha az a bizonyos mamut éjjel-nappal kergette volna, egészen addig, míg az áldozat szíve kiesik az őrült kalimpálástól, vérnyomása pedig az egekig szökik. Az utóbbit nevezik rossz stressznek, ám a tudósok elismerik ennek az élettani jelenségnek a jó oldalát is. A stressz az élet sava-borsa - állapította meg Selye János. Ő volt az a kutató, akit először alkotta meg e fogalmat, s akit a stresszelmélet kidolgozása tett világhírűvé.
Bármilyen meglepő, valójában az a bizsergető izgalom is stressz, amit akkor érzünk, amikor életünk hercege végre megkéri a kezünket. Akárcsak az a mámorító érzés, ami akkor kerít hatalmába, amikor a főnökünk bejelenti, hogy fizetésemelésnél ránk is gondolt.
A felfokozott állapothoz, a pörgéshez olykor úgy hozzászokik az ember, akár a droghoz. Sokan nem akarnak kiszállni a mókuskerékből, sőt kedvtelenek és életuntak lesznek, ha nem csörög percenként a maroktelefonjuk, s nem kell villámgyorsan elintézniük valamit. Ők azok, akik három nap után hazamenekülnek a szabadságukról, mert úgy érzik: míg a tengerparton süttetik magukat, a világ megfeledkezik róluk. Menedzserbetegség, így nevezik az ilyesmit, de a kispénzű beosztottak is simán elkaphatják...