Borostás a horkoló lovag

- A nyugdíjaskor önmagában is számos kellemetlen meglepetést tartogat. Gyengülnek az érzékszerveink, megroppan az egészségünk, elveszítjük a munkánkat és a vele járó társaságot. Még súlyosabb a probléma, ha mindehhez még a magány is társul - mondja Ignácz Piroska klinikai szakpszichológus, aki hatvankét évesen maga is megtapasztalta, mennyi lelemény kell hozzá, hogy új tartalommal töltse meg a mindennapjait.
A magányosság nemcsak szomorú állapot, de káros is az egészségre.  Az egyedüllét magas vérnyomást okozhat, legyengíti a szervezet immunrendszerét, hajlamossá tesz a fertőzésekre és a daganatos megbetegedésekre. A házasságban, társkapcsolatban élők magasabb kort élnek meg.
- Az ember társas lény, szüksége van rá, hogy megossza valakivel a gondjait, örömeit - magyarázza a lélekgyógyász. Az sem mellékes, hogy a ház körül jól jön a férfikéz, illetve a konyhában az asszonyi szakértelem. Az erősebb nem tagjainak pedig magabiztosságot ad, ha füvet nyírnak, havat lapátolnak, és érzik: támaszt nyújthatnak a párjuknak. A magukra maradt nőknek sokszor még az is fáj, hogy nincs kiről gondoskodniuk, ezért sürgősen cicát vagy kutyát szereznek be maguknak.
Az sem szerencsés, ha valaki megözvegyülve belekeseredik a gyászba, és nem tudja elengedni halott párját. Ha a levertség, kedvetlenség négy-öt esztendeig is eltart, érdemes szakemberhez fordulni. A gyászév letelte után már senki se érezzen lelkiismeret-furdalást azért, ha emberek közé kívánkozik vagy arra vágyik, hogy újra gyengéd szálak fűzzék valakihez.
Bár a hatodik iksz után már ritkán lángolnak az érzelmek, a szépkorúaknak is szükségük van a simogatásra, gyengédségre. Mi több, a szexuális vágy, az örömérzés is megmaradhat hetven-nyolcvan éves korig. A pszichológus azt javasolja: a magánytól szenvedők ne törődjenek az előítéletekkel, hanem keressenek társaságot. Kopogjanak be nyugodtan az egyedülállók klubjába, a nyugdíjasok napközijébe, vagy kerítsenek otthonra kártyapartnereket.
Milyen sikerrel kecsegtetnek ezek a próbálkozások? Minden évben hallunk egy-két ilyen házasságról. A lélekgyógyász mégsem titkolja, hogy idős korban már jóval nehezebb összecsiszolódni. A közös életbe mindkét fél magával viszi megcsontosodott szokásait, ezért még azon is összekaphatnak, hogy mikor szellőztessenek vagy hogy nézzék-e a délutáni tévésorozatot. A szerelem rózsaszín köde ebben a korban már nem homályosítja el az ember látását, így könnyebben feltűnik, ha az agg lovag horkol vagy lusta megborotválkozni.
Az sem ritka, hogy az összeköltözést a józan számítás sürgeti, a két nyugdíjból ugyanis könnyebb kifizetni a rezsit. Nem árt azonban megfontolni, mielőtt valaki eladja a lakását, házát, ugyanis nem lesz hova visszamennie, ha mégsem sikerül a kései házasság. Sokkal biztonságosabb, ha mindketten megtartják az otthonukat, így visszavonulhatnak a maguk kuckójába, ha zátonyra fut a frigy.
A korosodó szerelmeseknek általában kár azzal törődniük, mit szólnak érzelmeikhez az unokák vagy a szomszédok. Más a helyzet, ha az újdonsült, többnyire jóval fiatalabb ara érdekből köti hozzá magát a gáláns öregúrhoz, aki azzal a felkiáltással ad túl mindenén, hogy "ennyi még jár nekem az élettől".
Ignácz Piroska azt mondja, a szépkorúaknak is joguk van a szerelemre. Igaz, a szenvedélyük olyan, akár a táncuk: bár még összefogódznak, de már jóval lassabban és óvatosabban lépdelnek, mint az ifjúság hevében.
{p}
Roncsderbi?
Sokan még emlékeznek a hasonló című, kesernyésen kacagtató darabra, amelyet majd' másfél évtizede mutatott be a Madách Színház. A színpadon a háromszor elvált Psota Irén alakította parádésan a hervadó bájaival is kitartóan férfira vadászó asszonyt. A művet a szerző, Péreli Gabriella saját magáról mintázta, az írónő ugyanis túl a hatvanon - és negyedik válásán - nem adta fel, hanem hirdetések sokaságával próbálta "becserkészni" a megfelelő társat.
- A magukra maradt ötvenes-hatvanas nők igen nehezen találnak partnert. Többnyire pedig mozgékonyak, jól szituáltak, szívesen járnak a vacsorával egybekötött táncos rendezvényekre. A korosodó független urak azonban gyakran a harmincas hölgyekre hajtanak - tudom meg Solymáriné Király Gabriellától, egy párközvetítő iroda tulajdonosától.
A számuk magukért beszélnek: Gabiék adatbázisa legalább két tucat hölgyet számlál, akik túl vannak már az ötödik ikszen, ám hasonló korú férfi jelenleg egy sincs. Ha néha mégis akad egy-egy, Németországból vagy Amerikából hazatelepülő nyugdíjas úr, ő sem a maga korabeli asszonyokra pályázik. A kapuzárási pánikba esett férfiak bele sem gondolnak, hogy a fiatal lányokat legfeljebb a bankbetétjükkel, nem pedig emberi értékeikkel ejthetik rabul.

Konyhatündérek előnyben
Színes folt keresi tartalmas, nem elnyűtt foltját - így kutatja kedvesét egy miskolci nyugdíjas a világhálón. A tinik bizonyára meglepődnének, ha tudnák, hogy nagyszüleik sem vetik meg az internetes ismerkedést. Magam is több száz olyan hirdetést találtam a számítógépes randihelyeken, amelyeket idősödő magányosok adtak fel. "Szép az élet, ha szerethetünk!" - kiáltja világgá a hatvanhárom éves Stefi, az egy évvel korosabb Anna pedig leszögezi: "Nem csak a húszéveseké a világ..." A fiatalos özvegyek már nem testi bájaikkal akarnak kitűnni (nem írják hogy "szőke cica kandúrt keres"), inkább gyakorlatias előnyeiket hangsúlyozzák. "Nagyon jól főzök!" - így csalogatja az Ádámokat a hatvanegy éves Éva. "Öreg ember nem vén ember!" - szögezik le az urak, akik többnyire azt domborítják ki, hogy kitűnően kertészkednek. A nyugdíjas mérnök arra büszke, hogy még ma is nyolc-tíz órát dolgozik. A víg kedélyű egykori vasutas bevallja, hogy a fél lábát balesetben elvesztette, s mégis azt reméli, egy hasonló sorsú nő így is elfogadja. Nem árt azonban vigyázniuk a hölgyeknek! Néhány gavallér ugyanis csak kalandra les. A hetvenöt esztendős György - kedvcsináló gyanánt - malomkeréknyi rózsacsokorral fényképezkedett, és társaságra vágyó "fiatalembernek" mondja magát. Sándor a hetvenkét éve dacára 39-63 éves szabadidőpartnert keres. A fickós öregurak azt sem tagadják, hogy házas emberek, akik csak néhány lopott órára vágynak.