Egy szál ibolya csodája

- Nehéz ezekről az élményekről beszélni, nagyon nehéz. - A helyszín Ferencváros, a Közraktár utca, ízlésesen berendezett polgári lakás. - Nehéz, mert olyasmit éltem át, amire nincsenek fogalmaink.
Beszélgetőtársam, Gaylhofer Gábor hatvanöt éves. A férfi kétszer élt át halál közeli élményt.
- De azért megkísérlem. Először nem sokkal apám halála után kerültem ebbe a különös állapotba.
A férfi akkoriban Svájcban lakott. Barátaival ebédelt egy étterem teraszán, kora délután. Egyszer csak kezdte magát különösen érezni. S itt aztán el is akad a szava. Mihez is hasonlíthatná leginkább az érzését? Igen, talán valamiféle vattás, lebegő állapothoz. A társaságot ő hívta meg, ezért igyekezett kitartani. Hiába azonban, az egyik barátja, egy orvos látta, hogy valami nincs rendjén nála.
Perceken belül összeesett.
- Szenvedett valamilyen betegségben korábban? - szakítom meg az elbeszélést. - Vagy volt valamilyen előzménye a rosszullétének?
- Az égvilágon semmi.
Mire kórházba szállították, kómába esett. A furcsa az volt, hogy mindent érzékelt, ami körülötte történt. Hallotta, amint a barátja arról beszélget az orvossal, hogy valószínűleg nem fogja megérni a reggelt. Szólni akart, hogy hiszen hallja, amit beszélnek, ők azonban nem figyeltek rá. Az orvos utasítást adott az ápolónőnek, hogy óránként adjon be neki egy injekciót, majd magára hagyták.
S ekkor még különösebb dolog történt vele. Mintha elvált volna a testétől. Látta, amint egyedül fekszik a szobában, bejön a nővér, s megszúrja.
- Sohasem felejtem el, az jutott eszembe, hogy úgy bánik velem, mint valami csomaggal a postán.
A nővér kiment, ő pedig érezte, döntés előtt áll. Elmenjen-e örökre, vagy térjen vissza az életbe? Úgy gondolta, csak rajta múlik. Szíve szerint ment volna, mert az érzés módfelett kellemes volt, semmihez sem hasonlítható. Végül mégis úgy döntött, marad. Édesanyja azon a nyáron kapott először útlevelet, hogy meglátogathassa, nem akart csalódást okozni neki. Reggelre felébredt a kómájából. Napokig vizsgálták, ám tökéletesen egészségesnek találták. Az orvosok értetlenül álltak az eset előtt; végül elengedték.
- Elmesélte valakinek, hogy mit élt át?
- Csak az orvos barátomnak.
- S mit szólt hozzá?
- Azt, hogy hallgassak róla, mert a végén elmeosztályra kerülök. Az eset 1967-ben történt, akkoriban az ilyen történeteket még kétkedve fogadták.
- Ön is csodálkozott rajta?
- Igazából nem.
Gaylhofer Gáborral már gyerekkorában különös dolgok történtek. Előre megérzett eseményeket. Ne gondoljunk nagy dolgokra: csupán olyasmit például, hogy valaki fel fogja hívni. A legkülönösebbek azonban a visszatérő álmai voltak. Egy elhagyatott temetőben járt, s egy gesztenyefa alá érve borostyánnal benőtt sírt vett észre. Odament, hogy letépje a kőről a növényt. Szerette volna tudni, ki nyugszik alatta.
- Mielőtt megpillantottam volna a nevet, felébredtem. S ez így folyt éjszakáról éjszakára. Egyszer aztán a Gellért-hegyen sétáltattam a kutyámat, amikor elkezdett rohanni. De ez már nem álom volt...
Szaladt utána, a kutya pedig egy felszámolt temetőnél állt meg, a Gesztenyés-kert környékén. A temető körbe volt kerítve, de a temetőőr beengedte. Hamarosan meglátta a fát, alatta a borostyánnal benőtt sírt. Félrehajtotta a leveleket, s elkezdte olvasni a feliratot. A Krivácsi nevet betűzte ki.
- Ismert ilyen embert?
- Soha nem hallottam róla. Otthon meséltem a nagyanyámnak, mi történt. Hiszen az az ő dédnagyapja, csodálkozott. Negyvennyolcas honvéd volt.
A konyhából füstszag terjeng, ez ránt vissza a Közraktár utcai lakásba.
- Bocsánat, azt hiszem, ottfelejtettem a kutya ennivalóját - ugrik fel a férfi.
Az ajtót nem csukja be maga után. Bella, a másfél éves német juhászkutya oson be, odajön hozzám, lábát a térdemre teszi.
- Azonnal kihasználja az alkalmat, ha vendég érkezik - szabódik a gazdája, amikor visszatér. - Különben a legjobb médiumok. Az egyik elődje azt is megérezte, amikor másodszor hagytam el a testem.
A szomszédasszony vigyázott a kutyára, meséli, amíg operálták. Jól nevelt eb volt, de egyszer csak mintha megbolondult volna. Felugrott az asztalra, onnan a kerevetre, amit ért, levert. Telefonált is az asszony a kórházba, biztos valami baj lehet. Igaza volt, éppen abban az időben került a férfi a klinikai halál állapotába. A szívével operálták. Háromórás műtétre számítottak, de kilenc óra lett belőle.
- Egyszer csak láttam magam felülről, a nyitott testemet, amint rohangálnak körülöttem. Tudtam, hogy meghaltam.
- És sajnálta magát?
- Nem különösebben. Csak annyira, mint amikor eltörik egy váza. Sajnálja az ember, de hát mégiscsak egy váza. Nem az az igazi érték.
Úgy érezte, mintha pókháló venné körül, aztán szürkés alakokat látott - talán ismerte is őket valaha -, majd hirtelen egy fénylő alaknál találta magát. Végtelen szeretet áradt belőle, s teljes szabadság. Ismét csak ő dönthette el, hogy marad-e vagy visszatér. Ő pedig ismét a visszatérést választotta. Hiszen annyi megismernivaló van még a világon.
- Úgy érzi, jól döntött?
- Azt hiszem, igen. Ismét felfedeztem magamnak a világot. Emlékszem, amikor először sétáltam végig a kórház kertjén, az egyik bokor tövében megláttam egy ibolyát. A gyönyörű kék színét. Akkor döbbentem rá, hogy én már évek óta nem láttam színeket, csak rohantam egyik helyről a másikra. Átértékeltem az életemet, hogy csak az igazán fontos dolgokkal töltsem az időmet. Állást változtattam, s pszichoterapeutaként segítettem annak, aki bajba került. Amióta pedig nyugdíjba mentem, csak a barátaimnak élek.

Halálből az életbe
Gaylhofer Gábor története bővebben az októberben megjelenő, Halálból az életbe című könyvünkben lesz olvasható. Továbbra is várjuk halál közeli élményt átélt olvasóink leveleit.