Mit hozott a kivetkőzés?

Egészen a második világháborúig az öltözködés pontosan kifejezte az ember anyagi, társadalmi, kulturális, földrajzi helyzetét, életkorát, családi állapotát. Elég volt ránézni valakire, s mindent tudtunk róla. Pedig hol volt még a káderes?!
Aztán a háború, majd az azt követő évek, a hagyományos életformák felbomlása mindent megváltoztatott. A falvakban visszafordíthatatlanná vált a kivetkőzés (a népviseletből), s ezt a folyamatot a televízió csak meggyorsította. Ugyanakkor igen kevés volt, amit az emberek cserébe kaptak. Legfeljebb a dolgozó nő öntudatát, aki mélyen lenézhette (volna) a nyugati cicababák rongyrázását. Silány anyagok, rossz minőségű cipők, szegényes választék, gyatra bolthálózat - minderre a korszakról szólva a divat kifejezést merénylet lenne használni! Egy-egy csinosabb darabot még a hatvanas években is csak protekcióval vagy pedig órákig tartó sorbanállás árán lehetett beszerezni. Jó minőségről végképp nem is álmodhatott a kor asszonya.
Majd a nyolcvanas évek végétől - ruházatban és más fogyasztási cikkekben, könyvekben, szellemi és tárgyi divatokban - elképesztő bóvliözön zúdult ránk. A neonszínű, susogó joggingok, a lila zakók, a fehér zoknis makkos cipők és a műirhák korát éltük. Most már, sok mindent túlélve, talán igényesebbek lehetnénk. S vajon miért nem vagyunk? Mert nincs mögöttünk évszázadnyi nyugodt, kiszámítható lét, biztos értékrend? Lehet. De elnézve a sok komor, elcsigázott embert, mintha az életöröm is hiányozna hozzá.

Párizsi az párizsi
Szépek a magyar nők, de nem tudnak öltözködni - mondja a párizsi nő, amikor őszinte véleményét kérik egy társaságban. A vele szemben ülő magyar lány villogó tekintetéből kiolvasom a választ: lehet, hogy te tudsz öltözködni, de szép, az aztán nem vagy! Arlette különben azon sem izgatná magát, ha belelátna Kata gondolataiba, magabiztossága, önbizalma rendíthetetlen.
Jól megnézem a két lányt. A cserfes, vidám, huszonhat éves Kata arca kifejezetten bájos. Középmagas termetével, erős mellével, széles csípőjével, gömbölyű popsijával, karcsú derekával, kissé rövid combjával a leggyakoribb magyar női alkatot testesíti meg. Haja vállig ér, tépett, szőke és vörösen csíkozott. A következő öltözék van rajta: szűk és kivágott felsőrész, amely feltűnő dekoltázsát próbálja még vonzóbbá tenni, ám inkább a meglévő két-három kilós súlytöbbletet láttatja hat-nyolc kilónak. Pink miniszoknyája és rózsaszín blúza között a kétujjnyi hiátus domború hasikát tár fel a téli szélnek. Rózsaszín, tűsarkú körömcipőjének hegyes orra mérföldekre nyúlik előre, az amúgy sem kicsi lábat negyvenötösnek mutatva.
A harmincéves francia Arlette fekete sörénye zabolátlan csigákban repked feje körül. Hibátlan, krémszínű bőre kiemeli sötét szemét, amely a rafinált árnyékolástól hatalmasnak és még sötétebbnek látszik. Orra bizony jócskán nagyobb, arca meg sokkal keskenyebb a kelleténél. Szája is szabálytalan vonalú, fogai azonban gyönyörűek. Körülbelül olyan magas, mint Kata, de vagy tizenöt kilóval kevesebb, és kis melleivel, fiús csípőjével, vékony derekával fiatalabbnak is látszik. Mozgása gyors és kecses, ritkán nevet, de sokat és talányosan mosolyog. Öltözéke: fekete pulóver, fekete bő szoknya, amely elöl felgombolva láttatni engedi a karcsú lábakat a fekete balerinacipőben. A rózsaszín divatot mindössze egy lazán átvetett, mályvaszín muszlinsál jelzi nyakában.
Semmi különös, mégis mindenki tudja, hogy ez a nő csakis francia, sőt, csakis párizsi lehet! S bár a társaságban a férfiak mind hűségesen lándzsát törnek a magyar nők mellett, le nem tudják venni róla a szemüket.
{p}
Tinimódi
Vess egy pillantást egy falusi iskola nyolcadikosaira és egy budai elit iskola tinijeire! Fiúk-lányok egységesen farmerben, pamutpólóban, tornacipőben. Ruházata alapján ma nemigen mondható meg egy fiatalról, hogy falun vagy városban él. És az sem mindig, hogy szüleinek mennyi pénze van. Mert gyakran erejüket meghaladóan öltöztetik a család gyerekét, különösen, ha az tizenéves. Aki a legtöbb ilyen esetben ki is harcolja magának azokat a cuccokat, amelyekről úgy érzi, hogy közösségi beilleszkedésének elengedhetetlen feltételei. Érdekes módon abban az életkorban, amikor az ember leginkább meg akarja különböztetni magát másoktól, mindennél fontosabb, hogy pontosan olyan legyen, mint a társai. A divatkövetés vágya egyre korábbi életkorban éled fel. Míg néhány évvel ezelőtt 13-14 éves korban kezdett nagyon fontossá válni a divat, ma már a 4-5. osztályosok is pontosan tudják, mi a módi ruhában, cipőben, frizurában, zenében meg tévéműsorban.

Ég veled, atilla!
Aki Ausztriában, Dél-Németországban jár, még a nagyvárosok utcáin is gyakran találkozik dirndlibe öltözött hölgyekkel, zöldes vagy sötétszürke lódenöltönyt vagy éppen bőr térdnadrágot viselő urakkal. Ez a viselet a legtermészetesebb módon része a lakosság ruhatárának. Az osztrák (stájer, bajor stb.) nemzeti viselet csak a XIX. század elején-közepén alakult ki. A romantika korában az idealizált vidéki élet iránti rajongás a paraszti ünneplő ruhát emelte nemzeti viseletté.
Hazánkban ez a folyamat nem következett be, Nagy-Magyarország tájegységeinek és népeinek viselete ugyanis olyan sokszínű, egymástól olyannyira különböző volt, hogy egységesítés szóba sem jöhetett. Volt persze a díszmagyar, de azt horribilis ára miatt csak a főúri férfiak és nők engedhették meg maguknak. A nemes prémekkel szegélyezett, arany- és ezüstfonállal hímzett, a legfinomabb brokátselyemből, mély tüzű bársonyból varrt, drágakő boglárokkal, ékszergombokkal, ötvösremek csatokkal ékesített gyönyörű darabok egyben a magyar büszkeséget is kifejezték. A reformkorban, majd a Bach-korszakban valóságos demonstráció volt megjelenni bennük társadalmi eseményeken a fehér ruhás osztrák tisztek és a fekete ruhás hivatalnokok között.
Van a díszmagyarnak egyszerűsített változata: a fekete atilla és hozzá az ugyancsak zsinóros, szűk fekete nadrág (ismerősek lehetnek a Jókai-filmekből). Ugyancsak fekete, zsinóros, XX. századi változata a bocskai. Ezek azonban, közmegegyezés híján, már nem válhattak nemzeti viseletté, mai felelevenítésük hamvába holt vállalkozás. A szebbnél szebb népviseleteket pedig széthordták a régiségekre vadászó turisták és kereskedők.