Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Az én életem nem volt rózsás. Két férjemet becsületesen gondoztam, mivel a háborúból betegséget hoztak magukkal. Az életüket azonban nem lehetett megmenteni. A mai napig sajnálom, de bele kell nyugodni a sors akaratába. Múltkor írt Önnek egy nyolcvannégy éves férfi, aki szociális otthonban van. Szeretném tudni róla, hogy egy ilyen rendes, jólelkű ember hogyan került oda.
Én nyolcvanéves vagyok, és szeretnék magamnak párt találni. Sajnos idáig még nem sikerült, pedig két társközvetítőbe is bejelentkeztem. Olyan emberek keresnek meg, akik azt szeretnék, hogy hozzájuk költözzek, de én az otthonomat nem akarom elhagyni. Nagyon szép helyen lakom, nyugodt, csendes környezetben. Saját szép, tiszta házam van (víz nincs), csak egy jólelkű, szerény ember hiányzik belőle, aki egyedül van, és ide tudna jönni. Már olvastam olyanokról, akik szeretnének kijönni a szociális otthonból egy rendes családba.
Kérem, segítsen ezen a problémán!
Tisztelettel:
Sz. Sándorné

Kedves Sz. Sándorné!
Ami tőlem telik, megteszem: közreadjuk levelét, az érdeklődők írásait pedig továbbítjuk Önnek. Tesszük ezt annak ellenére, hogy rovatunk - nem győzöm hangsúlyozni - alapvetően nem társkeresés céljára jött létre. Azért indítottuk, hogy olvasóink megoszthassák problémáikat másokkal, és egy kis odafigyelést, lelki támaszt, esetleg tanácsot, véleményt, bátorítást kapjanak tőlünk. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy olvasóink nagy része a magányosság problémájával küzd. Így hát azt gondolom, bármennyire is önismétlésnek tűnhetnek néha ezek a társkereső írások, muszáj foglalkozni velük, mert Önök ezt kérik. Mint ahogy egy jó háziasszony is olyan étellel várja vendégeit, amelyet a meghívottak kedvelnek, és nem feltétlenül vagy kizárólag ő maga.
Mindezen túl nagyon örültem levelének, mert attól az embertől, aki nyolcvanévesen azt írja, még nem talált párt, a cél érdekében pedig két társkeresőhöz is bejelentkezik, csak tanulhatunk. Mindig nagy szeretettel fordultam meg azok után az idős párok után, akik kézen fogva, szelíd tekintettel ballagnak az utcán. (Sajnos nagyon keveset látni belőlük.) Valamiféle végtelen megnyugvás és derű ragad róluk át az emberre. Olyan erő és harmónia árad belőlük, amely biztatásként szolgál mindenkinek: az öregkor is lehet szép, és a boldog párkapcsolatnak sem kell feltétlenül hiányozni belőle. Sőt, talán van a szerelemnek olyan arca, amelyet csakis abban az életkorban ismerhetünk meg.
A legtöbb ember azonban az évek múlásával egyre rugalmatlanabb lesz, életére egyre több kötöttség vagy - mondjuk ki - rigolya rakódik. Kialakulnak és megszilárdulnak bizonyos megszokások, elképzelések, amelyektől nagyon nehéz szabadulni, ezek pedig megnehezítik a kapcsolatépítést. Ilyen kényes terület lehet a lakáskérdés is. Sokan ebben a korban már nem szívesen változtatnak lakhelyet. Jól tette, hogy mindjárt az elején leszögezte erre vonatkozó feltételét.
Az sem rossz ötlet, hogy szociális otthonban élőkkel próbál ismerkedni. Bár, hozzáteszem, soknak a lakóit ma már nem feltétlenül kell sajnálni. Nem egy nyugdíjasotthont ismerek, ahol aktív hétköznapokból álló, vidám közösségi élet zajlik, amihez nagyon ragaszkodnak. Legalább annyira, mint Ön az otthonához. Kívánom, hogy párkeresése sikerrel járjon!
Üdvözlettel: