Vincét mindenki verheti?

Vidám pofozkodás - így nevezik azt az erőszakos játékot, ami jó két éve kezdődött Londonban. A happy slapping, nevével ellentétben, a legkevésbé sem vidám, és egyre kevésbé áll meg a nyaklevesnél. Fiatalok gyanútlan járókelőket támadtak meg az utcán, autóbuszon, megállókban, és mobiltelefonjukkal felvették az áldozatok reakcióját. A "műsort" aztán szétküldték ismerőseik szórakoztatására.
Kezdetben beérték egy váratlan pofonnal, ám rövidesen mind durvábbá váltak az akciók. Tavaly decemberben négy fiatal (köztük egy tizenöt éves lány) agyonrugdosott egy járókelőt a londoni Waterloo pályaudvar közelében. Mások felgyújtottak egy férfit, légpisztollyal meglőttek egy lányt, három tizennégy éves fiú pedig megerőszakolta három esztendővel fiatalabb lányismerősét - s mindezt meg is örökítették. Azóta a kegyetlen szórakozás átlépte az országhatárt, és Európa-szerte hódít. Bajorországban nemrég egy iskolai razzián kétszáz diák mobilját foglalták le a rendőrök, és sok készüléken kíméletlen veréseket, erőszakos pornófilmek részleteit és náci propagandaanyagot találtak.
A kívülállók nyugalma rögtön elillant, amikor a napokban a hazai hírekben köszönt vissza egy diákverési ügy: egy hatodikos fiút sorozatosan kegyetlenül rugdosták, ütötték osztálytársai a debreceni Bocskai iskolában. A verésről egyikük mobiltelefonjával fotókat és videofelvételt készített, s ezeket a tanulók óra közben egymásnak küldözgették. A megdöbbentő képeket országos tévécsatornák is bemutatták.
Miért fordulnak egymás ellen a gyerekek? Mert társuk szemmel láthatóan szegény. Vagy mert kirívóan gazdag. Mert feltűnően gyenge képességű. Vagy mert túl jó tanuló. Csak mert sovány. Vagy éppen kövér.
Legtöbbször ők maguk is bajban lennének, ha "gyilkos" indulataik okát kellene megmondaniuk. Hogy miért is közösítik ki, alázzák meg, szidják és verik egyik-másik közülük valót.
- Magyarázhatjuk az ilyesmit a túlzott teljesítménykényszerrel, környezeti hatásokkal vagy a konfliktuskezelési technikák hiányával. A gyerekek a családból, az iskolából és kortársaiktól együttesen ellesve alakítják ki viselkedésmintáikat - magyarázza Ligeti György. - Én nem kárhoztatnám a médiát például azért, mert bemutatja az iraki börtönökben történt fogolykínzásokat. Máskülönben honnan értesülnénk a kegyetlenségekről? Csak az a kérdés, milyen kommentárral jut el mindez a gyerekekhez. Elítéljük-e, vagy csupán egy izgalmas hír.
A szociológus a Kurt Lewin Alapítvány kutatásvezetőjeként megdöbbentő esetekkel találkozott. Egy vidéki város református gimnáziumában nagyon szigorú fegyelmezés dívott. A szigorúsággal és az átlátható keretekkel nem lenne baj, csakhogy itt következetlenül működött. A diákok között besúgóhálózat működött. Úgy lehetett lekerülni a kirúgásra várók feketelistájáról, hogy az érintettek feljelentették társaikat a tanároknál. Mindig volt egy "levezető szelep", hogy a tanulók megszabadulhassanak a felgyülemlett feszültségtől: rendszeresen megverték társukat, Vincét (nevezzük így). Ebben az intézményben, ahol az életkori hierarchia csúcsán az átlagosnál magasabban trónolt a végzős, még az elsősöknek is jogukban állt Vincét ütlegelni. A tanárok tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. Miért hagyták? Mert ezzel tulajdonképpen a tőlük elszenvedett megaláztatások "gőzét" engedték ki a diákok.
{p}
Ligeti György szerint minél nagyobb rés van a meghirdetett elvek és a gyakorlat között, annál agresszívabbá válnak a gyerekek. Ha az iskola naponta hirdeti a toleranciát és a szeretetet, s emellett aljas eszközökkel él, sok feszültség halmozódik fel, ami így vagy úgy felszínre tör.
Nálunk az iskolai erőszak leggyakrabban az intézményi keretek között zajló beavatási szertartásokhoz kötődik, amikor a frissen bekerülteket felsőbb éves társaik különféle mondvacsinált feladatokkal látják el. Alapvetően egyszerű, primitív ötletekről van szó: el kell énekelni egy gyerekdalt, fel kell szedni mások szemetét, fekvőtámaszozni kell a folyosón. Ám épp a könnyű teljesíthetőségben rejlik a feladat megalázó volta. Megteszed? Betörsz? Ez a kérdés. Általában akkor durvul el a "játék", ha valaki megmakacsolja magát, és nemet mond. Például belenyomják az illető fejét a vécébe, és ráhúzzák a vizet...
- Ritka az a személyiség, aki fizikailag és lelkileg egymaga szembeszáll a támadóival - mondja Ligeti György. - Ha egy teljes osztályban kiállnának egymásért, nyilván nem fajulna tömegverekedéssé a beavatás. A felsőbb évesek a gyenge láncszemeket, a réseket keresik, azokban, akiket gúny tárgyává lehet tenni. Amíg az iskola a "gyerekanyagnak" átadott "tudásanyaggal" foglalkozik elsősorban, nem marad idő a nevelésre, nem épül közösség, ahol a gyengébbet megvédik és befogadják. Pedig fontosabb a szolidaritást megtanulni az életben, mint azt, hogy hányan haltak meg a mohácsi csatában vagy hogy pontosan mikor született Petőfi Sándor.

