Jogi esetek

Egy keramikus felvett egy szakiskolából éppen kikerült fiatalt dolgozni. Ahogy ez ma olyan sok helyen szokás, nem munkaszerződést kötött vele, hanem megbízási szerződést, hogy ne kelljen járulékokat fizetnie. Öt nap után azonban rájött, hogy a fiú munkájával nincs megelégedve: rengeteg selejtet produkált, kárt okozott - egyszóval nem felelt meg. Ezért a hatodik napon ki is rúgta: megmondta, a munkájára nincs szükség, az ötnapi bérét is felejtse el, sőt még örüljön, hogy nem térítteti meg vele az okozott kárt.
A fiú ezek után nem kullogott el, hanem a bírósághoz fordult: először is állapítsák meg, hogy ő nem megbízási jogviszonyban, hanem munkaviszonyban volt a keramikussal. Másodszor pedig: ha munkaviszonyban volt, akkor őt nem lehetett volna csak úgy szóban elbocsátani, hanem ezt írásba kellett volna foglalni. Ez nem történt meg, következésképpen ő nem is lett szabályosan elbocsátva. Kéri tehát az elkövetkező hónapokra, valamint a felmondási időre járó munkabérét - egészen addig az ideig, amíg máshol munkát nem talál.
A megbízási és a munkaviszony közötti különbség lényege, hogy az előbbi egy jóval önállóbb jogviszony, amelyben az ember rendszerint saját eszközeit használja, ott dolgozik, ahol akar, és nem kap állandóan utasításokat, sőt rendszerint több helyre is dolgozik. Míg munkaviszonyban az ember bemegy a munkahelyére, ott van a főnöke, aki ad neki egy szerszámot, és megmondja, hogy most csináld ezt, most pedig azt. Mivel adózás szempontjából sokkal jobban megéri a munkáltatónak - és gyakran a munkavállalónak is -, hogy megbízási szerződést kössenek akkor is, ha tulajdonképpen munkaviszonyról van szó, ezért a Munka törvénykönyve tartalmaz egy rendelkezést: ami a valóságban a munkaviszony jellegzetességeit mutatja, az munkaviszony, bármilyen szerződést is írtak róla a felek.
A bíróságon elővették a többi alkalmazottat, akik a keramikusműhelyben dolgoztak. Kiderült, hogy a háromból kettő megbízási jogviszonyban, egy munkaviszonyban van, de mindannyian ugyanazt csinálják, ugyanúgy kapnak utasításokat a főnöktől, egyformán a műhelyben lévő szerszámokat használják - egyszóval olyan tipikus esetről van szó, amikor a munkaviszonyt megbízási jogviszonynak álcázzák.
Ezek után már nem volt nehéz megállapítani azt sem, hogy a fiú munkaviszonyát jogellenesen szüntették meg. A felmondást ugyanis írásba kell foglalni, ebben az esetben viszont csak egy "Mars ki!" hangzott el. A következmények súlyosak voltak: meg kellett fizetni az elmaradt munkabért, a felmondási időre járó munkabért, sőt kártérítésként még kéthavi munkabért, mindezt az elszenvedett jogtalanságok miatt, úgyhogy a hirtelen haragú munkáltató számlája félmillió forintnál is többre rúgott. Amit ugyebár egy olyan embernek kellett kifizetni, aki csak öt napot dolgozott a műhelyében, ráadásul ez idő alatt is inkább kárt csinált, mint hasznot.
A dolog tanulsága: a munkaviszonyt takarékosságból megbízási jogviszonynak álcázni a munkáltató számára sem mindig jó üzlet. Ha keramikusunk szabályos munkaszerződést köt, és nem a járulékokon akar spórolni, valamint nem akarja kiszolgáltatottságban tartani a neki dolgozókat, őt is megillette volna egy kis törvényi védelem: a próbaidő és az azonnali, indoklás nélküli felmondás joga.