Ha elcsattan egy pofon

Egy ember úgy válik anyává vagy apává, hogy igazából nem kap személyre szóló használati utasítást gyermekéhez, mondhatni menet közben tanulják meg kezelni családi problémáikat. Egyes nebulók az anya felhúzott szemöldökéből értenek, míg másoknak a gyakran eljáró apai kéz is kevés. Valóban elfogadható magyarázat a szülői ütlegekre az utódok sokfélesége?
Gyermekvédelmi törvényünk eddig sem volt híján a követendő ideáknak: a nebulónak szeretetteljes környezetben kell nevelkednie, és meg kell őt védeni a bántalmazástól és az elhanyagolástól. A valóság? Becslések szerint százhúszezer olyan gyermek él Magyarországon, akiket a szülei rendszeresen vernek és szexuálisan zaklatnak. A TÁRKI felmérésében részt vevő, nyolc osztálynál kevesebbet végzett felnőttek 90, a diplomások 67 százaléka tartja a pofozást szülői jogának.
A törvény korábban csak arról rendelkezett, hogy nem lehet a gyereket alávetni megalázó testi fenyítésnek, kínzásnak és büntetésnek - de nem válaszolta meg egyértelműen, hogy mit kell ez alatt érteni. A közelmúltban módosított törvény rögzíti a testi fenyítés teljes tilalmát a pofontól a nagyobb verésig. (Ebbe beletartozik a nem megfelelő fizikai és érzelmi gondozás is.) A szakminisztérium illetékesei szerint a változtatás elsősorban nem azzal a céllal készült, hogy több szülőt büntessenek meg, hanem hogy a bántalmazás helyett más, ösztönző módszereket szorgalmazzanak a családon belül. A nevelési modellek ugyanis apáról fiúra szállnak, vagyis akit otthon vertek, valószínűleg hasonlóképpen próbálja majd jó útra téríteni csemetéjét.
Naiv idealizmus lenne azt hinni, hogy a gyerek neveléséből teljesen kiiktathatók a fegyelmezési szabályok, a büntetés vagy a szigor. A módosult törvény "csupán" azt sugallja, hogy ütlegek nélkül is megoldhatók a családi konfliktushelyzetek. A legkisebb verés is félelmet és agressziót szül, és minden pofon sérti az emberi méltóságot, még ha a "nevelési célzat" ruhájába is csomagoljuk - vélik a szakemberek.
Mit várhatunk a változástól? Egyik napról a másikra mondhatni semmit. Az eredmény talán egy generáció felnövekedése után mérhető le, akárcsak a svédeknél. A kormány a skandináv állam modelljét vette példának: a svéd parlament 1979-ben szavazta meg a gyermekek bántalmazásáról az úgynevezett nulla tolerencia elvét. Ez azt jelenti, hogy a gyermekverés ekkortól megbocsáthatatlan bűnnek minősült. Náluk azóta felnőtt egy generáció, amelynek eszköztárából hiányzik a testi fenyítés, és az ő körükben mérhetően kevesebb a lopás, az öngyilkosság és a depresszió.