Civil kurázsi
A testi bántalmazás mindig együtt jár lelki sebekkel, a kiszolgáltatottság, a gyengeség, a kinevetés megélése lassabban gyógyul a kék foltoknál. Fonyó Yvette gyermekpszichológus tapasztalatai szerint a többség, elsősorban mert szégyelli, nem mer otthon beszélni arról, hogy társai rendszeresen zaklatják. Vagy ha elmondja is, sokuknak a szülei gyakran azt tanácsolják, hogy tűrnie kell, alkalmazkodni a közösséghez, így idővel befogadják. A szakember ezzel szemben arra biztatja a gyerekeket, ne hagyják magukat bántani, ha pedig ilyet látnak, védjék meg az illetőt, még ha a túlerőben lévők megruházzák is őket érte. A csapatban legénykedők ugyanis általában megrettennek a civil kurázsitól, a fegyelmezett, erős kiállástól. Az pedig nagyon hiányzik belőlünk.

Regulázás tanári szóra
A Kurt Lewin Alapítvány Pécs minden középiskoláját átfogó vizsgálatot készített az úgynevezett szecskáztatásokról. A Radnóti közgazdasági szakközépiskolában ismeretlen az elsősök gyötrése, példaértékű a diákok és a tanárok közti párbeszéd. Akárcsak a Miroslav Krleza horvát gimnáziumban, ahol talán a kisebbségi létből fakadó összetartozás zárja ki a gyengébbek terrorizálását. Másutt egyszerű poén a beavatási szertartás, és az iskola irányítóinak tunyaságán múlik, hogy nem tesznek ellene semmit. Akadt olyan intézmény is, ahol maguk a tanárok ösztönzik a szecskáztatást. Itt fogy a létszám, több a hátrányos helyzetű diák, a pedagógusok féltik az állásukat, a normatívát, s néha úgy érzik, nincs elég eszközük féken tartani az elsősöket. Ilyenkor bevonják a felsőbb éveseket a "nevelőmunkába": névsorokat adnak le, hogy kiket kell megregulázni.