Jogi esetek

Sok szó esett már rovatunkban az ingatlan-adásvételről. Van azonban egy másik szerződéstípus, amely majdnem ugyanilyen jelentőségű, és még gyakoribb - ez a gépjármű-adásvétel. A következő történet pozitív végkicsengése ellenére is elgondolkoztató.
Főhősünk feleségének vásárolt egy használt, egyéves francia kisautót másfél millió forintért. Az eladó már a második tulajdonos volt, kerek ötödik napja, és azt mondta, hogy a járműnek ugyan volt egy kisebb sérülése, de azt már helyreütötték. Létre is jött az üzlet, a vevő kifizette a gépkocsi árát. Megkapta a járműkísérő lapot, a forgalmit, amelyen még az első tulajdonos szerepelt, törzskönyvet viszont nem látott - az eladó azt mondta, azért, mert azt még ő sem kapta kézhez, hiszen csak most vásárolta meg a járművet, és minden tulajdonosváltozáskor új törzskönyv készül.
Utóbb kiderült, hogy egyrészt az eladó teljes egészében hitelre vásárolta meg az autót, amelyen így a banknak vételi joga volt. Ezért a jármű törzskönyve is a banknál pihent. Időközben az autót a rendőrség lefoglalta, s a műszaki szakértő, aki megvizsgálta, megállapította, hogy össze volt törve, és a javítások csak rontottak a helyzeten. Vagyis az autó a vételár felét, ha éri.
A huncut eladó machinációinak következtében ketten is mélyen a pácban találták magukat. A vevőnek volt egy rossz autója, amelyen a bank vételi jogot gyakorolhat, azaz az eladó adóssága ellenében bármikor elviheti. A járművet el sem lehet adni, mert a banknál van a törzskönyv. A banknak meg volt egy olyan kintlévősége, amelynek a behajtása bizonytalanná vált - hiszen valószínű volt, hogy a vevő nem adja majd könnyen az autót valaki másnak az adósságáért.
Így is lett. Igazi róka fogta csuka helyzet: a bank nem adja a törzskönyvet, a vevő nem adja a kocsit. A bíróságnak el kell döntenie, ki a jármű tulajdonosa: a vevő, aki megvette az autót, vagy a bank, amely él a vételi jogával. Ugyanis a szerződéssel alapított elidegenítési és terhelési tartalom - ilyen a bank vételi joga - harmadik személlyel szemben nem hatályos, ha az jóhiszeműen és ellenérték fejében szerez tulajdonjogot. Azt kell tehát a bíróságnak vizsgálnia, hogy a vevő jóhiszeműen vásárolta-e meg az autót.
A tét a bank részéről az, hogy attól követelhet-e, akinél van elszedhető érték - vagyis az autó -, vagy attól, aki ugyan a ludas a helyzet kialakulásában, viszont pénze nincs, hogy a kárt megfizesse. A bank azért bank, hogy a könnyebb variációt válassza, és azt bizonygassa: a vevőnek eleve gyanús kellett volna legyen, hogy nem kap törzskönyvet. Vagyis bizonyosan sejtette, hogy olcsó pénzért olyan autót kap, amelynek az előélete körül van némi bibi.
Rosszhiszeműségről hasonló esetben akkor beszélünk, ha a vevő tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a dolgon másnak olyan joga lehet, ami az ő tulajdonszerzését akadályozza. Tudni nem tudta, de tudnia kellett volna-e? Az autó tulajdonjogát a törzskönyv igazolja, de mivel az akkor készül el, amikor már az önkormányzatnál van az adásvételi szerződés, ezért meggyőző magyarázat volt, hogy a törzskönyv még nem készült el. Az autó többi iratából pedig nem derült ki, hogy a járművet adósság terheli. Így a jármű tulajdonjoga a vevőnél maradt, a bank pedig a csaló eladót hajkurászhatta, ha a kárát meg akarta téríttetni.