Jogi esetek

Kényes témába vágunk ezen a héten: az egyenlő bánásmódot vesszük szemügyre, méghozzá a munka világában. Amikor a leépítések egymást érik, a meghirdetett állásoknak viszont szűkében vagyunk, nem mindegy, hogy potenciális munkavállalóként vallási meggyőződésünk, bőrszínünk, esetleg pártválasztásunk szerint ítélnek-e meg minket vagy pedig az általunk elvégzett munka minősége alapján. Esetünkben azt járjuk körbe, milyen törvényi lehetőségeink vannak, ha úgy tűnik, hogy az előítéletek miatt eleve esélyt sem kapunk.
Egy roma származású asszony egy szállodába jelentkezett takarítónőnek. Több másik jelentkezővel együtt behívták, majd - "Nem kell büdös cigány" felszólítással - elzavarták. Az asszony az ügyben több helyen megfordult, végül a bíróságon kötött ki.
A munka törvénykönyve, illetve a polgári törvénykönyv, sőt az alkotmány is leszögezi, hogy senkit nem szabad hátrányosan megkülönböztetni származása, vallása (és hosszadalmasan sorolhatnánk még, mi minden) miatt. Az asszony azért követelt kártérítést, mert esetében ezt a játékszabályt nem tartották be. A bíróság igencsak kényes helyzetben van, ha a hátrányos megkülönböztetés ügyében kell döntenie, hiszen egy takarítónői állás esetében elég nehéz eldönteni, ki lett volna meggyőzően a posztra alkalmasabb. Ki és mit bizonyítson? Alapelv szerint a polgári perben mindenki azt igazolja, amit az ő javára lehet írni: ezek szerint tehát a roma asszony a hunyó, neki kell a lehetetlent bizonyítania. A szállodában még azt is tagadták, hogy ott az állás ügyében megjelent, ő pedig tanúvallomásokkal csak azt tudta igazolni, hogy utólag mindenhol egyformán mondta el az esetet, ahol panaszával jelentkezett. Az is a felperes ellen szólt, hogy a szálloda alkalmazásában már dolgozott egy roma hölgy, takarítónői poszton, ezzel is kizárva, hogy ugyanilyen indokkal mást elutasítottak volna.
A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy ebben a helyzetben kinek mit kell bizonyítania. Igazolnia kell-e a munkavállalónak, hogy megjelent az állásinterjún? Kell-e bizonyítania a felperesnek, hogy a munkáltató valóban tett olyan kijelentést, miszerint romákat nem vesz fel? A döntés nehézségét az is mutatja, hogy az ügy végül a Legfelsőbb Bíróságon kötött ki. A bíróság arra jutott, hogy annak, akit hátrányos megkülönböztetés ért, csak a hátrányt kell bizonyítania - jelen esetben azt a tényt, hogy más kapta az állást. Innentől kezdve a szállodát terheli a bizonyítás arra nézve, hogy nem azért kapta más a takarítónői munkát, mert az illető nem volt roma, hanem például azért, mert jobban takarít, és a munkáltató ennek alapján döntött mellette.
Ez a döntés abba a sorba illeszkedik, amely a lehetetlen bizonyításakor törvényi előnyt próbál biztosítani a mindenképpen gyengébb jogi pozícióból induló munkavállalónak - ennek ellenére, bármelyik félre rójuk is a lehetetlen bizonyítását, az mindenképpen lehetetlen marad.
A roma asszony végül megnyerte a pert, és kártérítést ítéltek neki.