Fiúk nagyüzemben

Elképzelni is nehéz kívülállóként, hogy boldogul a tatai Nagy család, ahová a nyolcéves Dávid mellé a közelmúltban nagy meglepetésükre egyszerre érkezett újabb három fiú.

Családi körAlberti Ágnes2005. 11. 25. péntek2005. 11. 25.
Fiúk nagyüzemben

Akárhová nézek, mindenütt csecsemő! Egy baba az ágyon, egy a szőnyegen, egy az édesapja kezében. Egyikük csendesen szemlélődve ide-oda forgatja parányi fejét, másikuk - valószínűleg megéhezvén - egyre követelőzőbb sírásba kezd, megzavarva a harmadik békés szendergését. A látogató csak kapkodhatja fejét. A szülők azonban valószínűleg megszokták már, hogy ketten egyszerre háromfelé "szakadjanak", mert szép sorban minden baba baja sorra kerül.
Edit és Tamás, köszönik szépen a kérdést, igyekeznek megbirkózni hirtelenjében a megsokszorozódott szülői feladattal. Dávid után még egy gyereket szerettek volna, ám két évig nem sikerült az áhított teherbeesés. Aztán Edit néhány napig szedett egy egészen kevés hormont tartalmazó tablettát, és hamarosan teljesült az álmuk: nyárra kisbabát vártak újra. A nyolcadik héten derült ki: nem is egyet. Hármat!
A 34. héten császármetszéssel jöttek világra az egyenként két kiló körüli, egypetéjű iker fiúk: Olivér, Marcell és Benjámin. És otthon beindult a nagyüzem! Az első időkben nem volt olyan éjszaka, amikor három órát aludtak volna egyfolytában, éjjel kétszer is ettek. Amikor Tamás éjszakás volt, Edit egyedül állt helyt otthon. Napközben sokat segít az egyik nagymama, aki főz a családra, és egy gondozónő, akit a polgármesteri hivatal fizet (ő a szülők szerint talán akkor is jönne, ha nem kapna pénzt a munkájáért, annyira megszerette a gyerekeket).
- Olyanok, mint a sáskák - mosolyog etetés közben az édesanya. - Gyorsan rácuppannak a cumisüvegre. Szerencse, mert ha még azzal is kínlódni kellene, hogy megegyék az adagjukat...
Edit, ha letelik a gyed, szívesen itthon maradna főállású anyaként a fiúkkal, ha nem lenne szükség az ő jövedelmére is. Tamás ugyan jól keres, de csak a tápszer és a napi 20-25 pelenka havonta 40-45 ezer forintba kerül. És akkor még nem vettek ruhát, főzeléknek valót meg bébiételt.  Amikor az ismerősök megtudták, hogy egyszerre három baba érkezik, összegyűjtötték és nekik ajándékozták a használt bébikellékeiket. Legalább nyolcszázezer forintot sikerült így megspórolniuk Nagyéknak. Volt helye a pénznek, hiszen a lakásuk átépítésre és felújításra szorult. Amikor Edit "beköltözött" a kórházba, megkezdődött otthon a festés, vakolás, ablak-ajtó csere, parkettázás és a helyiségek klimatizálása.
Úgy tervezik, csupa hasznos holmi, például etetőszékek, ruhák és készségfejlesztő játékok kerülnek majd idén a karácsonyfa alá. És talán gyerekülések. Nagy szükség lenne rájuk, mert most még orvoshoz is nehezen jutnak el, nemhogy kirándulni.
További tervek? Edit rögtön válaszol:
- Ha biztosan tudnám, hogy kislányom lesz, és megnyernénk a lottóötöst is, vállalnék még egy babát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek