Kinek mondjam el?

Kedves Szerkesztő Asszony!
Az újságok "lelki postáiban" mindig az idősek vagy a fiatalok gondjaival foglalkoznak. Pedig a legtöbb teher a középnemzedék asszonyainak vállán van, én legalábbis úgy érzem. Mi dolgozunk, de ápoljuk idős szüleinket, és még segítjük fiatal felnőtt gyerekeinket is. Levelet írni sincs időnk. Hogy most mégis írok, annak az az oka, hogy amikor ma reggel, úgy hatórányi alvás után belenéztem a tükörbe, elborzadtam: egy karikás szemű, sápadt, nyúzott arc nézett vissza. Pedig még csak ötvenéves múltam.
Egy nyugat-dunántúli városban élek férjemmel harminc éve. Fiunkat és lányunkat, úgy gondolom, jól elindítottuk az életbe, mindketten diplomát szereztek. Mindkettőjük lakáshitelének törlesztését mi vállaltuk, hiszen ők nem tudnák fizetni a részleteket a kezdő pedagógusi, mérnöki fizetésekből. De hogy ezt teljesíteni tudjuk, rengeteget kell dolgoznunk. Különösen férjem vállal sokat, este kilenckor ér haza, sokszor vacsorázni sincs ereje, csak esik be az ágyba. Minden egyéb rám marad hát. Hetente többször is be kell ugranom munka után a lányom vagy a menyem helyett az óvodából hazavinni az egyik unokámat, angolra vagy balettre vinni a másikat. (Ezt ugyan nem bánom, mert imádom őket!)
Mint ahogyan nagyon szeretem a szüleimet is, akik, hál' istennek, még élnek, és nincs komoly betegségük. Kisebb-nagyobb persze azért van, és ha be kell őket hozni a városba szakrendelésre, hát ki más ugrik kocsiba, mint én, az egyetlen gyermekük. De különben is többször kimegyek hozzájuk egy héten, igaz, csak félórákra, amit persze kevesellnek. Vasárnap hat felnőttre, két gyerekre főzök három-négy fogásos ebédet, s még kiviszem az ebédet anyáméknak is.
Valaha utaztunk, moziba, színházba jártunk, barátokkal kirándultunk, ebből mára semmi sem maradt. A családnak nem mutatom ki, de néha azt kívánom, mindenki hagyjon békén, legszívesebben kifutnék a világból. Rossz anya és rossz gyerek vagyok ezért?
Üdvözlettel:
Klára

Kedves Klára!
Kérdésére a válasz: dehogyis! Hiszen teljesíti a kötelességét, erején felül is. Csak éppen nagyon fáradt, és már nem talál elég örömet a családjában. Bizony, sokan érzik így az ön korosztályában, alighanem igaza van ebben. De azt is látom, hogy a családja eléggé magára hagyta Önt a feladatok elvégzésében. Javasolom, ne is panaszkodjon, hanem szépen ossza le a feladatokat. Például az idős szülők ebédjét nyugodtan kiszállíthatja egyik felnőtt unokája is. Lánya és menye szálljon be a mosogatásba, és így tovább. S nem szentírás az, hogy minden vasárnap önnek kell főznie az egész családra. Mi lenne, ha csak minden második héten tenné? Azt írja, néha elfutna. Miért nem teszi meg? Egy hétvége a közeli gyógyfürdőben, egy átruccanás Ausztria szép tájaira, egy mozi és kávézás a rég nem látott barátnővel - apróságok, de hetekre feltölthetik energiával. Egy talán kevesebbet teljesítő, de pihentebb és jobb kedvű anyának, gyermeknek, feleségnek az egész család örülni fog.
Üdvözlettel: