Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Nemcsak az urak tudnak ám önzőek lenni, hanem a hölgyek is. Leírom a történetemet, amiből kiderül, miért merem ezt állítani. Hetvenéves özvegyasszony vagyok, egyedül élek vidéken, gyermekem nincs. Jelenleg még el tudom látni magam, de a jövőre gondolva, három éve feladtam egy hirdetést. Középkorú, független, értelmes, erkölcsös hölgyet szerettem volna befogadni a házamba, aki szükség esetén vállalta volna az ápolásomat. Úgy gondoltam, találok valakit, akiben teljes mértékben megbízhatok, és aki tiszteli idős embertársait. Sok választ kaptam, de a hölgyeket csak az anyagiak érdekelték. Így személyesen már meg sem ismertük egymást, pedig az lett volna a sorsdöntő. Akkor feladtam. Az Ön rovatába írt levelekből is látszik, hogy az időseket sokszor még családon belül is tehernek vélik. Szerintem az olyan nőszemély, akire én gondoltam, ritka, mint a fehér holló. Lehet, hogy tűt keresek a szénakazalban?
Üdvözlettel:
Hilda

Kedves Hilda!
Sokat gondolkodtam rajta, mivel is biztathatnám, mert értem és átérzem helyzetét. Én is úgy látom azonban, hogy elképzelését igencsak nehéz lesz megvalósítani. De nem feltétlenül azért, mert az emberek önzők. Gondolja csak végig! Mennyi mindennek kell egybeesni ahhoz, hogy ötlete valóra váljon. A hölgy legyen szoros családi kötelékektől mentes, vagyis meglett kora ellenére férj és gondoskodásra, segítségre szoruló egyéb családtag (gyermek, unoka, szülő) nélkül éljen. El tudjon költözni egy Vas megyei faluba, tehát munkahelyi, baráti szálak se kössék szorosan más településhez. Végül pedig legyen hajlandó életét egy addig vadidegen ember társaságában folytatni és lakás ellenében gondoskodni róla.
Mit jelent ez? Azt, hogy a keresett hölgy nem tudhat maga mögött kiegyensúlyozott családi, baráti, munkahelyi hátteret, és nem is léteznek erre vonatkozó tervei. Márpedig akinek ennyire nincs sínen az élete, az valószínűleg nem a legmegfelelőbb társ egy idős, esetleg gondozásra szoruló ember számára. Vagy az anyagi kényszer hajtja (amit a levelekből tapasztalt is), vagy a magányát más módon nem tudja enyhíteni. Az előbbiekkel valóban nem érdemes foglalkozni, az utóbbiak esetében talán lehet szerencséje.
Ekkor is vigyázni kell azonban: két felnőtt ember, két kialakult személyiség összecsiszolódása nehezen megy. A harmonikus együttéléshez sokszor még az erős érzelmi kötődés is kevésnek bizonyul. Egy mesterségesen létrehozott kapcsolatban pedig, ahol nincs meg ez a szoros szál, a sikerhez nagyon tudatos, intelligens hozzáállásra és szilárd elhatározásra van szükség mindkét fél részéről. Talán nagyobb az esély az alkalmas személy meglelésére, ha ismeretségi köréből próbál keresni valakit. Kívánom, hogy sikerüljön megtalálnia azt a hölgyet, aki alkalmas erre a nehéz, de szép feladatra! Végül pedig, mielőtt a házába engedne bárkit, alaposan informálódjon róla, és az együttélés feltételeit ügyvéd segítségével is rögzítse!
Üdvözlettel: