Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Huszonnyolc éves vagyok, a barátom harminchét. Egy nagy könyváruházban vagyok eladó, ő pedig tanár. Két éve vagyunk együtt, s az utóbbi hónapokban egyre komolyabbra fordult a kapcsolatunk, már össze is költöztünk. Nagyon jól megértjük és szeretjük egymást, már a házasságot tervezgetjük. Szeretnék két gyereket, ő azonban csak egyre vállalkozik, mivel neki már van kettő. Az előző házasságából van egy tíz- és egy tizenkét éves lánya. Nagyon sokat foglalkozik velük, szerintem túlzottan is sokat. Amióta a volt nejének udvarlója akadt, azóta a lányok minden hétvégén nálunk vannak. A kedvesem gyakran még hétköznap is elmegy értük az iskolába, és csak este kerül haza, továbbá naponta többször is beszél velük telefonon. Egyszer elmondta, hogy furdalja a lelkiismeret, mivel ő hagyta el a családját, még a mi megismerkedésünk előtt. Biztosan emiatt túlozza el az apaszerepet, ami engem egyre jobban zavar. Nem akarok állandóan a gyerekekről beszélgetni, nem akarom minden programomat hozzájuk igazítani.
Lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de végtére ők nem az én gyerekeim. Ráadásul nem is igen kedvelnek, éppen hogy csak elviselnek. Ez sajnos kölcsönös. Pedig én kezdetben próbáltam közeledni hozzájuk, de csak közönyös, unott reagálásokat kaptam. Óvatosan pedzegetni kezdtem Tibornak, hogy szabjunk valami határt a gondoskodásnak, és próbálja meg az én igényeimet is figyelembe venni. Nem vette túl jól. És most, bármennyire is szeretem Tibort, elbizonytalanodtam: szabad-e így összeházasodnunk?
Üdvözlettel: Éva

Kedves Éva!
Korunkra jellemző a sok felbomlott család, lassan minden második-harmadik házasság válással végződik. A legnagyobb vesztes mindig a gyerek. Becsülöm Tibort, amiért megpróbálja az apa szerepét minél jobban betölteni lányai életében. Azt gondolom, hogy aki ilyen férfihoz köti az életét, annak ezt el kell fogadnia. Sajnálatos, hogy ön nem tudott a gyerekekkel jobb viszonyt kialakítani, bár elismerem, kiskamaszok esetében ez egyáltalán nem egyszerű. Ők egy csinos, fiatal, idegen nőben valamiféle vetélytársat látnak, aki méltánytalanul tart igényt az apjuk figyelmére.
Ugyanakkor természetesen önnek is lehetnek igényei. A párjának is meg kell azt értenie, hogy ön ebben a kapcsolatban őhozzá tartozik, és nem a család egyik tagja. Valamiféle kompromisszumra kellene jutniuk ebben a kérdésben. Ugyanis az egyik fél szülői tevékenysége olyan alapkérdés, amit feltétlenül tisztázniuk kell. Ám ha nem sikerül, akkor vegye fontolóra a házasságkötés elhalasztását. Mert ha ebben a kényes kérdésben nem jutnak dűlőre, nem lesz béke a házban.