Örök vesztő szerencselovagok

A játéknak - mint mindegyiknek - természetesen van nyertese: a gép tulajdonosa. Hány bűnügyi tudósítást olvastunk már végig, micsoda alvilági harc dúl a jogokért: ki állíthatja fel csodamasináit, ki fosztogathatja egy-egy gomb vagy kar segítségével a törzsvendégeket! Az esti játékból gyakorta délutáni, majd egész napos lesz. S az alkalmi szerencselovagból igazi áldozat. Először a fizetés, majd a megtakarítottak, később a kölcsönök s a mások pénze is rámegy. A függővé váltak fele gyermekként kezdi "karrierjét", de nálunk is egyre ifjabbak kerülnek a félkarú rabló rabságába. A tizenévesek a reklámokban látott álomvilágot kergetve kóborolnak az üzletközpontokban, plázákban, ahol a lányokat a - már nálunk is betegségként számon tartott - vásárlási mánia, a fiúkat pedig a játékfüggés veszélyezteti. A szerencsevadászat a fogyasztói társadalmak sajátja: az ausztrálok például az ország honvédelmi költségvetésénél nagyobb összeget vernek el ily módon. Döbbenetes adat: az alacsony keresetűek általában hatszor annyit költenek szerencsejátékra, mint akiknek van mit aprítaniuk a tejbe.
- Gyuri vagyok, egy éve és három hete nem játszottam. Ez annyit jelent, hogy egy év óta nem loptam és nem hazudtam a szenvedélyem miatt - így mutatkozik be egy férfi a Névtelen Szerencsejátékosok bárki által hívható telefonszámán. A világszerte működő közösséget G. A.-nak is hívják (a kifejezés angol megfelelője, a Gamblers Anonymous rövidítéseként).
- Egyetlen visszaesésem volt a leszokásom óta - meséli az egykori szerencsevadász -, egy cimborámmal ugyanis betértem a kaszinóba. Egyáltalán nem akartam rulettezni, gondoltam, eszem, iszom, dumálgatok, már úgyis kiszabadultam a kényszer csapdájából. A környezet azonban ingerlő volt, s azon vettem észre magam, hogy mágnesként vonz a gép, én pedig rohanok... Akkor megtanultam, hogy közelükbe sem szabad mennem a játéktermeknek, hiszen bármelyik pillanatban visszaeshetek.
A szenvedély mélypontján pénzt, kapcsolatokat, hírnevet, bizalmat, mindent odadobott a gépi rulettért lelkesedő férfi. Négy-öt éven át hiába kereste a szabadulás lehetőségét. "Izomból" küzdött a beteges vágy ellen két-három hónapig, esetleg fél évig, majd újra azon kapta magát, hogy lesi a vörös és fekete mezőket. Körömszakadtáig ragaszkodott a kedvenc számaihoz, ám minél erősebb akarat hajtotta, annál többet vesztett. Az sem érdekelte, hogy milliós adósságokba veri magát.
- Csak száraz voltam, de nem józan. Egyedül nem tudtam megbirkózni a problémámmal, kizárólag a közösség segített - vallja be Gyuri. Egyre több szolgálatot vállalt a G. A.-ban, míg azt nem érezte, hogy elpárolgott a játékkényszere. Sorstársainak ugyancsak azt javasolja, hogy keressék meg valamelyik közösséget, akár Budapesten, akár a nagyobb vidéki városokban, például Miskolcon, Pécsett, Debrecenben, Kecskeméten. Eleve felszabadító élmény, ha az ember azt hallja, hogy mások le tudták gyűrni e furcsa szenvedélybetegséget. Sokszor azonban szükség lehet orvosi kezelésre is. Annál is inkább, mert a leszokó játékosok hajlamosak rá, hogy egyszerűen szenvedélyt váltsanak, azaz nem dobálják be a fizetésüket a csillogó automatákba, cserébe viszont gyakrabban nyúlnak a pohár után vagy láncdohányosok lesznek.
Gyuri tisztában van vele, hogy eddig csak a felépülés első lépéseit tette meg. Lemondott a bulikról, ráadásul kevesebbet iszik és cigarettázik, mint szerencsevadász korában. Lassacskán törleszti a tartozásait, de olykor még megtorpan az utcán, ha valamelyik "műintézményből" a félkarú rabló csilingelését hallja.
A Névtelen Szerencsejátékosok 12 lépéses felépülési programjának első pontja így szól: "Beismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk a játékszenvedéllyel szemben, s hogy életünk irányíthatatlanná vált." A szenvedélytől szabadulók úgy tartják: a játék nélkül töltött négy-öt év már jó kezdet, de a kísértés sokáig körülöttük leselkedik...
Főleg a férfiak hajlamosak rá, hogy belegabalyodjanak a szenvedély hálójába. Az erősebb nem tagjai között ötször-hatszor gyakrabban alakul ki a játékfüggőség, mely rendszerint húsz-harminc éves korban produkálja az első tüneteket. A népesség mintegy két százalékát veszélyezteti e kór. Genetikai - azaz örökletes -, lélektani és anatómiai okai is lehetnek annak, hogy éppen kinél alakul ki. A játékos keresi a kockázatot, s ennek hatására droghoz hasonló anyag termelődik az agyában.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság összegyűjtötte, mik a jelei annak, ha valakin elhatalmasodik a betegség. Először is túl sokat gondol a játékra, idejét leköti a tétek tervezgetése. Egyre több pénzt tesz kockára azért, hogy feldobott állapotba kerülhessen. A játék megszakításának már a gondolatára is nyugtalan és ingerlékeny. Azért veti bele magát a szerencsejátékba, hogy enyhítsen szorongásán, depresszióján. Ha veszít, még tovább emeli a tétet, mert vakon hiszi, hogy visszaszerzi az elbukott összeget. Kínosan titkolja a szenvedélyét és annak káros következményeit. A törvénybe ütköző cselekedetektől sem riad vissza, hogy megszerezze a szükséges pénzt. Karrierjét, családját is kockára teszi a játéktermek miatt, adósságait pedig meggondolatlanul felvett újabb kölcsönökből törleszti. Többször nekiveselkedik, hogy leszokjon, de újra és újra a nyerőgép vagy a kártyaasztal mellett találja magát. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szerencselovagok legtöbbjének nincs betegségtudata. Ezért nehezen fogadják el, hogy kóros állapotukra gyógyszeres és pszichoterápiás megoldást kínál az orvos.

Az élet császára
Tóni két napig se bírta ki a Részeg Harcsa nélkül. Hiányzott neki a cigifüst, a haverok röhögcsélése meg a csaposnő anyás pillantása. Mégis más itt, mint ülni a szobában és bámulni a falat - dünnyögte, miközben belökte az ajtót. A pulthoz támaszkodva kért négy deci szódát - mást ugyanis nem ihatott az elvonókúra óta.
Tóni támasztotta a pultot és unatkozott. Egy nap azonban nagy dolog történt: a tulaj szerzett valahonnan egy nyerőgépet, amit a törzsvendégek izgatottan jártak körbe. Tóni felváltott egy ezrest húszasokra, majd dobálni kezdett. Az élet császárának érezte magát, amikor a citromok vagy cseresznyék éppen egy sorba kerültek, és a gép csilingelve kiköpte a nyereményt.
Eljött az idő, amikor Tóni direkt húszasokban kérte a fizetését. Éjjel villódzó gyümölcsökről álmodott, s szentül hitte, hogy egyszer túljár a félkarú rabló eszén.
Már csak egy kis idő kell, és kiismerlek! - perelt a géppel, miközben épp az albérletre szánt pénzt nyelte el. Semmi baj, motyogott. Kicsit szórakozom, de legalább nem vagyok alkoholista. Elvégre nem szoktam vissza az italra...

Eperízű szerencse?!
- A száz esztendeje használt első nyerőgépek egyben rágógumi-automaták is voltak, amit a nagy tétekben játszó urak unatkozó barátnői számára terveztek - tudjuk meg Belinda Levez Kaszinókönyvéből. Ezért is szerepelnek rajtuk ma is gyümölcsszimbólumok, amelyek eredetileg a rágógumi ízét jelezték. A félkarú rablók később hatalmas karriert futottak be, népszerűbbek lettek a kaszinóban, mint a kártyaasztalok. Az aprópénzzel működő kocsmai masinák mellett manapság a világhálós kaszinók kísértése a legnagyobb. A hozzáértők óva intenek attól, hogy az interneten tegyünk meg nagy téteket. Vigyázzunk arra is, nehogy a gyerekeink látogassák ezeket a weblapokat! Semmilyen garancia nincs ugyanis arra, hogy a nyereményt valóban kifizetik az online kaszinósok, arra viszont mérget vehetünk, hogy a számlánkat megcsapolják.