Hagyd, hogy magam csináljam!

Önálló gondolkodásra nevelnek
"Szép jó reggelt, kedves Barnabás!" - nyújtja a kezét Csepi Monika tanítónő a fiúcskának a kispesti Waldorf iskola harmadik osztályának ajtajában. "Szép jó reggelt, kedves Monika néni!" - viszonozza a kisfiú a köszöntést. A gyerekek egymás után lépnek be a terembe, a tanítónő pedig valamennyit hasonló szavakkal köszönti: "Szép jó reggelt, kedves..."Az iskolában töltött délelőttöt követően úgy tűnik, a kívánság teljesült, a gyerekeknek szép a reggelük és a napjuk is. Szorongásnak nyomát sem tapasztalom, ami nem csoda, a némely iskolákban tapasztalható rajtaütésszerű feleltetés ismeretlen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kérik számon a tananyagot, csupán jegyet nem kapnak ezért a diákok, s a bizonyítványukban sem kell az átlagot számolgatniuk, mivel az értékelés mind a tizenkét évfolyamban szöveges.
De nem is azért dolgozta ki annak idején Rudolf Steiner német filozófus az életművében fontos szerepet játszó oktatási-nevelési rendszerét - amelyet az első iskolát támogató Waldorf Astoria dohánygyárról neveznek mifelénk Waldorf iskolának -, hogy a tanár által leadott anyagot bebiflázó (s aztán persze hamarosan el is felejtő) gyerekeket eresszen ki a falai közül. Éppen ellenkezőleg! A pedagógus legfőbb feladatának a gyerekek önálló gondolkodásra nevelését tartja.
Mindez azonban a hagyományos, "poroszos" nevelési módszerrel nehezen képzelhető el, éppen ezért egy Waldorf iskolában minden, amit mi, hagyományos iskolákba járók el tudunk képzelni, másképp van.
Illusztrációképpen nézzük, miképpen is telik egy óra harmadikban.
{p}
Már az óra eleje is rendhagyó. A gyerekek a köszöntés után nem a padban kezdik, hanem kissámlikon, a tanítójuk körül, s aki akarja, elmondhatja, mi foglalkoztatja. Nem kell persze feltétlenül mély lelki válság feltárására gondolnunk, lehet, hogy csak egy kiscica születéséről van szó vagy éppen egy otthon felejtett furulyáról. A hangulatot gyertya mellett elmondott fohász teszi bensőségesebbé. A gyerekeket egy kis szorzótáblázás rántja vissza a földre, majd oldásképpen fogócska az udvaron, az iskolai kirándulás felidézése, azután a tankönyvírás. Igen, így, szó szerint értve, ugyanis a Waldorf iskolákban nem használnak előre gyártott könyvet, azt a tanár irányításával a gyerekek készítik. A harmadikban most éppen a mesterségek vannak soron, közelebbről a szabómesterség, néhány sorban azt írják le, mi fán is terem az ilyesmi.
Nehéz dolguk nincsen, az előző hetet Visnyaszéplakon töltötték, ahol a különféle mesterségekkel ismerkedtek. A következő héten pedig már kemenceépítésbe kezdenek, hogy legyen miben megsütniük a kenyeret, ami az iskola kertjében elültetett búza lisztjéből készül majd.
S hogy mindezt milyen óra keretében? Zavarban vagyok, az órának ugyanis nincs neve, a reggel nyolctól tízig tartó időszakot egyszerűen csak főtanításnak nevezik. A hangúly lehet az íráson, olvasáson, számoláson.
Íme, némi ízelítő a Waldorf-féle iskolák különösségeiről. A sort hosszan folytathatnám, kezdve olyan apróságokkal, mint hogy a gyerekek bármikor felállhatnak inni, vagy nyugodtan lehetnek akár mezítláb is. Említhetném az euritmiaórájukat, amelyen a beszédet, éneket teszik láthatóvá. A leglényegesebb azonban talán az, hogy a diákokat a különböző kultúrkorszakokon úgy vezetik keresztül, hogy azokat végig is élik. Mit kell ezen érteni? Csak egy példa: az ötödikesek a görög kultúrával úgy ismerkednek, hogy az olimpiát korhű ruhákban, korhű szertartással eljátsszák.
Egy bizonyos: minden látszatlazaság ellenére a waldorfosok tudnak annyit érettségire, mint más iskolák nebulói. S mindezt szabadon, szorongás nélkül sajátítják el. Ami, ha saját iskolai emlékeinkbe belegondolunk, nem is kis eredmény.
{p}
Hatásos, de nem csodaszer
Narancssárga hajú fiú támasztja az ajtófélfát, mellette langaléta társa, lába keresztbe vetve, a lehető legvagányabb testtartással méreget.
- Erről az iskoláról akar írni? - vigyorognak össze kamaszosan. - Semmi jót nem tudunk mondani. Még dohányozni sem lehet...
Az előtér homályában fotel, benne egy lány, félig fekvő testhelyzetben, világfájdalmas arckifejezéssel, mellette többen téblábolnak.
Tanár érkezik, némi rábeszélés után köré gyűlnek a diákok, s bevonulnak az egyik tanterembe. Néhány perc múlva azonban már ismét az előtérben ricsajoznak. A számítástechnika óra elmarad, nincs áram. Nem csodálkozom, a Montessori módszerrel oktató gimnázium egy valamikori villa második emeletét foglalja el a zuglói Gizella utcában, rászorulna némi felújítás.
- Hazaengedtük őket, úgysem volna már több órájuk - tessékel a tanáriba Huszár Anikó igazgatóhelyettes.
- Úgy látom, válogatott társaság jár ide... - jegyzem meg.
- Ez csak a látszat, bár igaz, minden osztályban vannak olyan gyerekek, akik nem illenek be a hagyományos oktatási rendbe.
A "be nem illés"-nek két oka lehet: az egyik magatartásbeli, a másik valamilyen "diszes"-ség.
Kezdjük ez utóbbival. A pedagógiai szakzsargon a diszlexiát (olvasási nehézséget), a diszgráfiát (írástanulási nehézséget) és a diszkalkuliát (számolási nehézséget) nevezi közös kifejezéssel "diszesség"-nek. Az a diák, aki a társainál nehezebben tanul meg írni, olvasni vagy számolni, nem feltétlenül kevéssé szorgalmas vagy egyéb területen rosszabb képességű, hanem a fejében egyszerűen nehezebben rendeződnek össze a betűk és a számok.
- Aki azonban a mi módszerünkkel ismerkedik ezekkel a "tudományokkal", az nem ismeri az efféle nehézségeket - jelenti ki a fiatal pedagógus, s bizonyságul vaskos kötetet ad a kezembe.
{p}
A címlapon főkötős, idős asszony üldögél bokáig érő ruhában stílbútorok között. Maria Montessori ő, egy, a XIX-XX. század fordulóján tevékenykedő olasz pedagógus, akinek a nevéhez a módszer kidolgozása fűződik. Ennek lényege, hogy a betűket a kisdiákok megérintik, ezért fémből, dörzspapírból készítik őket, s ezeket rakják ki. A Gizella utcai iskolába azonban idősebbek járnak, akinek gondja van itt, az inkább beilleszkedési.
- "Hagyd, hogy magam csináljam!", ez a Montessori-pedagógia jelmondata - folytatja Huszár Anikó. - Mi gyerekeket tanítunk, nem tantárgyakat. Vagyis nem akarjuk a diákok személyiségét megváltoztatni.
Ezért aztán az olyasmit, mint az öltözködés, ékszerek viselete, hajszín - vagyis ami más iskolákban állandó nézeteltérések forrása lehet - a diákokra bízzák. Van olyan pedagógus, akit az sem zavar, ha esznek az órán, különösen reggel. Discmant vagy walkmant is lehet hallgatni óra közben, hiszen a legtöbb fiatal otthon egyébként is ezekkel a fülében tanul.
A módszer hatásos, számos olyan fiatal érettségizett már le itt, aki egy-két eltanácsoláson már túl van. A diákokban nincs feszültség, legalábbis kevesebb, mint más iskolában, aminek az oka az egyénre szabott problémakezelés. Az igazgatóhelyettes az egyik lány esetét említi, aki rendszeresen nem járt be az első órára, hiába figyelmeztették a pontos órakezdésre. Végül a patrónusának - akit minden diák magának választ a tanárok közül, s akivel személyes kapcsolata alakul ki - elárulta, hogy depressziós, s a gyógyszer miatt kora reggel nem tudja összeszedni magát. Ettől kezdve nem tekintették lógásnak a késését. A módszer hatásos - de nem csodaszer. Egy-két diák minden évben kihullik a legfeljebb tizenötös létszámú osztályokból. Igaz, az iskola a végsőkig igyekszik tenni ez ellen. Harminc igazolatlan óra után a diáknak el kellene hagynia az iskolát, ám ekkor még egy szerződést kötnek vele a megváltozásáról. Ennek is van foganatja. - Végül is milyen hatásfokkal oktatnak? - kérdezek rá.
- A diákok hatvan-hetven százaléka jelentkezik egyetemre, s azok nyolcvan százalékát felveszik.
Péntek délután van, az épület már csendes, amikor elköszönök Huszár Anikótól. Csak a lépcsőház alján ül még mindig a világfájdalmas arckifejezésű lány két fiú társaságában, s néz maga elé.