Ki a felelős?

Családi körBalogh Mária2007. 04. 20. péntek2007. 04. 20.
Ki a felelős?

Napjainkban a legtöbb baleset épp "a béke és biztonság szigetének" hitt családi otthonban vagy annak közelében történik. Az elfoglalt szülők persze szeretik eltolni maguktól a felelősséget. A tragédiák többsége pedig épp azért eshet meg, mert a szülők nem tanítják meg gyermekeiket arra, miként is kerüljék el a veszélyhelyzeteket.
Mit hibáznak el gyakran a szülők? Csak tiltanak, tiltanak, egyre erélyesebb hangon, de nem magyarázzák meg a tiltás okát. Ellenben a gondos szülő veszi a fáradságot, és végigvezeti a gondolatot, ilyesféleképpen: "Ne nyúlj a forró vasalóhoz, mert megégeti a kezed, és a vörös hólyagocskák napokig nagyon fognak fájni!" Ebből talán ért majd a gyerek, és remélhetőleg mérlegel is, hogy megéri-e neki például a vasalóhoz nyúlkálás.
Ha viszont nem indokoljuk, miért nem szabad, mondjuk, egyedül kimennie a lakásból vagy a kerítés kapuján, érdeklődése úgyis a padlás, az udvari szerszámosbódé, a pince, a kiásott gödör vagy épp az utca felé hajtja. Ugyanez vonatkozik a benti "titkokra" is, amilyenek a gáztűzhely, a kandalló, az olló, a konnektor, a színes pirulákkal teli gyógyszeresüveg, a habos fürdővízzel teleengedett kád, a nyitott ablak vagy erkélyajtó: csakis azzal előzhetjük meg a nagyobb bajt, ha megismertetjük a gyerekkel, milyen veszélyforrások leselkednek rá. Mielőtt nagyobb tragédia következne be...
És még így is nem egy olyan történetről tudunk, amikor féltő-óvó családban éri a gyermeket baleset. Mert elég egyetlen elhibázott félrepillantás, s szemünk fénye az orrunk előtt vett a szájába valamit, mászott fel valahová, ahonnan lefordulhat, bepottyant a vízbe...

Molnár Anna gyermekpszichológus:
- Kiskorú gyermekünk soha nem felelős a cselekedeteiért. A szülők vagy a felügyeletüket ellátó felnőttek mulasztása, ha a gyereket bármilyen baleset éri. A felügyelet hiánya pedig rendre tragédiához vezet. Gyermekünket már pici korában meg kell tanítanunk arra, milyen veszélyek leselkednek rá, s azok milyen következményekkel járhatnak. Felnőtté válásukig szinte végig rászorulnak arra a bölcsességre, tapasztalásra, amelyet a szüleiktől kapnak, és amellyel el tudnak igazodni abban a világban, amit örököltek. A jó szülő tudja, a gyermek az anya-apa érzelmi kézfogásának segítségével teszi meg az első lépéseket táguló környezetében. A korai rögzülések képezik az alapját egyfelől a szeretet tanulásának, másfelől a szabályok betartásának. Mindenki csak azt tudja elsajátítani, amit megtanult. A szülőknek nemcsak az a feladata, hogy védelmet és egyéb javakat nyújtsanak gyermekeiknek, de az is, hogy a szabályok betartásához szoktassák őket.

Idei gyermektragédiák
Február, Máriapócs: Az ötéves kisfiú holttestére családi házuk udvarának emésztőgödrében találtak rá.
Április, Sándorfalva: A hároméves kisfiú holttestére egy búvár bukkant rá a gyermek otthonától ötven méterre lévő halastóban.
Április, Kecel: Az öt hónapos kisfiú és kétéves testvére állatgyógyászatban használatos parazitaölő mérget ivott. A kisebbik állapota még válságos, a nagyobbik jobban van.
Április, Budapest X. kerület: Belehalt a gázolásba az az ötéves kisfiú, akit egy személygépkocsi ütött el, amikor kijött házuk udvarából és átment az úttesten.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek