Hősünk ügyvéd. Három társával együtt kívánt megvásárolni egy ingatlant, az adásvételi szerződést vele azonos irodában dolgozó kollégája készítette el, látta el pecsétjével és aláírásával. A kolléga a szabályszerűen elkészített dokumentumot megküldte a földhivatalnak, onnan azonban visszaküldték. A jövendő tulajdonostársak ugyanis nem rendezték a szerződésben pontosan, hogy milyen arányban kerül a tulajdonukba az ingatlan, vagyis hogyan fogják azt megosztani. A hiánypótlásra való felszólítás meglepetésként érte a vásárlókat, gyorsan szerettek volna intézkedni, hogy az ügyletet minél előbb bejegyezze a földhivatal. Csakhogy az eredeti szerződést készítő-hitelesítő ügyvéd éppen nem tartózkodott a városban. Társa - a vevők egyike - ott volt a közös irodában: gyorsan elkészítette és kinyomtatta a szükséges pontosításokat, majd az eredeti szerződést készítő ügyvéd pecsétjével hitelesítette, és annak olvashatatlan aláírását utánozva az ő nevében alá is írta a dokumentumot.
Az ingatlan-adásvételről szóló szerződést ügyvédnek kell hitelesítenie. Olyan ez, mint a teljes bizonyító erejű magánokiratnál a szükséges két tanú. Bizonyítják, hogy azok írták alá a szemük előtt a szerződést, akiknek a neve a papíron szerepel. Az ügyvéd - elvileg - a jog megtartását is szavatolja a szerződés megkötésekor. Persze olyan esetben, amikor a szerződést kötők maguk is jogban jártas emberek, a dolog nem több formaságnál - mint a jelen esetben is. Ezért is vette a bátorságot a vevők egyike a merész húzáshoz: az ilyesmi általában nem derül ki, kollégája valószínűleg nem fogja a dolgot kikérni magának, hiszen nem jogsértés céljából éltek vissza nevével és bélyegzőjével.
A dolog mégis kipattant, és a bíróságon, ekkor már a hamis tanúzás tilalma mellett, a kolléga sem védhette meg a helyette aláíró ügyvédet. A bíróság pedig úgy ítélte, hogy a cselekmény tipikus példája a magánokirat-hamisításnak. A jog megkülönböztet alakilag és tartalmilag hamis dokumentumot. Alakilag hamis az a dokumentum, amelyen az aláírás nem valódi. Az, aki felhasznál egy hamis okiratot - vagyis megpróbálja a tartalmát valakinek a tudomására hozni úgy, hogy az az ő véleményét a jogi helyzetről befolyásolja -, elköveti a magánokirat-hamisítást. Tehát a magánokirat-hamisítást nem akkor követjük el, amikor a hamis dokumentumot elkészítjük, hanem akkor, amikor azt például a hatóságnak átadjuk, hogy annak alapján cselekedjen a jövőben.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyvéd elkövette a magánokirat-hamisítást. Cselekménye azonban senkinek nem ártott, nem okozott kárt, vagyis a társadalomra való veszélyessége olyan csekély, hogy elég az ügyet elintézni egy megrovással.
Mindebből számunkra az a tanulság, hogy más helyett a nevét aláírni még akkor is bűncselekmény, ha az illető ebbe beleegyezik. Az aláírás sokunk szemében puszta formaság: ugyan mi baj származhat abból, hogyha egy jól ismert szignót odakanyarítok egy dokumentum aljára, ezzel időt és energiát spórolva meg?! Az esetek többségében ebből nem lesz baj - de milyen kellemetlen, ha mégis! Persze ezért, ha kárt nem okoztunk, nem kerülünk börtönbe, de egy bírósági hercehurca senkinek sem hiányzik.
