Verésstop-dilemma

Családi körTörök Monika2005. 03. 18. péntek2005. 03. 18.
Verésstop-dilemma

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint a kormány a szülői pofonokról szóló szabályozással, egy hirtelen intézkedéssel négymillió szülőt sértett meg. Ezt a tömörülés elnöke, Keszei Sándor hangsúlyozta úgy érvelve, hogy nem lehet egy kalap alá venni minden szülőt. Az intézkedésben a pofonstop a legfurcsább - mondta az érdekvédő, aki feltette a kérdést: akkor ezek szerint éheztetni vagy térdepeltetni szabad a gyerekeket? S ha a szülő nem is, a keresztapa vagy bármely más családtag kezével illetheti? Keszei Sándor szerint nem helyes meggyanúsítani a szülőket, hogy verik gyermekeiket, csak mert vannak kirívó esetek. Az MSZOE elnöke kifogásolta azt is, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben a döntés előtt meg sem kérdezték a szülői szervezetek véleményét, miközben beavatkoznak családok életébe.

*

A gyerekverés olyasmi, amiről mindenkinek van véleménye, legtöbbünknek tapasztalata is - akár elszenvedőként, akár elkövetőként, akár kívülálló megfigyelőként. A témát övező számtalan vélemény között él a bagatellizálás, az elkövetők felmentése és a közöny. A NANE Egyesület - a nők bántalmazásához hasonlóan - a gyerekek elleni erőszakról is azt vallja: semmilyen fokú tettlegesség nem fogadható el, legyen az állítólagos cél akár a nebuló megfegyelmezése, akár büntetése. A szülői pofon és a halálos verés között kizárólag mennyiségi, és nem minőségi a különbség. A gyerekeknek szeretetre és biztonságra van szükségük, nem pedig ez ellenük elkövetett erőszak elhallgatására vagy indokolására. Az a szülő, aki veréssel és megalázással "neveli" a gondozásában levő kiskorút, nem védekezhet azzal, hogy szeretetből vagy aggódásból él vissza hatalmával. Sem a gyerek idegesítő viselkedése, sem a gondozó idegessége vagy problémái nem indokolják az erőszakot. A bántalmazott gyerekeket a szülők örökre megfosztják a gondtalan gyerekkortól és a biztonságos világba vetett hittől. Ilyen veszteségeket semmi nem pótolhat.

*

A családon belüli erőszak megítélése egyértelműen szemléletfüggő, a patriarchálisabb, konzervatívabb, tekintélytisztelőbb emberek általában nem tekintik annyira veszélyesnek, mint a liberális gondolkozásúak - írja Szunyogh Szabolcs Ököljog, otthon című tanulmányában. Természetesen, amikor vérlázító  következményekkel szembesülnek, akkor a kevéssé szabadelvűen vélekedők is megdöbbennek, de általában valamilyen felmentő indokot keresnek. Mielőtt nagyon megvetnénk azokat, akik egy családon belül elcsattant pofon miatt világraszóló lármát csapnak, gondolkozzunk el a következőn: melyik férfi a férfiasabb? Az-e, aki valamilyen sérelem miatt (elállták a parkolóját, megfojtották a macskáját, kivágták a kedvenc orgonabokrát) rendőrséghez fordul, feljelentést tesz, és évekig pereskedik, vagy az, aki azt mondja, én nem futok bíróhoz-ügyészhez, hanem két jókora pofonnal elintézem az ügyet magam? Tíz emberből kilenc az utóbbira szavazna.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek