Jogi esetek

Egy pár néhány évig élt együtt; az asszonynak előző kapcsolataiból négy kiskorú gyereke is volt. Rövid együttélésük alatt egy kisfiuk született. Amikor útjaik elváltak, az ő sorsáról kellett dönteniük. Az asszony a faluban házról házra vándorolt az öt kicsivel, lakhatása nem volt véglegesen megoldott, míg a férfi saját lakásában élt továbbra is. Ezért - vagy talán azért, mert a férfi megfenyegette, hogy a többi gyermekét is elveheti a gyámhatóság - az asszony írásban lemondott a kisfiú felügyeleti jogáról. A gyerek az apához került, az asszony pedig végül volt lakhelyétől több száz kilométerre, egy háromgyermekes férfi mellett állapodott meg. Igaz ugyan, hogy ketten hét gyermeket neveltek, de az asszony szerette volna a legkisebb fiát is magához venni, ezért pert indított volt élettársa ellen. Egy láthatás után pedig egyszerűen magánál tartotta a kicsit.
A bíróság először elgondolkodott azon, hogy milyen per is ez tulajdonképpen. A gyermek évek óta az apánál van, aki rendszeresen biztosítja az anyának a láthatást. A kicsi mindkét szülőt egyformán szereti, mind a ketten alkalmasak a szülői felügyelet gyakorlására. A bíróság egy kis jogtechnikai segítséggel tudott dönteni: kimondta, hogy mivel a felek már megegyeztek, ezért itt nem gyermekelhelyezési, hanem gyermek elhelyezésének megváltoztatása iránti perről van szó. Az elhelyezés megváltoztatásához a felek körülményeiben olyan nagy ívű változások kellenek, amelyek indokolják, hogy a gyereket már megszokott környezetéből kivegyék. Itt nem volt ilyen, ezért a bíróság első és másodfokon is az apának ítélt. Az anya a vesztes per után megint láthatásra vitte a kicsit, és nem hozta vissza, egyidejűleg a Legfelsőbb Bírósághoz fordult.
Az apa időközben megpróbált jogerős ítéletének érvényt szerezni. A rendőrséget kérte, hogy hozzák el a gyereket. Elküldték a gyámhatóságra. A gyámhatóság a végrehajtóhoz irányította. A végrehajtó azt mondta, intézkedni fog, majd visszament a gyámhatóságra, hogy készítsenek az anyánál élő gyerekről környezettanulmányt. És amíg ment a körülményes intézkedés, kilenc hónap alatt szépen megszületett a Legfelsőbb Bíróság ítélete. Amely úgy szólt, hogy az első és másodfokú bíróság tévedett: a per tárgya nem gyermekelhelyezés megváltoztatása, mert az csak akkor van, ha a gyermekelhelyezésről a bíróság döntött. Itt viszont a felek állapodtak meg - ráadásul megkérdőjelezhető körülmények között, amikor az asszony kiszolgáltatott helyzetben volt. A gyerek már a pereskedés kezdete óta - jogellenesen bár - az anyánál van, ott beilleszkedett, ide-oda taszigálni nem volna tanácsos.
Miért nem lehetett egy jogerős ítéletnek kilenc hónapig érvényt szerezni? Mert az apa nem tudta, hogyan kell, és nem is mondta el neki senki. A végrehajtást ebben az esetben nem a végrehajtónál, nem a gyámhatóságnál, hanem a bíróságnál kell kérni. Úgynevezett gyermek kiadása iránti pert kell indítani, és annak az ítéletével lehet a végrehajtóhoz sietni. Az apát ettől az riasztotta el, hogy nem akart már tovább pereskedni. Úgy vélte, mivel jogerős ítélete van, nem is muszáj neki.
A furcsa az, hogy annyi hatóságot megjárt, és sehol nem figyelmeztették: ebben az esetben a kiadatási pert nem úszhatja meg.